Túrabeszámolók


Börzsöny éjszakai tt. - Farkas Zsolt emléktúra

pesza91Túra éve: 20102010.02.17 17:31:14
Börzsöny Éjszakai Teljesítménytúra - Farkas Zsolt emléktúra

Tavaly sajnos nem sikerült eljutnom Kemencére, de idén hamar bebiztosítottam a részvételemet, elõneveztem. Már a honlapról látszott, hogy a rendezés igen magas színvonalú, profi munka lesz.

Reggel 5:55-kor kelek, elkészítem a túrára szánt élelmi csomagomat, aminek központi szereplõje a termoszomba szánt 1 literes tûz forró zöld tea. Szla1-el a 7:20 körül induló IC-t néztük ki magunknak, amivel kényelmesen elérhetjük a végcélunkat. Konszolidált fülkében rajtunk kívül 1 személy tartózkodik, bõven van alkalom pihizni is. A Déliben szétválunk, õ a múlt héten Pesten hagyott lámpáját gyûjti be a Deák téren, én meg a két utcával odébb elhelyezkedõ trolibusszal rögtön a Nyugatiba megyek. Senki nincs a buszon, pedig nagyjából 10 megállót utazok. Szépen komótosan megközelítem a pályaudvart, ahol megvárom Szla1-et, majd a 12:07-es zónázó, igen jó állapotú vonattal utazunk tovább Szob felé. Remélem mindenki megbecsüli ezt a járgányt és még sokáig ilyen állapotban lesz. Lecsekkolom kívül-belül, nagyon pöpec.

Szobon kávé illetve capuccino a menü, majd kis ejtõzés után már látjuk is érkezni az elsõ túratársakat. Jámbort látom elsõnek meg, de még nagyjából 10-15-en jönnek. A buszon meleg is és hely is van bõven, ennél több nem kell. Útközben többek között bemegyünk Nagybörzsönybe is, majd jó óra múlva már Kemencén landolunk. Innen pár km a Kõrózsa panzió.

Fél ház van, de nem a „mieink”. Üres asztal akad bõven, jöhet a cigánypecsenye hasábburgonyával. Idõ van bõven, ami kell is, mert a kölcsön kamásli felrakásával bénázok vagy fél órát. Az egyik tatabányai túratárs, János ad 2 db nylon lábzsákot, ami jobbnak bizonyul, mint a saját otthonról hozott sárga, így gyakorolhatom még egyszer a kamásli beállítást. Termozokni, nylon, nike cipõ, kamásli, az amiben most indulok. Bakancs is van, de még bejáratós üzemmódban, így marad az elõbbi variáció. Jó kis társaság gyûlik össze, ezért gyorsan megy az idõ. Aztán befut Maku Laci is. Késõbb kókusz zselét eszik/iszik. Megkínál, de most inkább kihagyom. Nemsokára a fõrendezõ urak is megérkeznek. Elõször õk is tápolnak hátul, majd elõl megkezdõdik a rajt procedúra. Berzso, CanisLupus rajtoltat. Lassanként megjelennek a késõbbi busszal érkezõk is, de mintha kevesebben lennének, mint máskor.

18:00 elõtt pár perccel felsorakozik a mezõny egy része, majd szépen sorban elindul mindenki. Hamar megszabadulok egy réteg ruhától és a derekamra kötöm. 5 perc tollászkodás után indulok tovább, majd tíz perc múlva utolérem a gyalogos mezõny elejét. A futók már jóval elõrébb, termelik nekünk a nyomokat. Egy ideig haladok a nagyjából 10 fõs menetoszlop mögött, majd a szûz hóban elõre török. A kaja megtette hatását, jó erõben érzem magam. Már kicsit feljebb kettõ trackbotos futó ér utol, igen jó tempóban.

