Túrabeszámolók


Téli teljesítménytúra

dyanTúra éve: 20062006.01.21 18:55:47
A kiírás alapján szimpatikusnak tûnt az útvonal, így mégsem mentem le Szekszárdra a Bartina teljesítménytúrára, az eredeti terv szerint, hanem ide jöttünk Kócival. A vonaton volt helyünk, pedig 06:20 körül szálltunk fel, ezen meg is lepõdtünk, és Pesten akkor már sûrûn kavargott a hóesés. Sok-sok, sõt még annál is több ismerõssel sikerült találkozni a vonaton (Szatyival, Holpár Petivel, Bozó Bandi bácsival, stb.), és ami a legkirályabb volt, hogy lehetett nevezni, ott a vonaton, utazás közben. Ezer hála és köszönet a szervezõnek! Piliscsaba után elállt a hóesés, ennek én személy szerint nagyon örültem. Esztergomban Péterrel indultunk el hármasban, de nemsokára összefutottunk Gady-val, és egészen a Vaskapu turistaházik együtt mentünk. Néha már az ég kékje is látszott, az út pedig meglepõen jó volt, bár nyilván az élmezõny letaposása sokat segítetett hogy mi így érezhessük. Az útvonal még a jelzések mellett is sok helyen szalagozva volt, így igazán könnyû volt haladni. A Savó-kúti tisztástól Enyedi haláláig szakadt szét igazán a mezõny, persze ez azért igazán erõs emelkedõ volt, Kóci szidta is néha a jégbordás csúszós egynyomsávos emelkedõket, pedig én titokban élveztem õket :) A Felsõ-ecset hegy után én leágaztam Hirsch-oromhoz, mert sürgõs ládászhatnékom volt, aztán utána turbóban igyekeztem Szakó nyeregig, ott beszéltük meg az összetalálkozást, csak 15 percet kellett várni rám. Ezen a szakaszon részlegesen ugyan de megköszöntött minket a napocska néhány meleg sugarával. Viszont érdekesnek tartottam, hogy még ott sem éreztem magam fáradtnak a plusz rohanós kitérõ ellenére sem - pedig annak kellett volna lennem. A Szakó nyeregról Dobogókõre menõ gerincút az egyik kedvencem, ismét nagy élvezettel baktattam végig rajta. A cél elõtt 800 méterrel volt még egy geoláda (térdig érõ hóban plusz 100 méter), aztán egész jó idõben, kicsivel 3 után sikerült beérni a célba. Ott nagyon gyors oklevélátadás (semmi sor nem volt!) és egy ajándéktea várt minket. Elfutottunk még egy ládához, aztán a 16:05-ös busszal (ami nagy meglepetésre nem volt rogyásig) indultunk haza. Összességében nagyon kellemes kis túra volt, szerintem jó útvonalválasztással, és a fentieknek köszönhetõen igazi kellemes túraidõvel. Köszönet a szervezõknek!