Túrabeszámolók


IV. Béla emlék- és teljesítménytúra az Ó-Bükkben

Boszi72Túra éve: 20102010.04.19 11:58:08

50km












Így még soha nem jártunk. Péntek este még azon vívódtunk, hova menjünk szombaton, melyik túra legyen a nyerõ. Egy közelmúltbeli negatív tapasztalat miatt napokig infókat gyûjtöttünk, igyekeztünk alaposak lenni, nehogy megint pórul járjunk. Telt az idõ, és még mindkét bükki túra esélyes maradt. Este kétségbeesett egyeztetés telefonon, aztán jött a mentõ ötlet: ha nem sikerül ész érvek alapján választanunk, akkor bízzuk a szerencsére a dolgot: jött a pénzfeldobás. IV. Béla nyert.


Korai indulás után viszonylag gyorsan leértünk Járdánházára. Nem volt nagy tömeg a suli körül, mégis a kocsinál öltöztünk. Épp a cipõmet kötöttem, mikor egy autó közel gurult hozzám és rám dudált. Gondoltam is, milyen túratárs az, aki látja, hogy öltözöm, ráadásul hely van bõven, mégis útba vagyok neki és a frászt hozza rám kora reggel. Felnéztem, és akkor láttam, hogy Soti barátom az a gazember. :-) Tavaly rengeteget túráztunk együtt. Családjával és barátaival jött, így aztán gyorsan nagy csivitelésbe fogott a két társaság. Idõközben Szilvivel és Babival is összefutottunk, akiken már ott virított a rajtszám, várták a rajtot. Jó lett volna terepfutóként indulni, de itt csak elõnevezni lehetett, így végül gyalogosnak minõsítve indultunk neki a távnak. Csabi csak egy rövidebb távot vállalt sérülés miatt, Jucival viszont az 50km-es útvonalra voksoltunk.


Aszfalton kezdõdött a futás, és Csabi gyorsan lelohasztotta a lelkesedésem, amikor közölte, hogy kb. 6km –es hosszban aszfalt lesz a lábam alatt. Még mindig nem szeretem, a térdeim mindig kimutatják ellenérzésüket, ha huzamosabb ideig aszfalton vagy betonon koptatom a terepcipõm. Az elsõ EP-nél, Kohász-forrásnál a pontõr néni mellett egy apró kölyök kutya ténfergett. Olyan édes volt, hogy kénytelenek voltunk némi idõt rááldozni. A simizést úgy hálálta meg, hogy induláskor farok csóválva követett minket, alig sikerül ott tartani a kis fekete pamacsot. Csabi aztán elhúzott tõlünk, maradtunk ketten lányok. Remete-kútnál kedves pontõrök fogadtak, de nem sokat idõztünk ott. Én utána nem sokkal arra lettem figyelmes, hogy dörömböltek a gyomromból. Olyan hirtelen tört rám az éhség, hogy nem volt türelmem várni, rögtön ennem kellett. Juci lendületben volt, haladt volna tovább. Aztán a technikai szünet kényszere állított ki egy kicsit a sorból. Láttam, ahogy Pap Gabi elhúzott az úton. Dolgom végeztével igyekeztem beérni Jucit, de sehol sem láttam. Ejnye, nagyon begyújtotta a rakétákat, kicsit rá is kapcsoltam. Közben elétek az elsõ feltételes ellenõrzõ ponthoz, írtam, amit írnom kellett. Késõbb elfutott mellettem Dani, szerényen fogadta gratulációmat a korábbi teljesítményéért. Lefelé a aztán megláttam Jucit jó messze elõttem, de csak lassan csökkent köztünk a távolság. Hirtelen Tétova-hegyi Teve kolléga hagyott le egy lejtõn, nevét erõsen meghazudtoló tempóban haladt. Nem tûnt sem tétovának, sem tevének. Talán illene most már nevet változtatnia, mert bár eme tárgykörben ismereteim szerénynek mondhatók, tudtommal a sivatag hajója távolról sem szokott ilyen iramban szaladni, mint ahogy õ teszi. :-)


A palinapusztai pontnál a minket korábban biciklivel és nagy hátizsákkal lehagyó és bíztató szervezõ fogadott, többek között házi süteményekkel, amikbõl jó ízûen fogyasztottunk is. Köszönet értük, isteniek voltak. Már az erdõben jártunk, s mivel nem voltak sokan, leginkább megható erdei csend vett körül minket, amit csak a madarak csicsergése édesített meg, nagyon nyugtató volt a táj. Stressztõl szenvedõknek, idegeskedõknek erõsen javallott terápia. Kár, hogy nem ezt írja fel nekik az orvos.