Csanyához 8 után érek valamikor, nyomomban tucatnyi túratárssal. A mezõny eleje 20 perce járt itt. Az úttörõk 7-8-an lehetnek és most nem a mozgalomra gondolok. A többség megy tovább, én viszont kitöltök egy pohár forró teát a termoszomból. Amíg hûl a hóban elintézem az adminisztrációt és eszek is egy keveset, nem várom meg míg eléhezek. Egyik túratársunk a kutyájával jött, nem tudom mi lett végül is a blökivel, mert itt láttam õket utoljára. Mindenestere itt még elég virgoncnak tûnt, futott pár kört a sátor körül és a teámra is pályázott volna:).

Tovább Magosfa felé éles váltás történik. Eddig is volt hó, de innentõl mennyiségben többnek tûnik. Még a csúcs elõtt két srác zoknit melegít, az általuk gyártott tûz felett. Megtudom tõlük, hogy régebben pontõrök voltak az éjszakain. A csúcson egy sízõ ér be, majd nem sokkal késõbb egy másik, aki a tereprõl érdeklõdik. Az egyikük a Nagy-Mána gerincen veszélyes mutatványt mutat be: a turista nyomokat jobbról kerülve elég lendületesen haladva végig. A gerincen egy kiugró résznél megállok nézelõdni. Korombeli túratárs háztartási keksszel kínálgat, köszönettel elfogadom, miközben a Pogányvár felé tartó sorstársak fényeit és a körülöttünk lévõ hegyek kontúrjait csodáljuk. Innentõl kezdve haza is mehetnék, már ezért megérte elvonatozni, gyalogolni idáig. Nagyjából tíz percet tartózkodok itt, megvárom Szla1-et. Jól jött nagyon, csak rakoncátlankodik a gyomra, reménykedem, hogy helyre jön.

Lefele ugyanúgy meg kell harcolni, mint felfele (Jóval odébb a Spartacus kulcsosháznál mondta Jámbor, hogy a Nagy-Mána gerincrõl való lejövetelt a Pogányvár felé felfele pihente ki, azt hiszem ez mindent elárul a hóhelyzetrõl). Ahogy a fák közé beérünk a gerincrõl, Jaat érkezik meg hatalmas Pozor Yeti kiáltással. Nem sokkal késõbb vajonmerre is feltûnik. Aztán megjelennek Rakottyás-völgy fényei. Sok ember gyûlt össze a ponton, valakinek ez itt mára a végállomás, valaki csak pihizik és van akik pecsételnek, kedves szóval látják el a túrázókat. Kihasználom a megállást újabb teázásra. Negyedóra után indulunk tovább, többek között Grobával, Jámborral, késõbb Bubu is megérkezik, a háromszögeknél lévõ forrásból fogyaszt. Az emelkedõn felfelé óvatosan megyünk még bízom benne, hogy Szla1 gyomra rendbe jön.

Van 44-es nyom, kényelmesen belefér a lábam. Közben sorban érkeznek a túrázók, a sötétben nem ismerek fel mindenkit, de Gézáékat igen. Jó sok idõ telik el, és éjfél elõtt Szla1 mondja, hogy menjek nyugodtan, nem akar feltartani, ne legyen gond a szintidõmmel. Sajnálom, hogy így alakul, mert erõvel bírná, csak a gyomra nem fogad be semmit. Ahogy haladok felfelé, egyre több lámpafényt pillantok meg, több túratársat beérek. Egyikük arról érdeklõdik milyen messze van még a Csóványos, és mennyit kell még felfelé menni.

1:00 elõtt pár perccel érek a csúcsra, Maku Laciék és jó néhányan már a Hamuház felé tartanak. A pontõrök keksszel és sós nasival kínálnak, így nem nyúlok a saját cuccomhoz. Sokat nem lírázok, mert hûvös szél fúj, szegény srácokat nem irigylem. Éppen indulok, mikor Jámbor is befut.

A folytatásban sokáig teremtett lélekkel sem találkozok. Egyes szakaszokon elég jól lehet haladni, de nagyobbrészt nehéz az elõrejutás. Több helyen inkább a szûz havat választom, mert kényelmetlen a keskeny kisléptávú nyomvonalban haladni és vagy tucatszor seggre huppanok a puha hóba. A piros x - piros sáv szétválásánál a piros sáv felé is vezetnek nyomok, nem is kevés. Valószínûnek tartom, hogy néhányan, akik kiszálltak, átmentették magukat NHH-ra és felfrissülés után lerobogtak Királyrétre. A piros x ezen rövid szakasza nagyon jól járható, kár, hogy nem sokáig marad így.

