Túrabeszámolók


Gödöllő Éjszakai

kekdroidTúra éve: 20102010.06.07 17:49:20

Gödöllõ Éjszakai 30


Nem szeretek a szemérmetlenül közeli múltba révedni, de a mostani túrán tapasztaltak értékeléséhez szükség van rá: négy évvel ezelõtt már jártam ezen a túrán és a körülményeket nem élveztem különösebben. Pont akkor és addig esett az esõ, amikor és ameddig a túra tartott, utána a napi elsõ egri gyorshoz már csodaszép hajnali napsütésben sétáltam Gödöllõn, térdig sáros nadrágban, a bakancsomban valóságos mikro-ökoszisztémát nevelgetve. Sajnos nem sikerült akkora átélést tanúsítanom az általam különben meglehetõsen kedvelt éjszakai erdõ iránt, éppen azért, mert inkább az idõjárástól megváltozott terepviszonyokat figyeltem – ti., hogy ne essek hasra/hanyatt. Ennek eredménye, hogy nem sok jellegzetes eseményre emlékszem a 2006-os Gödöllõ Éjszakairól, legalábbis annyira biztos nem, hogy elég legyen egy beszámoló megírásához. Az emlékek helyreállítása céljából, no és persze azért, mert már nagyon régen túráztunk a Gödöllõi-dombságban, kitaláltuk, hogy ez a teljesítménytúra pont ideális lesz egy kis éji sétára egyéb teendõink közepette.


Így történik, hogy kisétálunk a Keleti pályaudvar üresen kongó vágányaihoz, ahol nincs sztrájk, de pont kifogunk egy szinte vonatmentes pillanatot, csupán a 1124-es Szili ácsorog az ütközõnél és egy szolnoki személyvonat pihen a második vágányon. Lassan megtelik élettel a pályaudvar, megérkezik a mi vonatunk is és percre pontosan tartja a menetrendet Gödöllõig. Az utascserét követõen nagy sivítással húz el Hatvan felé a 014-es Flirt, Kerek repkénnyel pedig megcélozzuk az Erkel Ferenc Általános Iskolát. Az éjszakai élet különös alakjainak hatására inkább nem vágunk keresztül a parkon, jó lesz nekünk a kicsivel jobb közvilágítással ellátott Ady Endre sétány is. Tájékozódási ösztönünk és a rengeteg parkoló autó segítségével sikerül azonosítani a rajthelyet: zászló lóg a kerítésen, odabent külön padoknál lehet fizetni, majd nevezni a túrára. Kerek repkényt külön köszöntik, mint a táv századik nevezõjét, megkapjuk a maga egyszerûségében is elegendõ itinert. Útleírás, térképvázlat, távadatok vannak, szintadatok nincsenek, de amikor a túra összes szintemelkedése csak 350 méter, ez teljesen fölösleges is. Nagy egyetértésben elindulunk, láthatósági mellénnyel és lámpáinkban kivételesen megfelelõ töltöttségû akkumulátorokkal felvértezve, bele az éjszakába.


