Túrabeszámolók


Téli Mátra

piedcatTúra éve: 20062006.01.30 08:32:25
Téli Mátra 42
(2006. 01. 28.)

Sokat töprengtem azon, hogy milyen jelzõkkel illethetném ezt a túrát, de végül is arra jutottam, hogy szavakkal nehéz kifejezni. Profi szervezés, felejthetetlen, gyönyörû tájak, és nem utolsósorban olyan idõt sikerült futnom, amirõl nem is álmodtam, pedig már két hónapja erre készülök. Tavalyi csúcstúrám egyértelmûen a Mátrabérc volt, nem tudom, hogy idén lesz-e olyan túra, ami túlszárnyalná a Téli Mátrát. Úgy tûnik bejön nekem ez a hegység. Ezért megérdemli ez a túra, hogy írjak róla egy részletes beszámolót. Íme.

Hét körül gördülünk be kocsival Mátrafüredre. Az utasok: Ritchy, qvic és én. A parkoló dugig van kocsikkal, még éppen találunk helyet. Bent is tömeg fogad minket, de úgy tûnik gyorsan megy a nevezés. Én is beállok a sorba. A srácokkal elhatározzuk, hogy fogócskázunk. Mivel én vagyok a leglassúbb, én leszek az ûzött vad. :) Fél óra elõnyt kapok, a fiúk megpróbálnak befogni. Így egyedül indulok el 7.22-kor.

Már jó páran elindultak elõttem, így az útvonalon szinte hömpölyögnek az emberek. Szerencsére a terep egész tûrhetõ, nem kell térdig gázolni a hóban, ha elõzni akarok. Nem szeretnék erõsen kezdeni, de azt veszem észre, hogy Lajosháza fele a lankás lejtõkön magamhoz képest eszement tempót diktálok. Dobom elõre a lábam, hogy minél távolabb fogjak talajt. Két futót is utolérek (!). Na ez új tõlem. :) Sokan önzetlenül elengednek, amiért hálás köszönetet mondok, legalább nem kell zúznom a porhóban. Teljesen váratlanul érkezik az elsõ pont, 46 perc alatt érek oda (6,3 km). A várt sorban állás elmarad, fél perc alatt végzek a pecsételéssel.

Remek, széles út következik, simán haladok tovább, és még mindig gyorsabban, mint szeretném. De a lábam egyszerûen visz elõre. Nem kell sokat várnom a lassításra. Szûkül az út, nagyobb a hó. Még nagyobb a hó. A fene, most már nehezemre esik tartani a tempót, lassítok. Egy fenyves mellett haladok el, hihetetlenül szép a táj. Egyre meredekebbé válik utam, és magasra kell emelnem a lábam, hogy haladjak. Mátraszentimre elõtti emelkedõn elõször sétálok bele. Kihasználva a lassabb menetet, puszedliket majszolok, és iszom.

9.23-ra érek Mátraszentimrére, a második ponthoz (14,5 km). Vakarom a fejem, ez így nem lesz jó. Meglesz ennek a böjtje. Túl gyorsan kezdtem, nem fogom bírni a végét. De fáradtságot abszolút nem érzek, és nagyon lelkes vagyok. Ráadásul a „vadászaim” (Ritchy és qvic) sem értek még utol. :) A turistaházban a pult mögött álló kedves hölgy szívélyesen invitál a teákhoz. Elmondása szerint, bal kézre a langyos, jobb kézre a forró teák vannak. A bal oldaliakból választok, lehajtom a felét. Szénné égetem a nyelvem és a torkom. Tüzet okádok. Szóval ez volt a langyos. Elképzelem, milyen lehet a forró. Eszem még egy csokit. Közben befut a Csóványos-család azzal a picike lánykával. Gyorsan megiszom a maradék teámat, és elhúzok, mielõtt felidegesíteném magam. Egyébként is nagyon bemelegedtem, nincs kedvem egy jó kis Tüdõ Gyuszihoz.

Galyatetõ felé az elsõ emelkedõk nem hatnak meg. Nem futok, de keményen nyomom a gyaloglást. Aztán azok a kellemes lejtõk! Szenzációs. Majd jön egy nagyobbacska hegymenet. Fejemben megjelenik a térkép, ha jól emlékszem ez az emelkedõ nem hosszú. Mondom nem hosszú. De tényleg nem hosszú! (Nem a francokat.) Majd hirtelen bejön jobbról a kék, meg egy lejtõ, és újra visszatér jókedvem. Két futóval kerülgetjük egymást. Viszonylag hamar felérek a ponthoz (10.04, 18,7 km), ahol ugyancsak fél percet töltök, újabb csoki, és megyek tovább.

Zúzás lefele, eltátott szájjal. A táj ugyanis… na mindegy. Mindenki tudja, milyen gyönyörû volt. Megfogadom, hogy egyszer normál tempóban is teljesítem a túrát, fényképezõvel. Közben utolér egy srác. Mögöttem fut, nem akar lehagyni, mondja, hogy menjek nyugodtan. A széles útra rátérve, beszélgetni kezdünk. Nyomom, ahogy bírom, a srác, aki egyébként Tamás, pedig simán tartja velem a tempót nem éppen futásra alkalmas szerkóban (kabát, farmer). Ja, és közben beszél. Vörösmarty fele az emelkedõ kissé megfog. Kezdek éhes lenni, a csokik már nem telítenek. Tamás elhúz egy kicsit (!), alig bírom utolérni. Mellettünk kispistázók futnak a mûúton.

