Õrség 50
Hiányzott már az Õrség. Nem csupán a teljesítménytúra, hanem maga a tájegység, az óriási erdõk, a bükkösök, fenyvesek. Az apró falvak a világ vége felé félúton. A napi egy buszjáratot jelzõ menetrendek. A világvége hangulatot a szeles, felhõs, barátságtalan idõjárás csak fokozza – ennek ellenére igen nagy lelkesedéssel vágunk neki a túrának négyen: Kerek repkény, két testvére és jómagam. A rajtban sok ismerõssel futunk össze: Lükepék, Sir Dan, b_feriék, a bejáratnál SzLA akarja ránk csukni az ajtót, kicsit késõbb Vakond87-ék érkeznek szembõl, rajtolni. Elindulunk, szokásomtól eltérõen a kabátot meghagyom a táska belsejének egészen Kondorfáig. Ennek eredményeképp még most, bõ egy héttel késõbb is náthás vagyok. Kisétálunk Õriszentpéterrõl, most kihagyjuk az Árpád-kori templomot, pedig itt az elsõ ellenõrzõpont, lenne alkalom megnézni. Ballagunk tovább, rétek, legelõk között, majd elhagyjuk az országutat, megérkezünk a Zala völgyébe. Meglepõ, de kisüt a Nap, legalább tíz percre. Ez a Zala még nem a Balaton mellékének bõvizû Zalája, csak egy szerényen, megfontoltan csordogáló patak. Elsétálunk egy híd mellett, füves úton gyûjtjük a harmatot a nadrágunkra, amikor rádöbbenünk, hogy csúnyán benéztük az elágazást. Vissza a hídhoz. A jelzés és a tanösvény elkerített területen halad tovább, a túrázókat lekényszerítették a patak közelébe, biztos nagyon hiányzott az a plusz másfél méternyi beszántható sáv. Sebaj, mi elférünk itt is. Újabb híd következik, újabb réttel, újabb ellenõrzõponttal. A pontõr szerint még másfél órán át ki fogja bírni esõ nélkül. Repkény öccse szerint amíg kitart az optimizmusa, addig nem lesz esõ sem. Bízom benne, hogy másfél óránál tovább fog kitartani. Trappolunk tovább, irány Szalafõ, széles erdészeti úton, jórészt erdõben.
Szalafõ, focipálya, játszótér. Megtekinthetjük a tradicionális építõanyag, a mûanyag fólia és az igen modern zsúpfedél harmonikus együttes alkalmazását. Kicsit odébb óriási májusfa hajladozik a szélben, új étteremre figyelünk fel, odébb modernnek tûnõ tejüzemre. Próbál élni az Õrség. Átsétálunk Pityerszerre, közben néhány nagyértékû német személygépkocsi elõz, jó gyorsan. Biztos sietnek. Pityerszeren dnvzolival futunk össze az ellenõrzõponton, a vidámságát láthatóan nem csökkenti, hogy kábé 50 km/h sebességû szélben álldogál, társaira várva. A kedves pontõröktõl átvesszük a reggelinket, itt Dóri elbúcsúzik, õ a 30-as távon indult, meg is ússza az esõt. Irány a határ. Sárga virággal teli rétet kerülünk meg, mielõtt betérnénk az erdõbe. A fák lefogják a szelet, ennek igazán örülök, a kabát pedig továbbra is a táskában kuksol. Némi kanyargás után elérjük a szlovén határt, átkelünk a fapallókon, a túloldal már egy másik ország, viszont ugyanaz a tájegység. Kimászunk a határ völgyébõl, megkerüljük a hodosi ifjúsági tábort, idén nincs nyitva a hátsó bejárata. A pontõr igen precízen bélyegez az itineren meghatározott helyre, jó utat kíván, mi pedig elsétálunk a szembeszélben. Most nem állunk le pihengetni, a tavalyi hõségnek csak az emléke él, Repkény jobban is érzi magát. Lesétálunk Hodos északi csücskébe, néhány sporttárs a falu felõl érkezik, lehet, valami kocsmát kerestek, esetleg a pályaudvart akarták megtekinteni. (Már kész a villamosítás az országhatárig, lezajlottak az elsõ villanygépes próbamenetek. Még néhány hónap és lehet menni szakadt V43-ast és szlovén 1216-ost fotózni az Õrségbe. :)) Felsétálunk a felduzzasztott kis tóhoz, én kitekintek a zsilipre is, lefotózom a tanösvény kétnyelvû tábláját, majd Kerek repkényék után szaladok. Innentõl