Szent László 33
"Nem zavar és nem kavar fel, mindenki boldogan élhet vele"
(Quimby: Az otthontalanság otthona)
Nagy volt a kísértés, hogy visszaaludjak még egy órára reggel, de csak talpra küzdöttem magam, és elértem a korábbi vonatot. Átszállás után telefonon megszervezve a nevezésem, úgyhogy a rutinos elsõajtós leszállásos elõrerohanás után 7,55-kor, az egész tömeget megelõzve indulhattam neki (special thanks to VadMalac), ezúttal egyedül, mert ilyen napom volt.
Még Tar belterületén sikerült egy 6.3 pontos piruettet bemutatnom a jégen, ám a 21-es úton stabilizáltam magam. Még magamhoz se térve értem el az elsõ pontot a Sztúpánál. A pontõr figyelmeztetett, hogy fûszálakon van a szalag (mondjuk azt láttam, tekintve hogy egy mezõn kellett átmenni), meg hogy balra húz az út (megjegyzem jobbra húzott). Gyorsan peregtek a kilométerek, a meghatározhatatlan állagú idõben nem sok kedvem volt ballagni meg nézelõdni, úgyhogy rövidesen megérkeztem Szentkútra, az egyik fán kissé illúzióromboló felirat ("Ha WC-re szeretne menni, kérjük, kopogjon a rendház ajtaján") :). A remetebarlangokhoz kissé jeges út vitt fel, a Haver szelet... hát, mondjuk úgy, ehetõbb volt, mint amilyennek elsõre tûnt. Kókuszos.
Innen még kis mászás, fel a keresztig, le a Szent László-hasadékba, ahol sikerült nem hasra esnem, majd kissé hosszadalmas és jellegtelen szakasz Sámsonháza széléig. Itt egy üstnél gõzölgött valami, messzirõl azt hittem, hogy disznótor, de kiderült, hogy ellenõrzõpont és szalonnás tea. Hja kérem, így jár, aki nem olvas itinert, hanem negyképûen emlékezetbõl megy... Azért került ide az ellenõrzõpont a kocsmából át, hogy aki szeretne, felmehessen Fejérkõ várába (remek ötlet!). Éltem is a lehetõséggel, csak +1 km-t és 100 m szintet jelentett az alternatív változat. Megérte, nagyon szép volt a kilátás a várhoz vezetõ gerincrõl és magából a várból is. Leereszkedve a kõfejtõhöz egy kevés aszfaltozás után már csak egy dombon kellett átmászni Nagybárkány elõtt, ahol a pásztóiaktól megszokott igen kedves hangulatú, szívélyes kínálással tukmálták a zsíros meg lekváros kenyeret és teát.
Tíz perc ücsörgés után indultam tovább, a Tepke-gerinc felé. Nagyon szeretem ezt az utat, kezdem már megtanulni, bár sosem lehet teljesen, annyira hosszú és változatos. 300 méter fölött csodálatos látványt nyújtottak a fák a rájuk fagyott dérrel (zúzmarával?), sõt különleges ajándékként negyedórára még a nap is kisütött. Fantasztikus volt. Utolértem egy urat valamelyik hegyen, ahol a torony van, három heggyel a Tepke elõtt, közölte velem, hogy innen már csak lefelé. Hát, elkeserítettem, hogy nem egészen... :)
Innen már látszott a Tepke, ahová hamarosan megérkeztem, a kilátót ezúttal kihagytam a visszapárásodott idõre tekintettel. Egy almának láttam neki lefelé kocogtomban, a mezõ szélérõl VadMalactól kértem telefonos segítséget a Pásztó-széli tanya kutyáinak helyzetével kapcsolatban, de szerencsére nem volt semmi gond. Pásztó szélén csanya ért utol, akivel fennhangon felemlegettük sportszakmai rálátásunkat az elit teljesítménytúrázás rejtelmeire, kitérve tagadhatatlan sportvezetõi múltunkra is, és máris a cél-kollégiumban találtuk magunkat (6 óra 5 perc), ahol a szép díjazás mellett finom paprikás krumpli várt sült kolbásszal, majd mindezt megkoronázandó, váratlan VIP-fuvar haszonélvezõje lettem, egészen Isaszegig, így a szintidõ lejárta elõtt 2,5 órával hazaértam :)
Összefoglalás: Nagyon szép túra, remek rendezéssel, kedves pontõrökkel, elsõrangú szalagozással, gyakorlatilag hibátlan. Nagyon jól éreztem magam, köszönöm szépen. |