Túrabeszámolók


Mátrabérc / Hanák Kolos / Múzsla

nagypapaTúra éve: 20102010.04.28 13:25:20

     Hanák Kolos 2010


     Hallgatói mesélték Jánossy Lajosról, hogy õ úgy mondta ki a "neutrino" szót, mint Petõfi Sándor azt, hogy "szerelem". Jó tudni ilyen dolgokat, mert sokan nem hiszik, hogy a száraznak, unalmasnak látszó fizikusok, lelkük mélyén szintén érzõ emberek. E kétkedõknek azt javaslom, hogy kisérjék figyelemmel a tv meteorologiai elõrejelzését és ott találni fognak egy kiváló, fiatal szakembert, szintén természettudóst, Reisz Andrást. Õ oly átéléssel és szeretettel tudja kimondani az utóbbi években gyakorta hallott "kiadós" szót, hogy hallatára mindig megborzongok. Miután a Mátrabérc elõtt két héttel, kedvencünk a genovai ciklon áztatta, ködösitette megállás nélkül egy hétig világunkat, jött két reményteljes nap, melynek végén Reisz András elégedetten mutatott rá egy - mondjuk - Trieszt táján örvénylõ képzõdményre és azt mondta, hogy abból még kiadós - értjük? - kiadós esõk várhatók. Reisz meteorológus jóslatát az OMSz heti elõrejelzése is igazolni látszott, gyakori záporok piktogrammjaival diszitve az egymásra következõ napokat. Közlése nem tett rám jó hatást, pedig vasárnapi feltáró utam után pár óráig reménykedve néztem a jövõbe. Szokás szerint, egy héttel a túra elõtt, végigjárom a Sirok - Kékestetõ szakaszt, hogy képem legyen a tereprõl s emellett megmozgassam a szükséges mászóizmokat. Van ebben némi nosztalgia is, mert a Mátrabérc igy egész és a Hanák Kolos annak csak egy - bár nem lebecsülendõ - törtrésze.


     Szó ami szó, elõzõ vasárnap 6:15-kor elindultam a gyöngyösi gyorsjárattal, majd Gyöngyöstõl a kazincbarcikai busszal folytattam az utat. Kál-Kápolna vasútállomástól Sirokra ugyanis csak hétfõtõl péntekig indul az egyetlen reggeli csatlakozó járat, szombaton és vasárnap nincs autóbusz közlekedés. Varietas delectat - a változatosság gyönyörködtet - a Mátra északi oldalára kevesebbet jár az ember, jó lesz tehát karbantartani az általános mûveltségemet. A változásnak megvan az az elõnye, hogy felújitja régi emlékeinket. Amikor marton4 korábbi beszámolóját olvastam  (olyan is van - kérdezte  pár évvel ezelõtt RrBmIrGaMiD - hogy valaki megnézi egy másik túrázó beszámolóját?), egy 1972-es kerékpártúra elevenedett meg elõttem. Akkor 15 éves fiammal egy kedves ismerõsünk meglátogatására kerekeztünk fel Sajónémetibe a Budapest-Hatvan-Nagybátony-Pétervására-Bükkszenterzsébet-Járdánháza útvonalon. Õsz elején jártunk. Kora reggel indultunk - én a váltó nélküli Ukrajna márkájú kerékpáromat hajtottam - délután 3 körül lehettünk a Mátrabérc északi oldalán. A lefelé menõ Nap megvilágitásában feledhetetlenül szép volt a  galyatetõi tv-toronnyal diszitett hegyvonulat. Nem csodálom, hogy tisztelt túratársam is ábrándozva nézegeti a csúcsok sorát. A nagy élményekhez nem kell fényképezõgép. A nagy élmények bevésõdnek az ember emlékezetébe.