sûrû erdõben baktatunk egészen Dolányig, különösebb esemény nélkül. Megyünk, beszélgetünk, nézzük a fákat, élvezem a fák susogását a szélben és azt, hogy ez a szél nem a nyílt terepen ér minket. Örömöm egészen a faluig tart, onnantól ugyanis változó irányból, de végig szélben menetelünk. Fatábla köszönt a keresztezõdésben: Dobrodošli. Innen már csak néhány perc a templom, ahol messzirõl elõszörre a pihengetõ laci069-gethe duót nézzük pontõrnek. Az igazi pontõrök védettebb helyen vannak, vízzel kínálnak, de valahogy nem kívánok inni. Nem idõzünk sokat itt, csatlakozunk a két Lacihoz, ötösben kirándulunk tovább.
Az idén is gondosan lenyírt csapáson elõreszaladok, legyen egy olyan képem is, ahol szembõl érkeznek az útitársaim. Gyönyörû, szelíd tájon haladunk, olyan szélben, hogy ha nem beszél valaki elég hangosan, akkor nem értem a szavát. Elhalad két autó mellettünk, mindkettõben közös vonás a hátsó szélvédõn meglepetten kinézõ kislány. Megérkezünk egy kápolnához, tavaly itt már meg kellett állni egy pihenõre, túlmelegedés ellen. Most túlmelegedésrõl szó sincs, sõt. Igyekszünk visszatérni az erdõbe, amely nem csak a nevében sûrû. Néhány kidõlt fa kikerülése/átmászása után érkezünk meg a soron következõ ellenõrzõpontra, a ponyva alatti menedékbe húzódó két hölgynél hagyok egy diplomáciai öngyújtót, én is úgy kaptam valakitõl. Irány Farkasfa, természetesen az etetõpont elõtt egy órával kell elkezdeni evésrõl beszélni. Orfalu határában tábla mutatja, hogy „Rendes ÚTT Erre van.” A rendes útt nagyjából a piros sávval párhuzamosan halad, két méterrel arrébb, bent a susnyásban. Szembõl „STOP Saját terûlet” a mondás. Minden tiszteletünk a telektulajdonosé, de mivel szándékai nem túl világosak, ezért nem is tartjuk be szigorúan a táblák utasításait. Inkább sietve továbbmegyünk Farkasfa felé. Erdõben kanyarog a jelzés, néhány helyen út vagy ösvény nélkül, a valahol-mégis-vigyük-át-a-túrázókat elv alapján. Ettõl válik a túra egészen vadregényessé, kalandossá.
Végül csak megérkezünk Farkasfára. Az út bal oldalán óriási villa, tolómérõvel ellenõrzõtt méretû gyep, házi kacsaúsztató. Vele szemben vakolatlan vityilló, az ablakkeret részben ellátja a feladatát, részben nem, bentrõl mulatós techno üvölt. Kontraszt helyett kontúrt mondok, hiányzik a reggeli kávé, ha máson nem, a kifejezõkészségemen érzõdik. Az italboltban helyreállítom a borulófélben lévõ egyensúlyt. Bedobok néhány, SzLA által készített zsíroskenyeret, kísérõnek a jól bevált kávé+kóla párost. A helyi közönség pedig némi aprópénzt, a zenegépbe, akkor már indulóban vagyunk. Nem túl fair módon meredek emelkedõ vezet ki a faluból, mögöttünk a meteorológiai radar kupolája fehérlik a távolban. Megint erdõbe térünk, kicsit szétszakad a társaság, majd újra összeáll. A jelzés néhol megint fától fáig vezet, majd megint széles erdészeti úton, végül kiérünk a Kondorfa határában elterülõ széles rétre. Virágkavalkád fogad, a rét túlsó végén megmutatjuk Daninak a vidék legnagyobb piros sáv jelzését. A faluban egy néma kacsa-család fürdõzik, az anyakacsa biztonságba tereli a kicsiket, közben az apakacsa mogorván fújtat és rázza a faroktollait. Javaslom a bõszen fotózó Kerek repkénynek a gyors továbbállást, mert a végén még kacsatámadás áldozataivá válunk. Elsunnyogunk a túlerõ elõl. Szépen csendben elkezd csöpögni az esõ, a kocsmáig azonban már nem kezdek öltözködni. Odabent tartunk egy rövid pihenõt, egészen rövidet, majd áttörünk a törzsvendégek által generált füstfelhõn, ki a változó intenzitású esõbe. Annyi eszem azért van, hogy innentõl már kabátban sétáljak.
