Teve a röviden - Szamárkõ 25
Legjobb futóidõben a legvégén indultam-rajtoltam figyelembe véve a rendezõk aggodalmait miszerint a pontok nem a futókhoz igazodva nyitnak. A Római-úton kezdtem el poroszkálni s pörgettem fel lassan a teve patákat. Hamar megvolt a valahakori áldozó hely, Szamárkõ. Talán csacsikat áldoztak itt, vagy mi ez a név? Eme gondolatokba elmerülve - inkább, mint véres áldozati képeket felidézve - kezdtem elõzgetni a hosszú sorokban felfelé kapaszkodó túrázókat. Aztán eljött végre az erdõ is s baromi gyorsan meglett a vaskereszt. Épp mint tavaly most is betoltam 2 szõlõcukrot, no meg egy kapszula futósót. Így megerõsítve magam-testem kezdtem ereszkedni. Lefelé egy furcsa párt elõztem, akik mint akik utolsó cigarettájukat szívnák haladtak. Elõzékenyen engedtek el bár a füst körülöttük engem majdnem megölt. Rövid betonút után egy balos s végre egy barátságos emelkedõ. Mondjuk vele együtt egy magasra nõtt füves rész, amit a kullancsok és az izzadt bõrre tapadó fû és egyéb magok-porok miatt nem kedvelek. De várjunk is csak egy picit. Ez nem egy terepfutás kérdeztem hirtelen magamtól megvilágosodva? Lelki békém emígyen visszanyerve a következõ Ep.-t követõ dzsindzsát már fel sem vettem. A vadrózsa bokros mellett hagytam el Dáriuszt, a nemes bár kissé nagy testû kutyát, kirõl a végén megtudtam, hogy nem tudta abszolválni a teljes távot (valahol féluton lefeküdve nem volt hajlandó továbbmenni). Szerencsére kimentették õt telefonos segítséget kérve. Itt értem be egy futót, akivel aztán benéztük a következõ jobbkanyart. Elõttünk mondjuk gyalogosok is így jártak. Aztán felfelé haladva a fecskés löszpart(fal) fecskék nélkül s az itiner említette magyar marha-gulya alföld nélkül is elmaradt mögöttünk. Aztán sok-sok német rendszámos autó és mini lovarda között értem le a fõútra, az óriás viadukt, a magyar csodaberuházások egyik jelképének lábához. Megcsodáltam a szépen felújított Széchenyi kastélyt s kerítése mellett befordulva hamarosan megérkeztem a halastó melletti EP.-hez. Finom házisütésû cooki-kat nyomtam magamban s egy szép kiállású barackot is elfogyasztottam. Élveztem az autópálya melletti felfelét, ahol egy macskájukat (vagy nem az övék volt?) sétáltató túrapárt is elhagytam. Inkább egy mini oroszlán, mint egy igazi! Biztos, ami biztos. A parkerdõn végigmenve újraéltem a tavalyi 50 Km-es végén érzett szenvedést. Akkor és ott azért már eléggé csoffadoztam. Most viszont ugyanúgy elvesztettem a jelet s csak "irányba" haladva, de megleltem az országzászlót. Vidám és nekem (vagy rajtam) örvendezõ pontõrõk fogadtak s dobtak fel a még hátralévõ 2 Km.-re. Lecsavarodtam a csigalépcsõkön, átverekedtem magam a vasúti átjárón s a földvári strandszakasz mellett loholva jött az állomás aluljárója. Aluljárva rajta pedig már be is estem a rajt-célba. Kézfogás, emléklap, kitûzõ és begyûjtöttem a 3 teljesítés (Cinege, Megalöszölõ és Szamárkõ) után járó picinyke kupát és emléklapot is.
Kellemes kis túra volt. Jólesett az ellazulás a rövidtávon. Köszönet a rendezõknek a lehetõséget. |