     Eme rövid, alkalmi kitérés után megemlitem, hogy a buszvezetõ kérgesnek tûnõ szive mégis meglágyult és fékezéssel jelezte, hogy hajlandó kitenni a verpeléti elágazásnál, ahol - ugyebár - nincs megálló. Mint kiderült, még egy középkorú férfi is leszállt és látható volt, hogy szintén gyalogolni indul. Elõzõleg azonban társadalmi munkában ki kellett volna húzni egy óvatlan állampolgár autóját abból a mély kerékvágásból, amely egy leágazó földúton, ebben a nedves idõben szépen kialakult. Erõlködtünk, a kerék pörgött, a gépjármû pedig tovább ásta be magát a talajba. Lehangoló. Magára kellett õt hagynunk s kilátásba helyezni, hogy egy másik erõgép biztosan ki fogja húzni. Ezután elballagtam a siroki vasútállomáshoz és úgy tettem, mint aki a Mátrabércre rajtol. Fél tiz elõtt pár perccel indultam el az ismert sorompótól.


     A mészégetõ romjaitól kezdõdõ szakasz elõrevetiti a várható terepviszonyokat. Az agyagos rész szokásosan csúszik és a Sólyom-tisztás környékén alattomos pocsolyák várnak a gyanútlan emberre. Én nem voltam tapasztalatlan, ezért vegyes érzelmekkel gázoltam át a barátságtalan részen. Az érzelmek vegyessége azt jelenti, hogy egyrészt örültem annak, hogy nem sportcipõben jöttem, hiszen hamarosan átázott volna a lábbelim, másrészt tudomásul vettem, hogy ilyen körülmények között az idén nem lesz Mátrabérc. Csoda lehetséges, ha nem folytatódik az esõzés, de reményem este elszállt Reisz András prognózisa nyomán. Azt akkor még nem tudtam, hogy a szakemberrel szemben egy másik szakembernek, Molnár Tamásnak, lesz igaza. Õ ugyanis a túrafüzetek Tengerszembe felszállitásakor jó idõt jósolt. Az szintén a jövõ zenéje volt, hogy a hét során - legalább is Pesten - nem volt csapadék. Egészében véve a talaj a szokásos, esõ utáni állapotban volt: sár és viz volt ott, ahol sárnak és viznek kell lenni. Nem untatom tovább az olvasót: menjen végig néhányszor ilyen idõben az úton és meg fogja szerezni a szükséges ismereteket. Én egy idõ után közepes tempóra, majd szinte sétamenetre csökkentettem a sebességet, minek következtében háromnegyed órával többe került a felmenet Kékesig. Elégtételt jelentett, hogy az Oroszlánvárra, minden erõlködés nélkül, szintidõre feljutottam.


     A körülmények hatalmáról már mások is értekeztek, senki sem fog tehát csodálkozni azon, hogy a helyzet láttán hétfõn felkerestem a Tengerszem boltot és egy elég magas sorszámú Hanák Kolos-füzetet kértem. Aki nem tudná, ez azért van, hogy az ellenõrõk ne legyenek idegesek attól, hogy egy alacsony rajtszámú egyén még nem került elõ. A pultnál álló fiatalember tapasztaltnak mutatkozott - õ is volt elõzõ nap a Mátrában - és egyetértésben beszéltük meg a terepviszonyokat. Aztán eljött a csütörtök, vele Molnár Tamás ajándékfüzete mindkét túrára. Erre még viszatérek. Én azonban már leszámoltam az élettel, és szombaton rezignáltam indultam a Népstadion felé. Esõ nem volt a héten. Veszteni tudni kell, de végsõ soron lesz egy jó kis kirándulás, mozgás, friss levegõ, ismerõs arcok. A busz húsz perccel korábban beállt a parkolóba és egy rövid gyöngyösi pihenõ után, fél kilenckor fenn voltunk Kékestetõn. Nyüzsgés, jelentkezés, indulás. (8:46)