Kibattyogunk a faluból, hosszú réten vágunk keresztül, közben egy lelkes úriember suhan el mellettünk aprócska Fiattal, majd a rét közepén elkezd ásni valamit. Bízom benne, hogy nem dönt úgy, hogy nincs szüksége tanúkra. :) Elérjük a Lugos-patak átkelõhelyét, megmásszuk a meredek partot. Ispánk még négy kilométer a tábla szerint, errõl az egyébként kétségtelenül hasznos információról szívesen lemondtam volna. Felkaptatunk a mûúthoz, majd rátérünk a hosszú leszállópályára a falu felé. Laci069-cel sétálunk, elõttünk vagy száz méterre baktat Kerek repkény és gethe úr, mögöttünk szintén száz méterre a vízhólyagjait nevelgetõ Dani jön. Már rendesen esik, amire megérkezünk Ispánkra. Itt szódavíz és fejenként három darab nápolyi az ellátmány a bélyegzés mellé. Nem túl egyszerû továbbmenni, de muszáj. Bárkás-tóig szépen átázik a cipõm és a nadrágom, amíg mozgásban vagyunk, ez nem is akkora gond. Országutat keresztezünk, a pocsolyákra nézve kezdem felfogni az esõ mértékét. Messze nem akkora, mint velünk egyidõben a Bükkben, de már eléri azt a szintet, amikor otthonról kinézve azt mondom, hogy most nem akarok kint lenni. Bárkás-tónál behúzódunk pár pillanatra a pontõrökhöz, nekik rosszabb, mint nekünk, mert eléggé kevés lehetõségük van mozogni a hidegben. Ennek tudatában térünk vissza az útra, az erdõt már szépen átáztatta az esõ ahhoz, hogy ne nyújtsanak menedéket a fák. Nagyobb sebességre kapcsolunk, ez már a célegyenes. Pontosabban a célkanyargás, néhány derékszögû törés van az útvonalban. Édesanyám hív, attól félek, megint le kell fordítani valami újságcikket vagy tönkrement a mosógép vagy olyan hasonló probléma, amilyennel természetesen sokat nem tudok kezdeni az ország túlsó végébõl. Kiderül, egyikrõl sincs szó, viszont odahaza olyan felhõszakadást kaptak a nyakukba, hogy a hátsó kert bokáig vízben áll, reméli, nekünk jobb idõnk van. Megnyugtatom, hogy nálunk csak amolyan csendesen áztatós esõ esik. Visszaérkezünk Õriszentpéterre, még itt is van egy trükkös jobbkanyar, végül az iskola. Megkapjuk a soron következõ díjazást, kicsit alkalmunk adódik beszélgetni a -Dilen- - Tinca párossal, õk már egy ideje bent vannak. Befut Dani is, megkapja a kitûzõt, aztán érzékeny búcsút veszünk mindenkitõl, majd indulunk, szakadó esõben visz az autó Lentiig. Köszönöm a príma rendezést, a gyönyörû útvonalú túrát a TTT-nek, valamint a társaságot Kerek repkénynek és testvéreinek, laci069-nek és gethének.
-Kékdroid-
Képek |