NORMAFA 20 TÚRABESZÁMOLÓ 2010.03.06.
Táv: 19,2 km; Szint: 680 m. Új útvonallal, régi, jó hangulatban.
Már a 22-esrõl leszállva szemet szúrt, hogy a megálló melletti pocsolya totál be van fagyva. Az égen felhõnek nyoma sincs, a Szépjuhászné vá. elõtti fák törzsét vörösben láttatja a hajnali verõfény. Nem fázok, de a reggeli elõvételéhez le kell vennem a kesztyûmet, és diszkréten elkezdenek lefagyni az ujjaim. Amikor pedig töltöm kifele a nevezési lapot a hideg, mûanyag asztalon, akkor csak azért nem ordítok a fájdalomtól, mert ciki lenne. 7:00-át írnak indulási idõnek a tetszetõs, színes térképet is tartalmazó itinerre. Nincs bõ lére eresztett duma; a térkép, a fontosabb pontok- és a turistajelzések feltüntetése önmagukért beszélnek. Hétig még van bõven idõ, megeszem a másik szenyómat is, legalább nem kell körbehordozni. Felváltva rakom zsebre a kezeimet. Mellettem beszélik, hogy változott az útvonal. Legfontosabb, hogy a Csacsi-rétig a [S-] jelzésen kell menni, addig sem kell nézegetni az itinert, ebben a fagyban, aztán úgyis jön a pont, akkor majd megnézem. Itt az idõ, indulok. Ahogy megyek át a Budakeszi felé vezetõ úton, érzem, hogy az orromat már nem érzem. Kénytelen vagyok a fázós kezemrõl lehúzni a kesztyût, hogy megdörzsölhessem az orromat, nehogy már szégyenszemre itt letörjön nekem. A sár úgy fagyott az utakra, ahogy legutoljára kitaposták. Tetszik, hogy sehol nincsen csúszkálás. A vasút mellett vezet a turistaút, a fák között látni az új Vadaspark megállót. A Kis-kõfej után már csak néhány métert kell fölfelé megtenni, aztán már mehetek is a lejtõn, hogy keresztezzem a sínpárt, és a Korányi szürke kerítése mellé szegõdjek. Rögtön az elején egy kidõlt fa tövig lebontotta a kerítést. A mélyponton átvezetõ fahídon is átmegyek, és folytatom a hullámvasutazást. Eszembe jut a SÁRGA 70; aki idáig eljut az már majdnem biztos lehet a sikeres teljesítésben. Az egyik lejtõn elfut mellettem Virág Attila kollégám, éppen csak összecsapjuk a tenyerünket. - Én is szalannék, ha tunnék - kiáltom utána. Szerintem fél tizenkettõre már otthon szaglászik a kiskonyhájában, hogy mit fõz ebédre a neje. Néhány másodperc és már ott látom a völgykatlanban, mindjárt odaér a hosszú, meredek emelkedõhöz, ami a [P-] által jelzett murvás útra köt fel. Amikor én is odaérek meglepõen könnyen küzdöm le az emelkedõt. Na, persze egészen más az amikor 60 km-rel a lábadban kell megtenned ugyanezt. A [P-] társaságában szép komótosan lesétálok a Virág-völgybe, ahol balra fordulok, és felmászok egy párkányra, ahol a szimpla [S-] emelkedik a Csacsi rét felé. Vadregényes tájék ez a keskeny ösvényével a jókora bevágás peremén. Az összevissza bedõlt fáknak már csak a felszeletelt darabjait látni az út mentén. Egy hirtelen jobb kanyar után a lugas szerû út felvisz az
1. ellenõrzõpontra, a Csacsi rétre.
Már nem érzem a hideget, ezért gyorsan leveszem a mellényemet. A kapott Lottó szeletet pedig elteszem ínségesebb idõkre. Most nézem meg az itinert a további útvonalat illetõen. Végig sokszor bejárt terep; könnyû megjegyezni. A [S-] jelzésen folytatom. A keskeny, mindig sáros ösvény most kõkeményre van fagyva. Hosszan baktatok az erdõben, amíg jobbról, a Végvári-sziklától fel nem jön a [P-]. Innentõl ezt kell figyelni, mert a [S-] nemsokára lemegy Budaörs felé, és az nekem nem jó. A KFKI felöl jövõ mûút keresztezõdésénél Jávor Zoli - akit idõközben utolértem - rámutat egy táblacsokorra. - Aki ezt a táblát meglátja a PIROS 85-ön, az már boldog - mondja. - Igen - felelem -, az már gondolkozhat azon, hogy miként keveredik haza Budaörsrõl. Még egy kis nyúlós emelkedõ a [So] becsatlakozásáig, aztán ereszkedhetünk le a köves úton a
2. ellenõrzõpontig, a Piktortégla-üregekhez.