   Két tucatnál többször is bejártam ezt az útvonalat, számomra - az idõnkinti tarvágásokat leszámitva - nincs újdonság. Arra kell csak ügyelnem, hogy a goromba lejtõn épségben lejussak a Som-hegyi nyeregbe. A tisztelt rendezõségnek viszont azt ajánlom figyelmébe, hogy vizsgálja át a 3. oldalon lévõ táblázat fejében álló betûk táblázat feletti magyarázatát. A D betû ugyanis nem a követendõ turistajelzésekre vonatkozik, az A pedig nem a tengerszint feletti magasság. Idõrõl-idõre át kell futni a már megszokottnak gondolt nyomtatványokat és Borbás tanárnõ maga emlitette, hogy a Mátrabérc füzetben is talált javitani valót.


     Mentem hát a magam bakancsos járásán megállapitva, hogy sportcipõ is nagyon megfelelt volna. Ámde a kocka el vala vetve, az  volt a teendõ, hogy ütemesen és türelmesen mozgassam ezt a megbizható lábbelit. Derék jó bakancsaim darabonkint 710 grammot nyomnak, ez jó a Hanákra, de - legalább is nekem - alkalmatlan a Mátrabércre. Utóbbin csak az erõs felépitésû emberek képesek idõnkinti futás nélkül idõre végigmenni. Bizarr ötlet jutott eszembe: a súlyfutás. Vajon milyen eredmények jönnének ki, ha vállalkozó szellemû futók bokájukra kötözött félkilós súllyal vágnának neki a távnak? Egyébként ne felejtsük el, hogy a képzett úthosszt figyelembe véve a Mátrabérc a maga 6,39-es teljesitmény indexével megelõz olyan túrákat, mint a respektált Kinizsi (5,32), a Mátrahegy 30 (5,85 télen!), a BEAC Maxi (5,62) vagy a Rákóczi 110 (4,96). Egyedül a "rettenetes" Mátra 115 van mellette. (6,26) Valószinûleg mások is elvégezték ezeket a számolásokat, ismétlésnek nem rossz, többet nem emlitem õket.


   Szóval, minden úgy történt, ahogy történni szokott. Mászás a Csór-hegyre, Ágasvárra, lebotorkálás ugyanonnan, igyekvés a Csörgõ-patak mentén. Át a remek mátrakeresztesi hidon, felmenni a kellemetlen részen az Erdész-rétig, s végül letudni a nagy kiflit a fenyõerdõben a Nyikom-nyeregig. Jó beidegzõdéssel és türelemmel ezek mind megvannak. Annyi az érdekes, hogy idõk folyamán egyre rövidebb idõ alatt érek fel az Ólom-tetõre illetve a Muzslára. Korábban 13 és 10 perc volt ez a két idõ, mostanra 9 és 7,35 percre redukálódott. Bakancsban, kérem szépen. Nem érdekes? Ez a szemem nagyon nevet, a másik, amelyik tiz éve még látta, hogy a Muzsláról lefutok a célig, az bizony nem nagyon vidám. Ma már nincs futás, ha épségben akarom tudni a térdeimet. A rossz térdre Kulcsár Gyõzõ olimpiai bajnoknak sincs orvossága. Reklámot - vagy ellenreklámot? - hallottak. Egyébként felfelé, bakancsban, tényleg jól megyek. Oroszlánváron hoztam az irodalmi értéket (elõzetes bejárás), a Csór-hegyen úgyszintén. Sokat számit a rutin. Ajánlani tudom a türelmetlen egyéneknek. A kiváló terepfutók, kérem, ne nevessenek ki.


     Kicsit elkényelmesedtem. A Muzslán (15:40) még 2 óra tartalékom volt, a lefelé döcögéssel ezt eléggé feléltem. Nézegettem az órámat, tudtam, hogy be fogok érni, de azért mégis! Egy jóságos fiatalember átrántott a Diós-patakon , utána egy elhizott elefánt tempójában talpaltam a célig. Idõnkint nem szereti az ember, ha szoros az idõ, mégha meg is van. Na, benn vagyunk. Hetedik Hanák, ha jól emlékszem. (17:29) Jöhetnek a záró bekezdések.


