http://web.axelero.hu/gaborkoos/terep_jaro/mashol/gerecse-50.htm (képek is)
Húsvét szombat, 2003.április 19. Indulás: 6.00, érkezés 18.05. Gyalogos táv: 48,3 km, tiszta menetidõ 11 óra.
Vegyes érzéseim vannak, érdemes-e a Bakonyon kívüli túraleírásokat beküldeni a Zirc és Vidékének. Vannak, akik azt mondják, a lap foglalkozzon helyi dolgokkal, néhányan szívesen olvassák a más helyszíneken megélt élményeimet is. Az ország (világ?) más részeit érintõ túráim leírását azzal a szándékkal adom közre, hogy a helyi-regionális idegenforgalom fellendítésén fáradozó szervezetek és személyek számára talán tudok egy-két támpontot, ötletet nyújtani máshol szerzett tapasztalataimmal.
A Gerecse 50 teljesítménytúra 22 évre visszatekintõ rendezvény, mindig április harmadik szombatján tartják. Neves és ismert alkalom, a résztvevõk száma 2022 (nem tévedés!), bár korábban voltak már ennél többen is. A célban tizennégyen kapták meg azt az emlékjelvényt, amely a minden eddigi túrán részt vevõknek járt.
Bár a Teljesítménytúrázók Társasága internet-oldalán azt jelezték, hogy „Szálláshely a rajtnál, szálláshely a célnál”, elõzetes telefonhívásunknál kiderült, hogy az egyetlen, erre a célra egyáltalán szóba kerülõ szálláshelyen, a tatabányai MÁV-szállóban már hetekkel azelõtt elfogyott minden hely (1450 Ft/éjszaka), kemping nincs nyitva, az Árpád-szálló 6000 forintért rendelkezésre áll, vagy valahol 15 km-re egy turistaszálló. Ettõl függetlenül odautazom, és a MÁV-szálló portása hosszas könyörgésre kinyit két szobát a késõn érkezõknek. A túra hagyományaiból kiindulva hitelesebb tájékoztatást vártam volna, de õk nyilván együtt tudnak élni vele. Két éjszakát töltöttem ott, és leszámítva a Budapest-Hegyeshalom vasúti fõvonal ablak elõtt elzúgó forgalmát, az árral arányos szolgáltatási színvonalat, elfogadható pihenési körülményeket kínált.
A túra szervezése a legjobb volt, amit eddig tapasztaltam. Induláskor vagy nyolc helyen pecsételtek, sem ott, sem az ellenõrzõpontokon nem kellett sorban állni. Kitelepült térképárus, sportbolt. Minden ellenõrzõponton üdítõital-, kávé és csokoládé-árusok voltak, és ahol ingyenes ital és zsíros kenyér volt, ott is felkészültek a sok résztvevõre. Elsõsegély, sõt szállítójármû is rendelkezésre állt a túrát félbeszakítók számára. Nem találtam magyarázatot arra, hogy bár a túrakiírásban meg volt tiltva a kerékpárral való teljesítés, legalább húsz biciklis elõzött meg, továbbá hogy az utolsó elõtti elõtti állomáson, a Tatabánya feletti Turul-emlékmûnél sok túrázót várt gépkocsi, amely a túralap pecsételése után a városi célba szállította utasait, megkímélve õket az utolsó néhány kilométer fáradalmaitól. Nagyon meglepõ volt, hogy a résztvevõk legalább nyolcvan százaléka 40 év alatti lehetett, közöttük számos általános iskolás korú, akik derekasan végiggyalogolták az ötven kilométert!
Én a teljesítménytúrán is szeretem szemlélni a vidéket, élvezni a tájat, ezért a tempóm nem nagyon megy 4,5 kilométer fölé. Szívesen elüldögélek egy sör mellett a falusi kocsmák teraszán, ami életveszélyes a szintidõ betartása szempontjából (gondoljuk meg, hogy pl. egy öt kilométeres tempónál, ha három óra gyaloglás után tartok 20 perc szünetet, akkor az átlagsebességem már csak 4,5 km/óra, viszont egy ötven kilométeres túrán a szintidõ legalább 4,2 km/óra!). Én egy félórás, egy-egy húsz-, tíz és ötperces megállót engedélyeztem magamnak. Ehhez képest a résztvevõk nagy része szinte rohant, és azokat kivéve, akik eleve futva teszik meg a távot (minden teljesítménytúrának a sztárjai õk, most hatvanéves házaspárt is láttam futni, a futók felszerelése is különbözik a „gyalogosokétól”), a többiek között is sok volt a szakaszonként szaladó túrázó. Az volt a benyomásom, hogy õk kevésbé a túra szépsége miatt, inkább valamiféle presztizsbõl vagy belsõ kényszerbõl voltak ott, „legyünk rajta mielõbb túl” felkiáltással.
A Gerecse a Dunazug-hegység legutolsó tagja, a Pilistõl a Dorogi-medence, a Budai-hegységtõl a Zsámbéki medence, a Vértestõl a Tatai medence választja el. Meredeken leszakadó hegyoldalaival, fehér szikláival, szép, romantikus világ. Legmagasabb csúcsa a Gerecse, 600 m feletti magasságával. Észak felé egészen a Dunáig kilátni. A túraútvonal nekem nehéznek tûnt, és sok szakaszon igen unalmasnak: a Tardos feletti Bánya-hegy és az autópálya feletti Koldusszállás között tíz kilométeren szinte semmi változatosság, látnivaló nem volt. A Baj feletti szakaszon is csak az színesítette a hosszú egyenest, hogy szép kilátás nyílt Tatára. A Gerecse belsejének négy falujából hármat (Tardos, Héreg, Vértestolna) láttunk is: Tardos nyolcszáz éves település, a vörös „magyar márvány” lelõhelye, haza is cipeltem magammal egy szebb darabot. Héreg Árpád-kori település, Vértestolnát a XVIII.század közepén hozták létre német telepesek. Ezeken a falvakon, sõt magán Tatabányán is inkább a jólét nyomai látszanak. A Gerecse, mint táj a Bakonyból odakiránduló számára megér egy délelõttöt, de sok izgalmat nem fog jelenteni.
A fárasztó túrát egy jó adag pacalpörkölttel ünnepeltem meg a Turul-vendéglõben (ritkaság manapság a jó pacal!), és másnap reggel, kellemes tavaszi vasárnap, vonattal mentem Veszprémvarsányig. Mindig is szerettem vonattal, busszal utazni, és élvezni a táj látványát, sajnos, évi nyolc-tíz alkalomnál többször nincs részem benne. A következõ túrám május elsején lesz, még nem döntöttem, hogy a Zselicbe vagy a Gödöllõi-dombságba megyek.
|
