Már egy héttel korábban elkezdtem agyalni ezen a hétvégén és leginkább a Bükki kilátások vonzott, csak a logisztika tûnt macerásnak. Szállást nem szerettem volna igénybe venni, Zoncsi (futótárs)is leszavazott, így végül megegyeztünk a Mátrahegyben, no és hogy beszállhatok az autókájába ismét.
Különféle okok miatt kevesebb mint 3 óra alvás után 4:45-kor szólt az ébresztõ.....
Eszembe jutott a jól ismert bölcsesség : hogy kell ilyenkor felkelni? Gyorsan! Így is tettem és gyors öltözés után irány a buszmegálló. Azajtón kilépve megcsapott a hideg levegõ. Baromi hideg volt! Szerencsére idõben jött a busz, Pesten felvett Zoncsi és suhantunk Mátrafüred felé. Zoncsi aggódott, hogy lekéssük a nevezést, ezért padlógázzal haladtunk.
Odaérve rájöttünk, hogy nem maradtunk le semmirõl, ennek örömére 40 percet(!) elszöttyögtünk öltözködéssel, pakolászással... Aztán csak elrajtoltunk végül 8:40-kor, a 40-esek közül talán utolsónak. A nevezés rendkívül flottul ment, több asztalnál folyt a regisztráció, majd külön asztalnál az indítás.
Természetesen az elsõ lehetséges helyen majdnem el is kavartunk, de észrevettük, hogy rosszfelé megyünk és visszakocogtunk a kanyarhoz. A Múzslát lazán megmásztuk, ott mondták, hogy már elment a 40-es seprû. Szerelékigazítás után robogtunk is tovább és a sástói pontnál találkoztunk is a seprûvel. Megállapította, hogy nem úgy nézünk ki, mint aki kicsúszna a szintidõbõl és utunkra engedett. A következõ tölgyerdõben egy darabon nem láttuk a jelzést, Zoncsi küzdött a gps csodával (eredménytelenül), aztán megláttuk az útjelzõ-táblát. A sziklás lejtõ izgis volt, akárcsak a Köves bércre vezetõ domboldal. Itt még nem láttunk havat, annak viszont örültünk, hogy az elõzõ napokban hideg volt, mert különösebb sár sem volt, inkább ropogós fagyott talaj. Néhol azért voltak mocsaras részek(Zoncsi rögtön az elsõnél lábáztatott) és a patakok is csobogtak rendesen.
Tehát Köves bérc, pecsét, csoki, nyomás tovább. Innen egy darabig még együtt mentünk, de Zoncsi hamarosan megelégelte a tötyörgésemet és elköszöntünk. Egyedül folytattam utamat Galyatetõ felé és perceken belül benéztem egy kanyart és beletettem vagy 2kilit a távba, meg rengeteg idõt.... . Egyre téliesebbé vált a táj, általánossá vált a fagyott hótakaró, az ösvényeken nagyon csúszós görönygyös jéggé fagyva, a hótalan foltokon pedig ragadós sár próbálkozott. Néhány helyen csörgedezõ vízfolyásokat kereszteztünk, de megúsztam szárazon. Azt hittem sose érek föl Galyatetõre, de egyszercsak elhagytam a mûutat és elértem az EP-t. Kedves idõsebb úr volt a pontõr, pecsételt és szódával kínált. A palackomba nem akartam szénsavas cuccot, erre adott sima vizet, majd miután teletöltötte a palackomat akkor mondta, hogy van bora is....Nem akartam méltatlan cselekedetre ragadtatni magam és kiönteni a drága ivóvizet, a vizemhez meg nem akartam bort önteni, így megköszöntem a munkáját és távoztam.
A piros kereszten suhanva elcsócsáltam a kekszemet, mert már nagyon éhes voltam. Szerencsére Parádsasvár nem volt messze és az Autós Büfében fantasztikusan finom zsíros deszkát kaptunk. Megleptem magam egy pohár vörösboros kólával ami picit fejbevágott, mert én 1 dl borral kértem a hölgy pedig két decit löttyintett, de végül nem szóltam érte. Nagyon kedves gesztus volt az itt kapott nõnapi süti is!
