Túrabeszámolók


Káli

dnvzoliTúra éve: 20102010.05.04 23:04:35

Káli 60


2010.05.01.


Emlékszem,mikor elõször megláttam valahol ezt a túrát,elképzelhetetlennek tartottam,hogy 60 kilométert képesek egyesek egyhuzamban legyalogolni.(100-130km-esekrõl meg még fogalmam sem volt:)Még tavaly is inamba szállt a bátorság a leghosszabb Káli hallatán.Aztán idén úgy éreztem,hogy már eléggé felkészült vagyok egy ilyen hosszúságú menethez.A hét a ráhangolódás jegyében telt:térképeket nézegettem,bejelöltem-elméletben számtalanszor végigjártam az útvonalat,próbáltam fejben minél jobban "ott lenni a szeren".


Ilyen elõzmények után 5 órai indulást követõen folyamatos 10-20%-os gyorshajtással 3/4 7 körül érkeztünk Sanyi,Laci és Feri társaságában az ábrahámhegyi vasútállomás parkolójába.Épp,mikor Révfülöp irányából befutott a Bz-motorvonat 25-30 túrázóval kisebb tumultust okozva ezzel az indításnál.Magam is meglepõdtem ezután,hogy mire kitöltöttem a nevezési lapomat a "tömeg"eltûnt,1 perc nem telt el,és már indulhattunk is utunkra.Mivel a többiek csak a 30-ast-és ezzel együtt azt,hogy órákig várnak rám a célban- vállalták különbözõ okokból,már az elején búcsút vettünk és nagyobb sebességre kapcsoltam.A falut a piros sávon hagytuk el,végig emelkedve.Az elsõ ell.pont a Salföldi kolostorrom mindössze 3 km-re van a rajttól,így hamar odaértem,körüljártam az építményt majd indultam is tovább,nem számítva a következõ erõs kaptatóra ami rendesen beindította a szívverésemet így korán reggel.A kék sávra való rákanyarodást követõen vissza is vetkõztem egy pólóra ami a túra során végig elégnek bizonyult,néha még soknak is.A kék sávon hullámvasutaztunk ezután vegyes fenyõ-tölgy erdõben majd szõlõsök mellett az aligvárimajori "csücsökig"ahol egy hajtûkanyarral balra ráálltunk a zöld sávra.Már aki,mert bizony hiába a sok tábla ami direkt felhívja a túrázók figyelmét arra,hogy különösen védett területen jár(hat)unk,és az ösvényekrõl ne térjünk le,sokakat ez nem érdekel,és arra mennek amerre rövidebb.Az ilyen "túrázók"miatt leszünk majd egyszer kitiltva végleg ezekrõl a területekrõl.....


Szóval a zöld sávon kanyarogtunk az egynyomos ösvényen,mindaddig míg el nem értük a zöld3szöget,ami nem jelentett mást,minthogy fel kell kapaszkodni a Tóti-hegyre.Nem tart sokáig ez a kaptató,de nagyon durva.Felérve aztán a panoráma mindenért kárpótol:Körbe,mindenfelé amerre a szem ellát kisebb-nagyobb hegyek,a Balaton víztükre.....csodálatos,még így is,hogy a levegõ elég párás volt.Nézelõdés közben bedobtam egy szendvicset amit egy energiaitallal öblítettem le,majd a már ismert úton új útitársaimmal Szabival és Petivel visszarobogtunk az aligvárimajori elágazóig ahonnan a kék sávon folytatódott a menet egészen a salföldi ell.pontig.Itt finom almalével,Balaton szelettel,és egy érdekesen édeskés tésztájú sajtos-vagy tepertõs pogácsával vártak ránk a pontõrök.Mivel nincs fél órája,hogy megreggeliztem,a pogácsát eltettem késõbbre és egy almalé-repeta után meg is indultunk Kékkútra.Erre a szakaszra sem pazaroltunk fél óránál több idõt,így eléggé értetlenül álltam a helyzet elõtt,miszerint itt meg zsíros kenyeret kapunk,viszont ezzel a túrán kapott ellátást gyakorlatilag befejezettnek tekinthetjük.Kari bácsinál(itt voltunk épp,ha még nem említettem volna)tehát nem tettem nagy kárt az ellátmányban-éhes abszolut nem voltam,a bort meg nem szeretem.......


