Túrabeszámolók


LeFaGySz

Tibet19Túra éve: 20062010.02.04 13:31:06
LEFAGYSZ 55

Féltem a túrától. Bár megcsináltam a Barcika 65 km-t betegen, de feladtam a Dögölj meg!-et. Végül is belevágtam azzal, hogy legfeljebb feladom. Egyetlen biztató az volt, hogy elõtte csütörtökön végre sikerült 10 km-t újra órán belül futnom.

Eljött a LEFAGYSZ hajnala, és az általam rendelt (most lehet szidni) havazás. Négyen indultunk Dobogókõre (Vlaszij, Gethe, Vadmalac és én). Havazott, csúszott az út, vezetni sem volt egyszerû. Gyorsan elrajtoltam (6.25) hátrahagyva a többieket. Kocogtam lefelé, mert tudtam hogy sok a szint, nekem rettenetesen sok, elõnyt kellett szereznem. Pilisszentkereszt hamar elérkezett és következett kedvenceim egyike a Szurdok. Hát… nehéz volt, a vártnál sokkal nehezebb, lefelé is szakadt rólam a víz. Jég, jég és újra jég, mégis élveztem. Sok helyen kerülgettük egymást Szakeeval, E.Péterrel és társaival, néhány helyen jól jött a biztatás, köszönöm. A ponton irottkõ pecsételt, akit hirtelen meg sem ismertem (pedig a Mecsek 600 után elõre engedett a buszon, hogy „hölgyek elõre, elhalálozási sorrend” :-) érces humor).

Hamarosan jött a K+ meg az elsõ emelkedõ, valahogy most nem tûnt meredeknek, egy-két ember mégis elment mellettem, de kivételesen nem zavart. Tudtam ezen a túrán nem szabad alkalmazkodni senki tempójához, mert nem vasárnapi séta lesz. Az út a sárgán tovább emelkedik, de a K+ kezd szintben menni vagy lejteni, újra kocogtam és visszaelõztem egy-két embert. Élveztem a havat, a hóesést, minden olyan félelmetesen szép volt. Beért Vadmalac, de nem akart (még) rohanni, inkább velem maradt. Futottunk, beértük sétálót, aki eléggé lealacsonyította ezt és a Dögölj meg túrát, piszok rosszul esett, mint az autóban Vlaszij megjegyzése, hogy csak a zselék neveznek át és adnak fel túrát. Az elsõ létránál sétáló tériszonya miatt téblábolt, magamban morogtam, mert legalább 3-5 perc idõveszteség. Végül Vadmalac átsegítette, követtük egy ideig, majd a mély nyomokat bevállalva elmellõztük, a pont elõtt is átmásztunk a létrán (speciel én szeretem a létrákat). Üdvözöltük E. Péter csapatát.

Továbbfutottunk P hsz-ön, le Királykút felé, jól jöhet az idõnyereség Prédikáló elõtt. Elkezdõdött az emelkedõ, útjára engedtem Vadmalacot és megettem egy egész marcipánt. Észre sem vettem, s túl voltam a meredekebb részen, hamarosan újra futni kezdtem, két srácot megelõztem, akik elkeseredtek, mert szerintük megalázó, hogy egy lány utolérte õket, búcsúzóul biztattam õket. Feltûnt Prédikálón a pontõr és Vadmalac, Budai HG, Cz.Béla, H. Zsolt, örültem és reméltem a Vadálló-köveken nem leszek egyedül.

Futás a kövekig. A száraznak titulált, de inkább jégpáncélba burkolt Vadálló kövek minden leleményességemet igénybe vették. A srácok elhûlve nézték, hogy szinte spárgában vagy épp rákjárásban közlekedtem. Utólag belegondolva vicces lehetett, amint felnõtt, értelmes emberek négykézláb csúsznak-kúsznak. Egyszer-kétszer elvágódtam, de csak nevettem, jól éreztem magam, de a félelem bennem honolt, valamivel a szintidõ határán belül táncoltunk. A titkos matrica, még jó hogy a többiek tudták hogy van ilyen…Rám-forrási pecsét.

