Túrabeszámolók


Bartina

ImiTúra éve: 20062006.01.23 09:11:50
Reggel kinéztem az ablakon, nem láttam a ködben az utca tútoldalát. Na, szép, bolyonghatunk a ködben! Az autók teteje zúzmarás volt, a meteor egész napra fagyot jósolt, gondolkodtam, hogy túrabakancs legyen vagy sportcipõ vastag zoknival - aztán a túrabakancs mellett döntöttem. (És milyen jól !  ) Fél hétkor már az Úttörõháznál (ma katolikus iskola) voltam. Nevezés, rövid várakozás a buszra – ami Kakasdra vitt bennünket – aztán indulás. 5-ös sorszám-mal, 7:20 –kor elindultam. Köd sehol, süt a Nap, igazán szép az idõ. A házak között igazi falusias illatok, többen rámköszönnek, én is köszönök a szembejövõknek. Mosolygunk.
Máris a Sötétvölgyi horgásztónál vagyok, teljesen fagyott, de nem megyek rá. A kilátóhoz jó kis meredek kaptató visz, félúton megállok, kifújom az orrom, mert meglevecsesedett. Az utolérõ egyik túratárs jókedvûen jegyzi meg „Ez aztán kihozza a t…..ot az emberbõl” Elérjük a kilátót, az ismerõs pecsételõkkel elbeszélgetek, majd indulok a többiek után. Aztán kis idõ múlva észlelem, hogy valahogy rossz helyen vagyok, a sebtiben átolvasott itinerben mintha más lenne. Aztán szembejön velünk egy dühös ember, mi is visszafordulunk. Az állomáson azt hitték, hogy direkt mentünk rossz irányba, azért nem szóltak! (Hehe, tényleg jó vicc volt) Aztán megnézem – tényleg jól látható az útbaigazító tábla, csak elnéztem. Tovább, fel a jelzésen, át a gerincen, majd le Sötétvölgybe. A játszóteret szépen felújították. Elmegyünk az Úttörõtábor mellett – tavaly milyen finom forraltbort ittunk itt – fel a szõlõk között a Szarvas szurdikhoz. Innen a kéken néhány perc alatt a Bükkös erdõnél vagyok. Na itt a forralt bor. Nagyon finom, két pohárral is iszom, majd továbbsétálva megeszem a sajtos kiflimet is. A Haramia forráshoz mehetnék az Óriáshegyrõl leereszkedve is, de az útvonal más, így a sárgát követem. Hamarosan elérjük a haramiaforrást – itt utolértem két pécsi kollégát – majd tovább, fel a kékre. Itt szembetalálkozunk a 15-ösökkel, nagy csoportokban sétálnak. Grábóc elõtt kezdett sáros lenni az út, majdnem a központig tocsogok. Aztán Grábóctól Szálkáig, felfelé, az út agyagos, felolvadt a teteje, tiszta sár. Csak lépkedek, mint a sífutók felfelé, lassan. Nagyon megvisel ez a 3 km – szerintem az út legnehezebb szakasza – de csak felérek. Leszaladok Szálka központjáig – közben megcsodálok egy utcajelzõ táblát – fából készült, az utca névadóinak (Petõfi, Kossuth ) arcképével. Szép. Forralt bor a mûvház elõtt, majd tovább. A sárga kereszt ismét sáros szakaszon megy, de kis idõ múlva balra betérek az erdõbe vágott széles útra. Az út füves, jól járható, párhuzamosan fut az agyagos, sáros úttal, ezt választom. (Mint mindenki.) Felérve egy nyíl mutatja, hogy balra, viszont a bélyegzõ bója sehol. Többen ta-nácstalanul ácsorognak, ketten jobbra leindulnak – ahol a S+ csatlakozik a Z+ -hoz. És igazuk van, ott a bója ! Úgy látszik, csak a kitûzõk mentek a sáros úton, mindenki más az erdei utat választotta ! (Hehe, úgy kellett nekik !) Aztán megint sárdagasztás, majdnem Görögszóig. Itt is el kell menni bélyegezni kb 100 m-t, majd vissza az útra. A Z-n sétálunk be Szekszárdra, közben lemászunk a szõlõhegyrõl majd fel egy másikra és csatlakozva a piros jelzéshez, újra le. Namégegyszer fel, már itt is vagyunk a Kilátónál. A lépcsõsoron lefelé érzem a térdszalagjaimat, nehéz lefelé menni. Beérünk az iskolába, megtelt a nagy ebédlõ, mindenki jókedvû, hagymás zsíroskenyér és forraltbor a menü. Mi is kell még több a boldogsághoz? (Talán egy forró fürdõ ! Megtettem.)
Szép volt. Minden szakasz más volt, emelkedõ, lejtõ, fagyott talaj, sár, havas-jeges rész – kö-szönet a szervezõknek, akik értünk is dolgoztak - Bartina 30, jövõre veled ugyanitt, ugyanígy.

Imi