Jucival együtt haladtunk tovább a gyönyörû bükkösben. Tetszett a táj nagyon, bár itt is találtunk teljesen kiírtott részeket, ami elég lehangoló látványt nyújtott. Tálas-bükki ellenõrzõ pontot elhagyva haladunk tovább, figyelve a szalagozásra és a kirakott irányító lapokra. Jött a kis kör, rátértünk a régi kék jelzésre. Hosszú-völgyön haladtunk keresztül, meseszép látvány, ahogy a völgy mélyén már méregzöld volt a növényzet, majd kontrasztosan világlott felette a világos avarszõnyeg. Mivel körbefutottuk, többször is megcsodálhattam ezt a gyönyörû szakaszt. Szalajka-erdészháznál megint pecsét volt persze, és Juci kezdett fáradni, úgy hajtogatta a térdét, mint más a tésztát, nyújtott, amikor lehetõsége volt rá. De jött velem kitartóan tovább. A kurfli végén szembejött Szilvi és Babi is. Mire leértünk Vallóspusztára, Juci holtpontra ért. Feloldottuk a második só tablettát is és az ottani pontõrtõl magnézium tablettát is kapott. Nagyon kedvesek és jó kedélyûek voltak az ottani pontõrök, segítségüket köszönjük. Ettünk és Juci megitta a csodalöttyöt, lassan battyogtunk tovább. Igyekeztem tartani benne a lelket, és õ néha nyögve bár, de kocogott szépen mellettem. És még csak most jött a neheze. Ökör-hegy elõtt a második feltételes pontnál pecsételtünk magunknak, majd némi segítséggel élesen felkanyarodtunk s indult lassan a mászás. Ez is olyan hegy, ami soha nem akart elfogyni. Haladtunk szépen, de a pont valahogy soha nem volt ott, ahol vártuk. Idõközben a térdem is kimutatta a foga fehérjét, éreztem, hogy fájt a szalagom. Zsirály! Felértünk végre, ahol nagyon kedves srác adta a pecsétet és a csokit. Érdeklõdtem, van-e esetleg vize, mert az enyém már elfogyott. Épp az elõbb hozott az erdész neki, így rögtön felajánlotta, köszönöm neki az életem. Hiába, itt a meleg, többet kell inni. Sete-sután töltöttem a hátizsákba, de az iso-ital maradéka belefolyt a hátizsákomba. Nem lelkendeztem, de soha nagyobb bajom ne legyen. Míg Juci igyekezett mûködõképessé tenni a lábait, én picit feltöltöttem a tartályom s lelkesen indultam volna tovább. A srác figyelmeztetett, hogy arra még 15km- plusz lenne a célig. Értek én a jó szóból, nem kellett kétszer mondani, sokáig noszogatnia, hogy arra menjünk tovább, amerre õ javasolta. Juci már erõsen nézte az itinert, mikor jön a következõ pont. Szenvedett, de nagyon kitartóan küzdött és jött. Többször elõre küldött, de nem akartam ott hagyni. Most nem. Ráadásul én sem voltam top formában Kissé sáros úton haladva értünk el Körtvölgy-forráshoz, a 8. EP-hez. Kerülgetve a sárosabb részeket araszoltunk, aztán egyszer tévesen mértem fel a sár állagát, ami mocsárként mûködve húzta a lábamat a mélybe. Óh, ezt de kihagytam volna! Plusz 20 perc cipõpucolást nyertem ezzel a könnyelmû lépéssel. Egy túrázó srác csatlakozott hozzánk és beszélgetésbe elegyedtünk. Borsodnádason hármasban vágtunk keresztül, a helyiek sajnos „kedvesen” letépkedték a szalagokat. Kiérve a bicikliútra a srác megköszönte a társaságot és hogy 10 percet nyert azzal, hogy velünk kocogott, elköszöntünk hát tõle. Beton jött, ráadásul nem láttuk a végét. Oldalt kedves kis dombok vettek körül, ahol szívesen barangoltam volna egyet, nagyon kedves vidék. Juci a távolt kutatta, próbáltam rávenni, hogy a dombokat nézze, vagy a lába elé bambuljon, akkor gyorsabban fogy a táv. Csak elértük a polgárõrt, aki biztosította az átkelésünket a fõúton és útba is igazított. A IV. Béla emlékhelynél nagyon kedves hölgyek fogadtak, ott is kaptunk inni, emléklapot, marasztalnának is, de mi inkább a célt választottuk. A tócsni illata azért ott maradt az orromban. A cél elõtt beértük Bíbort és együtt caplattunk az utolsó pecsétért, oklevélért és kitûzõért. Jucival 6:08 perccel értünk be, és Csabi is bõven 2 órán belül futotta a 23 km-t.


Sajnos a meleg víz kicsit hibádzott, de azért felfrissülve, jó kedvûen hagytuk el Járdánházát és mentünk a barlangfürdõbe lazítani.  


A szalagozás mintaszerû volt, szerintem így kell csinálni. Pont ott volt és pont annyi, amennyi kellett, én személy szerint nem is néztem az itinert. A táj tényleg nagyon szép, érdemes ide utazni és részt venni egyszer ezen a túrán. Mindenkinek ajánlom!