Eléggé nyomasztó, esõre hajló reggelre ébredtünk, de mégis úgy döntöttünk a párommal, Zsuzsával, hogy - fejlesztendõ nordikos tudásunkat nekiveselkedünk a rövidebbik távnak. Az Árpád Gimnáziumban, kellõ tisztelettel hódolva Panni kutyusnak, gyorsan átestem a szükséges formaságokon és indulhattunk is.
A Mátyás-hegyi kaptató és a Remete-hegyi tempós menet után már facsarni lehetett a vizet a ruházatunkból, pedig nem nagyon öltöztünk neki a túrának. A Hármashatár-hegyen megtartott rövid pihenõben Zsuzsa a túratársakkal eszmét cserélt a nordikozás csínjáról-bínjáról, aztán máris viharzottunk le a Virágos-nyeregbe.
A Csúcs-hegy körüli hurok volt a legjobb szakasz az egész túra során, mert itt lehetett a legszellõsebben és a legkényelmesebben bottal gyalogolni saját iramunkban. Sem a futók, sem a kerékpárosok nem akadtak meg bennünk.
Izgalmasan alakult az utolsó hegyi szakasz: kaptunk egy kis esõt a Kõtarajhoz vezetõ vadregényes etapon, majd remek óbudai panorámában gyönyörködhettünk, aggódtunk a lejtmeneti csúszós, sziklás ösvény miatt, majd ránktört a vakító napsugár az asztfaltos utcákon. Sajnos, Zsuzsám térde se nagyon bírta az izgalmakat, így magam kutyagoltam be elcsigázottan a célba.
Összefoglalva: A rendezõ egyesület és az egytõl egyig mosolygós, barátságos pontõr hölgyek/kisasszonyok kitettek magukért, dicséret és köszönet érte.
| 