Sötét van, csend van, a szél se fúj, tehát kiváló alkalom ez a piknikezésre. Csak úgy gõzölög a forró tea, ami a termoszból a pohárba ömlik. Rizses csokival kiegészítve pompás lakoma. Nagyjából tíz perc után indulok tovább és hamarosan már a piros körön folytatom, jó néhány fényvisszaverõ alkalmatosság társaságában. Ismét inkább a szûz havat választom, egészen a kék négyzetig, ahol hosszú idõ után ismét emberekbe botlok. Le a lejtõn balra és máris megvan a 14. leülésem a hóba. Nem sokkal odébb, lõn világosság, megérkezem a kulcsosházhoz.

Van itt élet, Hamuházban sült pogácsát melegítenek, jó ízû teát fõznek, de ami a legjobban esik most, az a savanykás alma. Mivel az elemeim kitikkadtak a hidegtõl, nem is próbálkozom a fotózással. Néhányan jobbra indulnak Királyrét felé több, kevesebb pihenés után. Jó húsz percet töltök itt és 3:10-kor indulok tovább hét perccel az idõ/táv arányos szintidõm lejárta után, Gézáékkal együtt. Nekik rengeteg idejük van, este hét után indultak, elõtte még a Görgey túra valamelyik résztávját is abszolválták. A szintidõ miatt én se aggódom, inkább Szla1 miatt, de szerencsére nemsokára összetalálkozok vele útban Foltán-kereszt felé. Pár szót váltunk, biztat mindenkit, majd kicsit ellépek a sötétben. Itt megint jó a terep, könnyû a haladás. Ez egészen Foltán-kereszt utánig pár száz méterrel kitart, utána ismét beszûkül az út. Valahol a kék sávon félreállok teázni és rizses csokizni 10 percre, közben bandrás61, Siményi Miki halad el mellettem, majd mire Géza megérkezik újra menetkészen vagyok.

5 óra elõtt pár perccel érek a csúcsra, bélyegzés után kis nasi a geodéziai toronyban, majd következik a kék háromszög. Lassanként beérek egy-két embert, s mire a kék kereszthez érek a lámpámat is becsúsztathatom a polárkabátom zsebébe. Az elóvatoskodott kék háromszög után, most beletolok a kék kereszt jelzésen, ahol a patakátkelések könnyen mennek, mert a hó hidat képez az áthaladáshoz. Elõször a postás kulcsosháznál kopogtatok, aztán rájövök, hogy odébb van a pont. Szó szerint sínen vagyok és nemsokára újra egy túratárs társaságában érjük el Csanya sátrát, ahol máris gazdagabbak vagyunk 2 balaton szelettel. Csodálkozom, hogy csak 40-en mentek el eddig, mert a hátsó fertályban vagyok.

Negyedóra után, negyed 8 körül, a részszintidõn kívül indulok neki NHH-nak. 9:30-ra kell odaérni, de úgy döntök, hogy mostantól kicsit tempósabban fogok haladni a verõfényes napsütésben és eszek a tetõn egy tojásrántottát reggelire. Nincs hideg, jó a pálya, világos van és maximálisan motivált vagyok. Csak azt sajnálom, hogy az elemek miatt nem tudok fotózni, most nem állok meg dörzsölgetni õket. A börzsönyi kék jelzésen hamar felérünk Aklok-rétjéhez, ahol megállás nélkül váltunk a piros keresztre. Útközben még elmajszolok egy kisebb rizses csokit, és néha visszatekintek a panoráma miatt.

A vártnál is gyorsabban sikerül felérni a házhoz, kilenc óra elõtt pár perccel. Gézáék jóízûen falatoznak, bablevest. Az egyik kedvenc ételem, így miután Rhiannon21-nél bélyegzek, nyomban leadom a rendelést. Így lett tojásrántottából, bableves, megspékelve 3 deci õszibaracklével. A Hamuháznál megismert túratárs elköszön, majd nekilátok a lakomának és az elem melegítésnek.
Nagyjából 40 perc után 9:40 körül hagyom magam mögött a házat és a jókedvû, friss
csapatot, akik még sörözgetnek kicsit.