A vendéglátásra amúgy nem lehetett panasz Károly bá'-nál,nagyon szívesen töltögette a borocskát akár tisztán,akár fröccsnek,és aki ivott belõle általában jó véleménnyel volt az itókáról.Társaimat itt elhagyva egyedül indultam vissza a dombról Kékkút központjába,ahova vittem egy szalagot is,mert a fõutcán nem,csak beljebb találtam odafelé menet.Igaz a szöveges leírásból egyértelmûen megtudható a bal kanyar helye.Kékkútat elhagyva kortyoltam párat a Theodora-forrásból,majd a nagy jobbos kanyar elõtt balra letérve az aszfaltról megindultam az "Idõ ösvényén"Mindszentkálla felé egy árok mellett jól kiszalagozott úton.A következõ ell.pont a Kerekikáli-domb tetején lett elhelyezve,ahol magunknak kellett bélyegezni.Ezután értünk be Mindszentkállára amin átrobogva megkezdhettük a túra szerintem leggyilkosabb kapaszkodását a falu felett található Kopasz-hegyre.Kb.fele szintet egy elég meredek ösvényen lehet összeszedni,majd a gericre 277 lépcsõfok megmászásával juthatunk fel.Többszöri megállással,de sikerült feljutnom,nem mondanám,hogy jólesett,az ilyen kapaszkodásokat már nem szeretem.Viszont a kilátás innen is pazar volt,sõt még ismeretterjesztõ táblák is ki voltak helyezve amelyekrõl megtudhattuk,hogy mit látunk ha elnézünk a távolba.


A falu szintjére való lejutást hálisten már egy hegyoldalban végigfutó szerpentinúton ejtettük meg,majd folytattuk utunkat Szentbékkálla felé a kék sávon.A következõ faluba a környék leghíresebb Kõtengerén át vezetett a jelzés,ami elõtt elhaladtunk egy lovaspóló pálya mellett is(ilyet sem láttam még).A Velétei-palotarom érintése után néhány percre érintettük csak Szentbékkállát,majd el is hagytuk a sárga3szögön.Itt volt számomra a túra egyetlen bizonytalankodása,az itinerben ugyanis csak símán "sárga"jelzés van említve,na meg a helyszínen a S3szög mellett ugyanarra az útra zöld sáv is fel volt festve ami végképp zavaró volt,fõleg,hogy ez a szín még a túristatérképen sem szerepel itt.Mégis úgy döntöttünk immár újra hármasban Petivel és Szabival,hogy jó lesz nekünk ez a sárga3szög,és szerencsére nem is tévedtünk.E jelzés,és ahol kell korrekt szalagozás,na meg a végénél komoly kapaszkodás igénybevételével jutottunk fel a Fekete-hegyre,ott  is a Keleményes-kõhöz,ahonnan nagyon szép volt a kilátás,majd az Eötvös Károly-kilátó legfelsõ szintjére ahol a következõ pontõr már várt ránk.A hegy gerincén futó ösvényen elõször csodálkoztam az ott napozó siklón,majd elhaladtunk egy elmocsarasodott "tengerszem"mellett,ami mindjárt magyarázatot adott arra,hogy mit keres itt ez a csúszómászó.Az infós tábláról azt is megtudhattuk,hogy ezeket a kis tavakat csak a csapadékvíz táplálja,és a víz elszivárgását vízzáró talajréteg akadályozza meg.Viszont csapadékszegény idõkben ezáltal néha ki is száradnak.A kilátóból egyébként megint csak szemet gyönyörködtetõ volt a panoráma,kis nézelõdés,szõlõcukrozás után aztán tovább is indultunk,itt már néha ötfõs csoportban,csatlakozott hozzánk ugyanis(vagy mi hozzájuk)Niki és barátnõje Réka.