A másik kedvenc következett, a Rám-szakadék. Én, a nagy korlátellenzõ hálás voltam a fémszerkezetért. Hihetetlen érzés a jégpáncélon sétálni, úgy hogy alant zubog a víz. Brutális lett volna ez olvadásban… Itt is jég mindenhol, néhol csak a karizom vitt tovább. Csúszott a korlát, egyetlen biztos pontot az jelentett, ahol a sziklában volt a rögzítés. Küzdöttünk, izzadtunk, de felértünk a lépcsõig, ahol gondolván túl a nehezén estem egyet. Szükségem volt egy kis levegõre, immár másodszor is útjára engedtem Vadmalacot, hagy zúzhasson kedvére az emelkedõkön. H.Zsolt velem tartott, pedig õ sokkal gyorsabb nálam, de neki elég volt a szintidõ tartása, belül hálás voltam érte. Felértünk a Szakó-nyeregig vezetõ emelkedõn, a Z+-on újra kocogni kezdtünk. Két faágnak is nagyon megtetszett Zsolt sapkája és próbálták elemelni :-) de visszaszereztük. Jelzés alig volt, de a nyomok és az emlékek segítettek. Égett hárs.

Közeledtünk Pilisszentlélek felé, Zsolt nem akart futni, de felfelé majd utolér, gondoltam. Hamarabb, túlfutottam a jobbra kanyarodó jelzésen és visszakiáltott. Rátértünk a mûútra és elõre féltem… háromszáz Garádics, az egyik még VM által is rettenetes meredeknek nevezett. Elõttünk a S+, fel és fel, egy helyen elveszítettük a jelzést, de újra meglett, még mindig fel, hegyoldalban araszoltunk, lihegtem. Mûút és a S négyzet. Szerencsémre rosszul emlékeztem, azt hittem ez lesz a durvább, így jólesett a lankásabb emelkedõ. Egyetlen rossz hír érkezett, Gethe jelezte - kiszáll, sajnáltam. Feltûnt a Sasfészek turistaház, pecsét és tovább. Eszembe jutott Gethe csomagja az autóban és felhívtam VM-et, szerencse – épp akkor leltek rá a Z+ elágazóra, amit elmagyarázott nekem. Közben szinte hallottam Csanya megdöbbenését, hogy mit keresünk már a Feketehegyen túl :-) Haladtunk a S+-on, hol Zsolt ment elõl, hol én, általában, aki éppen gyorsabbnak érezte magát és így húzta a másikat. Kétágúhegy újabb pecsét.

Kicsit unalmas szántóföldi OKT, VM leírására ráleltünk a két vadászlesre és a Z+ ösvényére, két futó nehezen akarta hinni, de követtek. Postás út, a másik brutálisnak minõsített emelkedõ. Az. Az eleje még egész normális, de egyre meredekebb, lemaradtam, de nem számított, nem akartam gyorsabban menni és kihalni, volt még idõm. Elvétették az irányt, beértem õket, és megláttam pár méterre felettünk egy ösvényt, ami tényleg a Z+ volt. Nem hosszú, de fárasztó emelkedõ, fel a Zöld gerincútra. Elértük a Választó pontot, a Pilis nyerget, itt még átmehettem volna 45-re de nem éreztem alternatívának, erõm s idõm még volt. A pontõrök eléggé furcsállották, hogy a hosszú távon vagyok. Miért? Nem nézték ki belõlem? Mindegy.

Lefutottam Klastrompusztára a S-n, beértem a két futó srácot. Nincs pont az elágazóban, kerestem de nincs. Újabb telefon… megnyugtatás érkezett, késõbb lesz. Érkezett Zsolt is, pecsételtünk.

P négyzet kicsit emelkedtünk, majd a Piroson nagyon emelkedtünk, elõször éreztem hogy fáradok, lemaradtam Zsolttól, P+ elõtt õ megállt, beértem de nem áltam meg, elõttem magaslott Simon halála. Tudnék neki jobb nevet, Tibet halála. A túra mély pontja volt, nagyon lassan mentem, legalábbis annak tûnt. Figyelem elterelésként hol csokit, hol almát majszoltam. Mély hóba vájt lábnyomokban lépkedtem, kidõlt fán kúsztam át akrobatikusan. Hittem, hogy felérek, hogy véget ér ez is mint minden emelkedõ. Szinte hallottam VM-et, meg tudod csinálni. Igen! A magassági pont után lejtõ és újra futottunk. Egy félrelépés és térd fellettig süllyedtem a hóban, négykézláb másztam vissza az ösvényre. Itt igazán látszott mekkora hóréteg bújt el alattunk. Mária padi ellenõrzõpont, megdöbbentõ hír, csak nyolc túratárs ment el elõttünk…