Az éjszakai túrázást rögtön némi gödöllõi városnézéssel kezdjük, elvégre valahogy ki kell jutni a városból. Viszonylag eseménymentes utunk során azért néhány biztató kiáltást bezsebelünk jókedvû autósoktól. Lassan, de biztosan megérkezünk a város szélére, itt éles kanyarral rátérünk a turistatérképen nem szereplõ zöld sáv jelzésrõl a turistatérképen szintén nem szereplõ zöld körre, a térképen Zq a jelölése. Repkény még képes a logikus gondolkodásra: a q a német Quelle – forrás szóból eredhet, és ugyebár a kör jelzés forráshoz kéne, hogy vigyen, vagy mifene. Emelkedõn caplatunk, feltûnõen kevés a sár, pontosabban a vizes homok, elvégre az egész tájegységre inkább a homokos talaj jellemzõ. Most ezt egyáltalán nem bánom. Jobbra tõlünk házak fényei villannak fel a lombokon átszûrõdve. Késõbb ezek elmaradnak, elrobogó vonat zaja hasítja ketté az autópályán közlekedõ autók monoton zúgását. Kiérünk egy tisztásra, felhõtlen, csillagos égbolt magasodik fölénk, majd újra erdõben sétálunk, meredek lejtõn kocogunk le a Pap Miska kúthoz. Tekintélyes tömeg ücsörög szanaszét – többek között a kútnál is – a pontõröktõl egy-egy szelet csokit kapunk, a papírjaink bélyegzése után. Nem várjuk meg az iskolások indulását, gyorsan továbbállunk. Lehuppanunk a forrástól, átballagunk egy hosszú betonalagúton, felettünk az M3-ason száguldó néhány éji utazó suhan el. Hosszú mûutas szakasz áll elõttünk Babatpusztáig, utolérünk két ifjú sporttársat, egyikük mérõkerékkel számláltatja a kilométereket. Egy ideig együtt sétálunk, hol elõrébb, hol hátrébb a másiktól, majd a domonyi ponton lépünk el tõlük. Babatnál majdnem sikerül elvinnem a társaságot egy bõszen ugató kutya õrizte porta felé, végül mégis a helyes úton maradunk. Az egész jó állapotban lévõ épületeket végül egy dombtetõ felé hagyjuk el, a Magyalos névre hallgató hupliról tisztán látszanak a közeli Domonyvölgy és a messzebbi Aszód fényei. Leereszkedünk egy elkerített rét mentén, útitársaink szerint a lenti lovas komplexumhoz tartozik az egész környék.


Elérünk egy elágazást, ahol meglehetõsen sokan pihengetnek, tanakodnak, ez még nem az ellenõrzõpont, csak messzirõl tûnik úgy. Találkozunk a csapatát keresõ petamival, a fene tudja, hányadik túrája ez már ma, nem kérdezzük meg, nehogy megzavarjuk a koncentrálásban. Elindulunk, mérõkerekes útitársunk állapítja meg késõbb helyesen, hogy a jelzés velünk párhuzamosan halad vagy ötven méterre, mi beletettünk egy furcsa S-kanyart. Visszatérünk, keresztülvágva a harmatos füvön. Felfrissít a víz, pillanatok alatt átázik a nadrágom szára. Színes kavalkád fogad, fejlámpák fénye minden létezõ irányból világít, mindenki megy valahol, remélhetõleg tudják, hol. Megérkezünk Domonyvölgy ellenõrzõpontra, teával, nápolyival kínálnak. Kerek repkénnyel a gyors továbbállás stratégiáját folytatjuk, mivel a viszonylag szûk helyen hirtelen nagy népsûrûség alakul ki. Újabb domb következik, jobbos-balos kanyarral kell folytatni az utat, lehet, hogy van szalag, de mi nem találjuk. Domony felõl pedig egy egész népes csapat érkezik, tehát arra biztos nem kell továbbmenni. Kiválasztjuk az itiner szerint is logikus ösvényt, alig megyünk rajta ötven métert, amikor egy bokron egyértelmû sárga sáv vigyorog vissza a sötétben. Mi is vigyorgunk, visszakiabálunk a völgy talpánál bizonytalankodóknak.