Balatonhenyére szintén a kék sáv vitt el bennünket ahol egy presszóban kisebb szünetet tartottunk.Fél liter üdítõ egy húzásra tûnt el bennem,meleg volt rendesen.Vettem is még egyet,legalább pár kilométeren át legyen valami hideg innivalóm.Mivel elég zárt a bakancsom és ezáltal nem szellõzik olyan jól beiktattam egy zoknicserét is,amit nem bántam meg utólag.Most arra is ügyeltem,hogy ne húzzam túl a fûzõket,már megjártam egyszer emiatt.Henyérõl a két leányzóval indultam útnak,a fiúk még ejtõztek kicsit.A falut a sárga sávon hagytuk magunk mögött,majd szalagozott út vitt fel bennünket a falu fölé a dombra.Itt a lányok kicsit lemaradtak,egyedül talpaltam a korrekt szalagozás mentén.A domb tetejérõl a már szinte megszokott szép kilátásban lehetett részünk.Leérve a dombról sík terepen haladtam,a legrosszabbkor értünk erre a szakaszra,iszonyúan égetett a Nap.Május elseje volt,de nagyon tudtam örülni a néha be-beúszó felhõknek!Monoszlón le is támadtam a templom melletti közkifolyót,a fürdés alatt aztán beértek a többiek is,akik szintén nagy örömmel fogadták a vízvételi lehetõséget(volt ilyen az ez elõtti településeken is,csak akkor még nem volt ennyire meleg)


Innen aztán már stabillá érett az ötösfogat,sõt néha hatosra is felduzzadt,de az ötös volt a mag.A Hegyestûtõl mindegyikünk tartott ,olvasva a régebbi beszámolókat,aztán egyetértettünk abban,hogy pl.a Kopasz-hegy megmászása mellett ez eltörpül.Fent begyûjtöttük az újabb pecsétet,kaptunk egy Balaton szeletet is,körülnéztünk majd visszalépcsõztünk a már bejárt ösvényen.Az infós táblák elolvasására,a kiállítás megtekintésére most nem volt idõnk,így a túra kultúr-betétjét most ki kellett hagynunk.Robogtunk tehát tovább.Niki navigálása mellett szõlõsdombokon ereszkedtünk le a Zánka-Köveskál mûútra(bátor tett volt tõle,négy fáradt túrázó bízott benne-gondolom titkon õ is:)-hogy a megfelelõ úton jövünk lefelé,és nem kell visszakapaszkodnunk oda fel,de végül jól jött ki a dologból:),majd jobbra fordulva aszfaltoztunk kicsit az itt mellénk szegõdött kutya társaságában.Szerencsétlen állat mindenhol ment,csak az út szélén nem,az arra jövõ autósok,motorosok részérõl érkezett irányunkba néhány megvetõ pillantás.Mindenki azt hitte,hogy miénk a kutya,és a hülye gazdi még arra sem veszi a fáradságot,hogy odafigyeljen rá:)Azért amennyire lehet megpróbáltuk terelni,minket elhagyni ugyanis nem volt kedve.Lihegett rendesen szegény állat,a többieknek úgy látszik jobb volt a szemük az ilyenhez,õk ugyanis a végkimerülés jeleit vélték felfedezni szerencsétlenen.Az erdõbe való betérés után aztán az elsõ vízzel telt csapás fölé érve a szutyinak kicsúsztak a lábai,és onnan nem volt hajandó tovább jönni.(késõbb láttuk másokkal,tehát túlélte:)


(Kaptam közben egy e-mailt a kutya gazdájától:a szerencsétlen eb Balatonhenyérõl szökött ki egy udvarból,a túrába csak belecsöppent,olyannyira,hogy Révfülöpig lement:)A gazdit érdekelne minden részlet,ugyanis valaki jószándékú ember visszajuttatta Henyére,így csodával határos módon újra otthon lehet.Ha valakinek van valami infója,(kivel-hogy ment el,ki vitte vissza?)kérem írja meg nekem,én vállalom,hogy továbbítom.)