     Az adminisztráció végeztével szeretek nézelõdni, ismerõsöket keresni. Jó dolog a vendéglõben meleg ételt és hideg italt magunkhoz venni. Túratársakkal az asztalnál eszmét cserélni. Nem azonnal hazarohanni. Most nem igy történt. Általános mûveltségem fejlesztése érdekében ugyanis kimentem a fõutcára, hogy megnézzem, honnan indulnak a pesti buszok. Srég vizavi, a megállónál csinos tömeg ácsorgott, elõttük egy kockás inget viselõ rendezõ mozgott. Vannak "emblematikus" alakok és öltözékek. Molnár Tamásé ilyen. Megörültem látásának, mert azt hittem, enélkül kell hazamenni. Csevegésre azonban nem maradt idõ, mert Tamás közölte, hogy azonnal indul a pesti autóbusz, már csak egy utas hiányzik. Elvesztettem a talajt a lábam alól és az életnek a túra utáni élvezete helyett, kézfogás után, a busz felé nyargaltam. A busz elindult, hazahozott és a vendéglõi fogyasztást a Népstadion állomás büféjében, magányosan abszolváltam.


     Más. Vannak kedvenc túráim, ahol nem mondom, csak magamban gondolom, hogy a rendezés napjai meg vannak számlálva. A szervezõk között friss, fiatal arcoknak kell megjelenni, ha nem ez a helyzet, akkor egyszer le kell emelni a cégtáblát. Kár. A Hanák Kolos rendezvényein szóba sem kerülhet ilyen bánatos hang. Amerre csak nézek, fiatal lányok és fiúk kezelik az embereket. Aha, itt egy iskola áll a tisztelt fõrendezõk mögött. Itt a születõ élet adja a biztonságos utánpótlást. Ez a jó itt. Ahogy egy tanár nem tud megöregedni a tanitványai között, ugyanúgy a Hanák is mindig fiatal maradhat. Nem is folytatom tovább az elmélkedést, még unalmasan kiszámithatónak tartanák a szöveget azzal, hogy az ilyen mondatok csak bizonyos alakoknak jutnak az eszébe.


     Még valami és nem utolsó sorban. Tavaly szerdán érkezett meg az "ingyenjegy" a túrára. Az idén megállapitottam, hogy szerdán nincs ilyen levél a postaládában. Nagyon helyes - gondoltam - harcoljunk a korrupció ellen, nem kell rendszert csinálni az osztogatásból. Másnap, csütörtökön, viszont ott feküdt a fiókban a gyöngyösi boriték. Prioritaire. Óh, igyekezzünk, nyakunkon a menet, már csak két nap van hátra és késhet is a Magyar Posta. Derék, nagyon derék, prioritaire. Még jó, hogy nem DHL! Megengedem magamnak a szellemeskedést, mert a célban, Borbás tanárnõvel beszélgetve, más aspektusból kellett szemlélnem az ügyet. Kiderült, hogy az elõzõ napokban nagy volt a kavarodás, nem jutott idõben idõ a postázásra, ezért a nekem szóló levelet a tanárnõ anyukája adta fel. Na, ilyen közléskor erõsen meg kell ragadni a túrabotot vagy az ajtófélfát, mert ez túl "shocking" egy másik, nagyszülõ korban lévõ embertárs számára. Erõsebb igénybevétel, mint maga a túra. Tessék elhinni. Nagyon könnyen el tudnék szaladni most egy bizonyos irányba, de nem teszem. Igy logikailag nem lesz folytonos, csupán igaz az a látomás, amellyel látom a "teljesitményt" nyújtó nagymamákat, amint segitik a gyerekeiket és sétáltatják az unokáikat. Az országok tele vannak nagy politikusok és hadvezérek szobraival, emléktábláival. Tessék mondani, hol van ebben az országban az unokáját sétáltató nagymama szobra?