Balra láttuk Piliszentkeresztet, jártunk ott már, a nap reggelén. Eszembe jutottak a Pilisi Források Mozgalmának túrái Optikával (ez itt a reklám helye). Rátértünk a Kinizsi 100 zöldjére. Májusban olyan enyhén emelkedett, olyan hamar ott volt a Pilis nyereg. Most lassú az út, néztem a térképvázlatot, itt kellene lennie a pontnak…tovább… szerpentin….A tavaszi panoráma helyett csak ködtengert láttunk a völgyek felett. László kúpja pont, innen már „csak” 10 km, mégis oly távolinak tûnt.

Tovább a zöldön, a szerpentinen. Bár tudtam volna hány kanyarból áll, de most sem számoltam. Jobb kanyar és bal kanyar váltogatta egymást, majd megadta magát és szintútba, s lejtõbe váltott. Energiát nyertem lefelé, újra futkároztam. Közben alkonyodott, az est leszállt, elõkerült a lámpa. Telefon dallama, VM nyugodt hangja, õ (10.57) s páran már beértek. Bíztat, közben elköszöntem, mert szinte lefagyott a kezem. Kevésbé tudtam már figyelni, túlmentem kicsit a Z-ön, de épp jött Zsolt és a Z+-re irányított. Az út lejtõs, de rosszul járható, bukdácsoltam szinte, de már tudtam, hogy sikerül és ez hihetetlen erõt adott. Pilis nyereg másodszor.

Ettünk, ittunk és nekiveselkedtünk az utolsó emelkedõnek, Zöld hsz, Feketekõ. Nehéz, de nem hosszú, átbuktunk a hegyen, rátértünk a célba vivõ Z+-re. Kétbükkfa-nyereg, cseles jobb leágazás, 1-2 átkelés a mûúton, számoltam a lépéseket és örültem. A Dögölj meg feladása nagyon letört, s bár tudtam hogy a LEFAGYSZ sokak szerint nincs olyan nehéz, de nekem megfelelt revansnak. Megláttam a fakaput és hamarosan az Eötvös Loránd turistaházat. CÉL. Ráírták a beérkezési idõmet 19.17, boldog mosollyal köszöntem meg a rendezõknek a túrát, s egy könnycsepp gördült le arcomon : sikerült, alig hittem volna reggel. Mi voltunk a 9-10. beérkezõk.

Átmentem a már beérkezettek egy csapatához (Vadmalac, CserLaci, G.Tamás, N.Lajos) és gratuláltunk meg örültünk egymásnak. Õk is fáradtnak tûntek, és csodálkozva nézték, hogy képes vagyok szinte kacagni, de nem tudták mit jelentett nekem ez. Átvettem a kitûzõt és az oklevelet (rajta az idõvel, amit elírtak, de csak otthon vettem észre, hogy 11.53 szerepel 12.53 helyett). Mosolygó figura miatt húzhattam egy tombolát, amin nyertem egy hátizsákot.

A nap befejezése, hogy bejussunk az autóba, jégtelenítsük az ablakokat és hazaindulhassunk. A parkoló hangulata illett a naphoz, túl egy kemény túrán, ami kivette szinte az összes energiát, a túrázók még jeget kapargattak az autóikról.

Gyönyörû volt és embert próbáló, azt hiszem nem mindig a fizikai erõnlét számít, sokszor egy kisebb erõnlétet is képes megsokszorozni az akaraterõ.
Mielõtt bárki vádolna, most nem mentem túl határaimon, nem éri meg, izomlázam van, de szvsz ez természetes.
Gratulálok minden teljesítõnek és próbálkozónak.

Köszönöm a rendezõknek a túrát, VM-nek és H.Zsoltnak a társaságot, és a sok-sok biztatást és a Nike-nak a szuper téli terepfutócipõt.

(Megj.
Szvsz szintidõn kívüli díjazás egy extrém túrán negatív a tényleges teljesítõkkel illetve átnevezõkkel szemben – de a rendezõk szíve, joga.
Seprûk – ismerem õket, nem agresszívek és egyetlen pont sem zárt az itinernél elõbb sõt az elsõ néhány késõbb.)