Innen derékszögben balra kell fordulni a [So] jelzést követve. Most már kifejezetten kellemes az idõ. Fagypont körül lehet, talán valamivel magasabb a hõmérséklet, de a Nap ragyogóan süt. Valahol a [P4] jelzésbe való becsatlakozásnál - ahol élesen jobbra kell fordulni - ér utol Herhof Attila. Kifejezem abbéli örömömet, hogy idén is megrendezik a PILISCSABAI 40-eseket. Õ pedig abbéli aggályát fejezi ki, hogy arra az õszi szombatra sok Pest-környéki túra van kiírva. Közben az egy fára magasan felerõsített Mária kép mellett megyünk el. A Kolacskovszky th. elõtt feljön a [Po], hogy a Frank-hegyrõl meredek, köves úton jöjjön le velünk a Kakukkhegyi útig, ahol balra fordulunk a szalagozáson. Egy jó darabon lakott területen, szilárd burkolaton haladunk. Az Irhás-árok utcáját elérve jobbra, aztán hamarosan balra fordulunk az Adorján utcába, ami igen meredeken emelkedik. Télen, felfagyott útviszonyok mellett itt valószínûleg csak terepjáróval lehet közlekedni. Gondolom a környéken lakóknak ez semmi problémát nem okoz. Jobbról bejön a [Z3]. Régen jártam erre: a múlt héten jöttem fel rajta az Ördög orom felõl, a ZÖLD 45 alkalmával. Még egy kis darabon fölfelé megyünk az utcákon, hogy egy jól jelzett ponton jobbra betérjünk az erdõbe egy keskeny, sáros ösvényre. Most összehasonlíthatatlanul jobb útviszonyok mellett megyünk le rajta a keskeny vashídig, mint egy hete. Akkor a képlékeny sárba meg-megcsúsztam, most a megfagyott sár tempós haladást biztosít lefelé. Átdobogva a hídon megtámadjuk a Széchenyi-hegyet. Nem megyünk fel egyenesen, hanem ráállunk a [Z3] által jelzett szerpentinre.
3. ellenõrzõpont, Úti Madonna kápolna.
Bent pecsétel a pontõr. Jó magyar szokás szerint jobbról, balról, elölrõl nyújtják neki az itinereket. Hátulról csak azért nem, mert ott van a mini oltár, és a pontõr az elõtt áll. Tovább megyünk a szerpentinen; még két hajtû és meglátjuk az adótornyot. Felkapaszkodunk a fennsíkra, ahol etetõpontra lelünk. Mázli, hogy nincs akkora szél, mint egy hete, mert akkor lepkehálóval kéne hajkurászni az utánfutón összeállított terülj, terülj asztalkát. A tavalyról megszokott friss fehér kenyér megkenve zsírral, beterítve csalamádéval nagyon jólesik. Attila továbbmegy, mert kezd fázni. Én még bedörzsölök egy zsíros kenyeret forró teával. A lakóház mellett vezetõ ösvényen továbbmenve kibukkanok a mûútra, ahonnan már látni a Gyermekvasút Széchenyi-hegyi végállomását. Innen [Z-] a jelzés, ami mûúton visz majdnem a Normafáig. Amikor ismét turistaút kerül a cipõtalpam alá, lemegyek rajta a síház mögötti rétesezõ alá. Itt egy fára erõsített A4-es tudatja, hogy egy pár méterre fel kell menni az említett büfé padjaihoz.
4. ellenõrzõpont, Normafa.
Visszamegyek a [Z-] jelzésre, ami együtt megy a [Ko] jellel. Innen ez utóbbit kell figyelni. Többször hátranézek mentemben, de senki nem jött le, mindenki fent csattog a jelzetlen sétaúton. Az Anna-rétnél lemegy a [Z-], és én felfelé kezdek emelkedni a [Ko] jelzésen, az Anna kápolna mellett. Már nem is nézem, hogy jön e valaki utánam a bemutató ösvényre, de tény, hogy senki nem elõzött meg. A Libegõnél átváltok a [P-] jelre, ami már jó lesz végig. A támfalba kezdõdõ kõlépcsõt célzom meg, ami falépcsõvé változik, és ami a kilátó aljáig emelkedik.
5. ellenõrzõpont, János-hegy.
Kis dzsekiben van a pontõr, ácsorgáshoz ez igen lájtos. Innen már lefelé kanyargok a Pozsonyi-hegy platójáig, hogy egy kis szintbeli haladás után ismét lefelé kanyarogjak. Egy kiránduló családnak kinézõ csoport majdnem minden kurflit levág. Elõször azt hiszem "sima" kirándulók, de a szövegkörnyezet felfedi, hogy a túrán vannak. Emberek! Talajerózió! Megvan? Azon már meg se lepõdök, hogy az utolsó, nagy kanyart is levágják, ami a Budakeszi útra, a zebrához vezet. A célban jólesõ gesztus a kis csomag ropi és a búcsú tea. Akármennyire is visszafogtam magam, még csak 11:15 van. Ebben a szép napsütésben még nincs kedvem haza menni, lesétálok a Hûvösvölgybe egy kevésbé járt útvonalon. Jól jön most a Csacsi réten kapott Lottó szelet...
Ottorino
|