Épp elõttem szedelõzködött egy háromtagú kiscsapat és mikor utánuk indultam, mondta a zsíroskenyeret készítõ férfi, hogy hajtsam má meg a srácokat, mert nem érünk be idõben Mondtam, hogy nem együtt vagyunk, de megyek meghajtom õket.
A Sós-cseri tetõ gyorsan meglett, szúróbélyegzõ, utolértem az említett három srácot, picit mentünk együtt, aztán a lejtõn elkocogtam. Persze a mûút után megint emelkedõ jött, de a szinteken jól lehetett (volna) futni. Nagyon szép ez a fenyves, szerpentines szakasz, inkább nézelõdtem, nem volt kedvem futni. Parádóhután a sörözõbe csak egy gyors bélyegzésre megyek be, aztán két fiatal sráccal indulunk tovább. Egy darabig együtt mentünk, dumáltunk, de a meredekebb szakaszon leszakadoztak. A Pisztrángos tóig egyedül haladtam, meglepõen könnyen mentek az emelkedõk,bár a jeges-kristályos-havas talajon nem volt egyszerû a haladás, fõleg a meredekebb szakaszokon nem ártott figyelni, hova teszi a lábát az ember. Akikkel ezen a szakaszon találkoztam már igen fáradtak voltak, nem volt túl vidám rész. Gyors bélyegzés a ponton, utána indult a menet : Gabi halála, Kékes. Megettem a magammal vitt banánt, nem ártott már egy kis kaja és legalább azt sem kell tovább cipelni.
Úgy éreztem, jól haladok, bár nem néztem az órát. Megelõztem pár igen hulla túrázót, köztük egy iskolás csoportnak tûnõ társaságot akik már nem igazán élvezték a dolgot. Egyszercsak feltûnt az adótorony és vidáman, kocogva értem az étteremhez. Nagyon jólesett a meleg tea, tankoltam is belõle a palackomba, zsebrevágtam az almát és nekilódultam a lefelének. Vályús kút elõtt épp arra gondoltam, hogy felhívom Zoncsit (azt beszéltük meg, hogy hív ha célbaért) és amint elõvettem a telefont már csörgött is Azt mondta, megvár a célban, haladjak, lefelé jól lehet futni. Haladtam Futottam. Estem is hamarosan nagyot . A hóban még nem volt gond, azt élveztem is nagyon, de aztán eltûnt a hó és száraznak tûnt a talaj, miközben apró jeges foltok bújtak meg gonosz módon a falevelek alatt, illetve a vízfolyásoknál a mohás-jeges kövek és a vizes fadarabok nagyon csúsztak. Csak egyet estem, de az nagy volt. Egy jeges foltocskán csúsztam meg és hanyattestem, de sikerült letenni a kezem, így viszont a vállamat is jól megrántottam. (Csak késõbb kezdtem rémüldözni, hogy pont az övtatyóban lévõ telefonra estem rá a kõre, de megúszta. Az almából viszont püré lett)
Ahogy ereszkedtünk egyre többször kellett átugrálni, kerülgetni a sáros részeket, vízfolyásokat, majd a patak mellett a kissé mocsaras utacska és a botladozós gerinc közül lehetett választani. Itt elég lassú lehettem, mert nem akartam megmártózni, se mégegyet esni. A faluba leérve egy pillanatra elbizonytalanodtam, aztán leesett a tantusz, hogy még lejjebb kell mennem az út mellett és úgy be az utcába a sulihoz. Bekocogtam a kapun és egy kifelé jövõ kissrác azt mondja az apjának : "Nézd apa, ez biztos lekéste" Hát nem. Nem késtem le semmit.
Hivatalos idõ 9:09 ami röhejesen lassú ahhoz képest amit terveztem, de valójában tökmindegy. Fõleg azután, hogy a rajt után párszáz méterrel még azt mondtam Zoncsinak, hogy max a huszasra kellett volna nevezzek, olyan nyomi voltam.
A célban profi érkeztetés, helyben nyomtatott oklevél, kitûzõ, virlsi, tea.
Összességében remek túra, a Mátra persze nem adja meg magát könnyen, szintes és idõjárástól függõen akár nagyon kemény terep, de a látvány megéri a fáradtságot. A szervezésre egyetlen rossz szót sem szólhatok. Köszönet a túra szervezõinek, segítõknek!
_________________
|