|
|
Csatlakozom Frei Berger beszámolójához a szervezést illetõen.
Fantasztikusan gördülékeny volt minden, csak elismerés illeti a szervezõket mindezért.
Egyetlen pici ponton változtatnék a helyükben, legalábbis megpróbálnám.
A helyi Volánnal egyeztetni kellene a visszautazást illetõen, mert a rövidebb távon indulóknak meglehetõsen nehézkes a visszajutás akár Tarra, akár Pásztóra.
A buszok nem akkor indulnak, am meg van hirdetve, a 2 h 10-re hirdetett buszra csak a községházánál lehet felszállni, onnan elmegy Kisbárkányba, meg akárhova és csak visszafelé, kb, 2 negyvenkor veszi fel a Pásztó felé utazókat.
Értelemszerûen totál tömve volt.
Pilisi túraszervezéseimen mindig megkeresem a helyi pályaudvart és jelzem feléjük a csoportot. Nagyon örülnek neki, és nem kerül pénzünkbe! Ugyanis a nagyobb buszt, illetve esetleg a különjáratot a viteldíj ellenében lehet igénybe venni!
Ennyit az esetleges fejlesztésekrõl.
Jómagam igen öregurasan teljesítettem a rövidebb távot két barátommal, a 15 kilométert 4 h 44 perc alatt teljesítettem, de nagyon büszke vagyok rá, hogy 43 évesen, két infarktussal a hátam mögött egyáltalán végig tudtam menni, ráadásul szintidõn belül.
Higyjétek el, irigykedve néztem a száguldozókat, idõnként riadtan tértem ki az útjukból nehogy legázoljanak, de a kardiogusom igy sem fogja elhinni, milyen fejlõdésen mentem keresztül.
Biztatok mindenkit, aki olvassa a fórumot és nem mer egészségügyi okoból nekivágni, a saját példámból tudom, egy kis edzéssel az ilyen rövidebb túrát meg lehet csinálni, legfeljebb az idõbõl kicsúszik az ember. De nem szabad feladni, nincs csodálatosabb megismerni a saját korlátainkat és keményen küzdve, fokozatosan kijjebb tolni azokat!
Nem ciki lassan menni, senki nem szól meg érte, nem ciki elfáradni, mert minden megtett túrával ez egyre késõbb következik be.
Szerintem egyedül az ciki, ha megadjuk magunkat a sorsunknak, betegségünknek...
Hajrá túrázók! |
| |