Ellépünk a tömeg elõl, élvezzük az éji sétát, a távoli fények látványát. Az Öreg-hegyen, a Margita gerincén adótornyot pillantunk meg, piros fényû világítótoronyként jelzi leendõ útirányunkat, felettünk a csillagos ég, tõlünk keletre a Galga völgyébõl szûrõdik fel némi minimális fényszennyezés. Nyugatra a Veresegyház-Erdõkertes-Õrbottyán egybeépülés, azon túl pedig a fõváros fényei festik sárgásra az eget. Jó érzés ilyenkor éjszaka túrázni. Egymást követõen két 120 kV-os távvezeték alatt ballagunk át, egy éles kanyart követõen kétszer is. Az oszlopok ijesztõ óriásként tornyosulnak fölénk, a jellegzetes zúgás azonban elmarad. Lejtõ következik, majd hosszú emelkedõ, benõtt, egynyomos ösvényen. Itt jelentkeznek elõször komolyabb tócsák. Telefonálok, kicsöng, aztán az én telefonom csörög, végül nagy nehezen sikerül beszélnünk a vonal túlsó végén -rafter-rel, aki a Mátrában kirándulgat az éjszakai erdõben. Kicsit fájdítom a szívét azzal, hogy itt szinte egyáltalán nincs sár. :P Õ azóta festett kaviccsal tudná fájdítani az enyémet. :) Ballagunk tovább, ismerõsként üdvözöljük a két vezetéket, majd egy újabb kényelmes emelkedõ következik, fel a Margitára.


Csokit kapunk, Repkénnyel kitaláljuk, hogy jó lenne felmászni a geotorony tetejére, szép éji fényeket nézni a négy égtáj felé. A torony létrái meg is volnának, sõt, a szintek is megvannak... részben. Annyira részleges azonban az egyes szintek lefedettsége, – nem beszélve arról, hogy milyen állapotúak lehetnek a lemezek – hogy inkább eltekintünk a mászkálástól. Elbúcsúzunk a kedves pontõröktõl, majd továbbsétálunk, le a Margitáról. Éles kanyarok követik egymást, pocsolyákat kerültegünk több-kevesebb, de kivételesen inkább több sikerrel. Lehet haladni. Fõleg, miután megérkezünk a völgybe, ahol hosszú, egyenes, mérsékelten sáros utat kell követnünk, néha felbukkannak a Pest Megyei Piros útvonal szépen karbantartott jelzései. Erdõszélen, útkeresztezõdésben érkezünk a Babati templomrom címû ellenõrzõpontra, ez az utolsó a cél elõtt. Mécsesek mutatják az utat, elintézzük a papírmunkát, a kedves pontõr hölgy nagy vonalakban elmagyarázza a maradék utat. Betrappolunk Babatpusztára, ismerõs immár az útvonal, pár órája,  tegnap este itt jöttünk szembe. Éles, nem épp agyonjelzett kanyarral hagyjuk el a 3-as fõút felé vezetõ keskeny aszfaltutat, a piros magányosan halad tovább Máriabesnyõ, Gödöllõ felé. A túra utolsó emelkedõjén trappolunk fölfelé, eleinte széles, jól járható földúton, majd kevésbé széles, de még mindig jól járható vízmosásban. Az autók zaja egyre közelebbrõl hallatszik, végül kiérünk egy felüljáróra: errefelé halad egész nyomvonalán a legmagasabban az M3-as autópálya. Ennek örömére, no meg azért, mert szomjasak vagyunk, tartunk egy kis pihenõt, közben próbálunk valami fényképszerût is készíteni. Továbbsétálunk az erdõbe, nem sok idõ telik el és újra Gödöllõ utcáit koptatjuk, a már ismert útvonalon a célig. Alszik a város, csupán néhány magányos autós suhan el mellettünk, egyébként semmi zaj, semmi mozgás a túrázók mozgásán kívül.


Megérkezünk, gratulálnak a lelkes rendezõk, leülünk zsíros kenyerezni, teázni, majd ott is maradunk, így egyrészt látjuk szinte a teljes maradék mezõnyt megérkezni, másrészt a vonatot nyugodt körülmények között tudjuk megvárni. Köszönöm a társaságot Kerek repkénynek, valamint a túrát a Margitásoknak, kellemes, szép kör volt. A négy évvel ezelõttitõl ellentétben immár túlnyomóan kellemes emlékeim lettek a Gödöllõ Éjszakairól.


-Kékdroid-


Képek