A sífelvonónál csak arra kell figyeljek, nehogy megfejeljem a vasat, aztán a csikicsuki után irány a cél. Tökéletes a pálya, nem csúszik, a hó nem túl nagy, 6 felett lehet döngetni. Hamar elérem a villanypóznákat és a távolban megpillantom a Királyrét felett magasodó puklit. Nemsokára behúzódok az út szélére, miután a közepén, a jégen dobok egy hátast. A másik 15-el semmi gond nem volt, de itt kissé kemény a felület. Kissé lejjebb emberszerû képleteket vélek felfedezni a horizonton, mondom beérem õket. Hamar sikerül, mert szembe jönnek. Közben az órára kacsingatva látom, hogy meglesz 17 órán belül még így is, hogy finoman szólva se erõltettem túl magam, viszont 1 liter teát benyakaltam, megettem 2 szendvicset, 6 rizsescsokit és egy doboz vanilíáskarikát. Ez a hátizsákom súlyán is érzõdik, ennél könnyebb már csak akkor lehetne, ha megenném az anorákomat, amit a hajnali hideg ellen hoztam, de nem volt rá szükség.

Kicsit sajnálom, hogy vége a túrának, mert ilyen idõben öröm gyalogolni. 16 óra és 45 perc séta után megközelítem Királyrétet, ahol a keresztezõdés elõtt egy épület ablakán kopogtatnak valakinek. Aztán kis fáziskéséssel rájövök, hogy nekem. A fogadóbizottság: Berzsó, Canislupus, Csanya jókedvûen, energikusan-mintha éjszaka aludtak volna-fogadnak, miközben Dévényi Zoli készíti a fotókat az utókornak. Szla1 is teljesen rendben van, az oklevél is gyönyörû és még meleg víz is van! Nagyon jólesik a zuhany, majd a szomszédban Ákos bá virslije, meleg teája és humora. Idõközben, Géza, András, Miklós és Ádám is megérkeznek a célba, majd a büfébe, ahol néha a könnyeimmel küszködöm a nevetéstõl. Legnagyobb örömömre 12:37-kor kisvasút indul Kismaros felé. Addig a rendezõk vendégszeretetét élvezzük a melegben és a jó társaságban hamar múlik az idõ.

A kisvasúton megtudom, hogy közel 40 éves a mozdony és van belõle még pár darab. A maximális sebessége 50km/h körül van, de általában csak 25-30 km/h-s sebességre szokták felgyorsítani. A kocsitér közepén fatüzelésû kályha található, amely kellemes hõmérsékletet biztosít. Közel félóra alatt már Kismaroson vagyunk, ahol rögtön jön a már ismert zónázó vonat, ami a Nyugatiba repít minket. Az újságárusnál senki nincs, hamar vonaljegyhez jutok, a gyalogátkelõhelyen rögtön zöldet kapunk és mire megállnék a megállóban már ott terem egy Combino, amivel a Moszkva-térre megyünk. Tíz percre sincs innen a Déli gyalogosan. A személyvonatunk már benn áll, és Pusztaszabolcsig üres a kabin. Kicsit késünk, de 19.35-re így is megérkezünk Pécsre, ahol alighogy beérek a megállóba már meg is jelenik a buszom. Ezt csak azért írtam le, mert ilyen a mesében sincs. Biztos kárpótolni akart a sors a múlt hétért, amikor pár perccel maradtam le a szomori buszról és várhattam órákat a következõre. A menettérti vasútjegyemet meg többen látták, mint az Avatart, gyakorlatilag egy komplett futballcsapatnyi aláírás szerepel rajta.

A rendezés sok pozitívumából néhányat külön is megemlítenék: világos, egyértelmû itiner, fényvisszaverõ végig az útvonalon, alma a Spartacus kh.-nál, meleg zuhany. Köszönjük!

Péter