Jó 20 perces aszfaltozás után tehát bevetettük magunkat az erdõbe a Kõvágóõrs felé vezetõ egyenes szakaszra a kék sávon.Már azt hittük,hogy elkerültük a Sóstókáli-templomromhoz vezetõ letérést,de a szöveges leírás segített a felhagyott homokbánya és a lovasudvar említésével,majd egy villamos kapcsolószekrény oldalán feltûnt a méretes felirat is a kék rom jelzéssel és az útiránnyal.Meglett tehát ez a rom is,itt eszegettünk egy utolsót,jó pajtások lévén mindenki beleadta a közösbe amije még volt,így jutottam pl. én is egy finom almához:)Kõvágóõrsön egy újabb közkifolyónál(kék kút,ha úgy tetszik,amúgy ejektoros közkifolyó a becses neve:)ismét felfrissítettük magunkat kicsit,majd a túra utolsó kisebb emelkedésével felbaktattunk a Fülöp-hegyre.A kilátó megmászását a többiek közfelkiáltással már elvetették,én meg már voltam itt régebben,és nem akartam elszakadni a csapattól.Némi lépcsõzés következett lefelé,ami a legrosszabb ami jöhet túl a 60km-en,itt is lehetett látni érdekes járásokat:)Aztán az egykori Top Panoráma(Ugye,Niki!:)nevû vendéglátó egység mellett is elhaladva rövidesen be is értünk a célba.Az idõnk nagyon jó lett,61,8km(2011-es bejegyzés:a túra távja kevesebb mint 55 km....) megtételéhez kevesebb mint 12 órára volt szükségünk!Gratuláltunk is nagyokat egymásnak,úgy érzem megérdemelten.(valaki megírhatná a beérkezési idõnket,az én lapomról lemaradt,és érdekelne,elõre is kösz! schmeidl.zoltan@freemail.hu)  Az infó megérkezett közben Szabolcstól:18:45,kösz!


Bár nem úgy terveztem,én is beneveztem aztán egy gulyáslevesre(a szakács rég lehetett szerelmes,mert el éppen nem sózta az ételt:),majd ennek elköltése után el is indultunk Gyõrbe,a kocsit ugyanis Sanyi már áthozta eddigre a rajtból.


Jól szervezett embert próbáló túra ez a Káli 60.Nehézségét véleményem szerint a nem kis táv mellett az jelenti,hogy viszonylag sokat megy az ember szintben,aztán már-már elkényelmesedve egyszer csak a "semmibõl"rátör egy jó kis kapaszkodó.A kicsit több mint ezer méter szint 80%-a lényegében 2-3 km-en belül jön össze,a maradékra meg van 58-60 km.Nekem ez jelentette a nehézséget,egy Tóti-hegyes,egy Kopasz-hegyes mászás belõlem sokat kivesz..A kilátás miatt azonban megéri mászni!


A túra érint több kedves kis balaton-felvidéki falut,amelyek érdekes képet mutatnak.A házak 80%-anagyon igényesen felújított,néha akár több 10milliót érõ birtok.Na ezekben általában nem a helyiek élnek,egytõl egyig nyaraló mind.Aztán ott van a maradék 20%,amelyek általában lerobbant,düledezõ falú építmények-na ezeket lakják a jobbára idõs õslakosok.A folyamat vége azt hiszem kitalálható.....


A túráról még:a kapott igazolófüzet tartalmaz szöveges leírást,szint és távadatokat,útvonalvázlatot,falvanként kis térképvázlatot,több ismeretterjesztõ oldalt,menetrendi adatokat.Végülis a kapott információkat összeadva lényegében esély sincs az eltévedésre,mert ezek mellett nagyon korrekt volt a szalagozás,sõt sok helyen az úttestre festett irányító nyilak is nagyon hasznosnak bizonyultak.Igaz elõfordul a füzetben,hogy a szöveges leírás nincs összhangban a rajzzal,de ez a néhány apró hiba érdemben nem befolyásolja a sikeres teljesítést.Egyedül talán a szolgáltatások idõbeni elosztásán javítanék,a zsíroskenyeres pont jobban ki lenne használva szerintem mondjuk pl. a balatonhenyei presszó ell.ponton.Közel a 40. km-hez már jobban esne mint a 15.-en,ráadásul fél órával a kapott csoki-pogácsa duó után.Az idõjárás szerencsére ideálisra sikeredett,sõt még melegünk is volt néha.A talaj a szárazság miatt végig betonkemény volt,a köztudottan kemény Vibram-talp ellenére is megéreztem a túrát a sarkaimon,puhább talppal szerelt cipõjû túratársairól nem is beszélve.Na,de végigcsináltuk vidáman,mind az ötünk teljesítette ezzel eddigi leghosszabb menetét!Találkozunk még szerintem.


Köszönöm a lehetõséget


dnvzoli