11-re érünk a fogadóhoz (26,5 km), ahol már megint millióan vannak, itt jön be a rövidtáv. Pedig olyan jó volt ezzel a néhány emberrel haladni. Na ennek vége. Levesért kisebb hadsereg áll sorba, én nem teszem. Viszont muszáj ennem, így elõkapom fél zsemlémet. Tamás közli, hogy elindul elõre, majd utolérem. Aha. Persze. A célban (!). Öt perc kaja, és nyújtás után elindulok a P+-en, amely valóban egy alattomos útnak bizonyul. Néha elég szépen emelkedik, ráadásul a porhó és a lefagyott jégbordák véletlenszerûen váltogatják egymást, itt nehéz a terep. A tömegrõl nem is beszélve. Öt-hat embert csak úgy tudok leelõzni, ha erõteljes kartempóval gázolok a hóban. Éppen arra gondolok, hogy hol lehetnek már a többiek, amikor majdnem zakózom egyet egy jégbordán. Õrült karkörzéssel maradok csak talpon. Ekkor valaki megszólal a hátam mögött: „Úgy megnéztem volna, hogy milyet esel!” Ritchy ér be, az elsõ vadász. :) qvic még sehol, állítólag néhány perccel van lemaradva. Fél percet beszélek a sráccal, nem is tudnék többet, mert villámgyorsan távolodik. A nehéz útviszonyok ellenére ez a szakasz elég jól megy, a fogadónál jól belaktam, van energiám. 40 perc alatt érek a Pisztrángos-tóhoz (29,7 km).

A következõ szakasz Kékesig nem éppen a túra fénypontja. De ezen nem csodálkozom. 2,8 km és 350 szint. Semmi futás, egyenletes gyaloglós tempót szándékozom menni. A K+ még nem is olyan borzasztó. Nemsokára már halljuk a tetõn zajló bulik zaját. Már nincs messze! Tévedés. De mekkora. Felérek a Sötét-lápa nyeregbe. Reménytvesztve nézek körül. Te jó ég! A Mátrebércen is erre jövünk, ami azt jelenti, hogy bizony még brutális részek következnek. Már csak csoszogni bírok. Fura, de nem vagyok túlzottan fáradt, a lábam nem fáj, levegõ van, de mégis képtelen vagyok gyorsabban haladni. Szívverésem száma már régen átlépte az infarktust okozó pulzusszámot. Nem messze a tetõtõl egy idõs hölgy ül egy kidõlt fán. Szerinte a Kékes évrõl évre magasabb, de az is lehet, hogy õ évrõl évre öregebb. Igazából nem értem, hogy miért panaszkodik, én 28 évesen is alig bírok felmászni, õ pedig büszke lehet magára, hogy ennyi idõsen is képes rá. Elismerésre méltó. Majdnem egy órámba telik a hegy megmászása. 8 napon túl gyógyulós köszönetet mondanék annak a rendezõnek, aki kitalálta az útvonalat. :)

Egy nagyon édes, de nagyon finom tea után 12.32-kor indulok tovább az ország legmagasabb pontjáról. Most már biztos vagyok benne, hogy beérek 7 órán belül. qvic még mindig sehol. Kis séta után bekapcsolom a turbót, és a remekül futható lejtõkön száguldozok. A P+-en a rohadtul csúszós helyeket a rendezõk komfortossá tették néhány rögzített kötéllel. Ez jó ötlet volt. Kicsit féltem ettõl a szakasztól, nem akartam kitörni a nyakam. Így viszont könnyedén leküzdöm a nehéz akadályokat. A piros viszont elég nehéz terepnek bizonyul. Mindenhol jégbordák, megfagyott vízátfolyások az úton. Egy lejtõs részen elég jól begyorsulok, aztán jön egy kanyar. A kanyar után pedig jeges lejtõ. Már képtelen vagyok megállni. Piruett, dupla sasszé, angolspárga. Kétségbeesetten nézek körül, nem látta-e valaki mutatványomat, és már fetreng a röhögéstõl. Szerencsére egyedül vagyok. Viszont elég szerencsétlenül mászok ki az út szélére, a lábaim csúszkálnak össze-vissza, alig bírok talpra állni. Jobban járok, ha mostantól jobban figyelek az útra, és óvatosabban haladok.

Gyökeres-forráshoz olyan jó idõben érek, hogy már a 6 és fél órában is biztos vagyok. Hihetetlen, de nagyon jól megy a vége. Ugyanolyan átlagot megyek, mint az elején. Innen már gyerekjáték a befutás. Végigfutok Mátrafüred fõ utcáján, befordulok az iskola felé. Az udvaron kis híján dobok egy hátast, de aztán szerencsésen beérek. 6 óra 16 perc a vége. Alig hiszem el!

Néhány perccel késõbb qvic is befut, a második vadász nem tudott elkapni. :) Hogy miért? Azt szerintem elmeséli õ a saját beszámolójában. Az oklevél és kitûzõ átvétele után, teázás, átöltözés, palacsintázás, majd indulunk haza. Az úton elgondolkodom azokon a szavakon, amiket az inkvizítor tesi tanárom lökött nekem állandóan még a katonai fõiskolán: „Maga puhány marad egész életében!” Lehet, hogy tévedett? Nincs jelentõsége. A lényeg az, hogy szeretem a Mátrát. :)

piedcat