Túrabeszámolók


Kincsesbánya

nafeTúra éve: 20102010.02.02 21:59:05
Kincsesbánya 30 teljesítménytúra.
GPS-el mért távolság: 24,65 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 500 m (két GPS-el mérve, két programmal megnézve a track hosszat, tehát 4 adat átlaga).

Ahhoz képest, milyen havazással riogattak a meteorológusok, a pápai indulásnál sehol semmi (még ma, vasárnap sincs semmi), viszont a harmadik emelet magasságában +2 fok, a múlt szombati -7-el szemben. Aztán persze Veszprémnél megjött a havazás is, s attól kezdve havas utakon vezetve értem el a rajt helyét. „Rövid” térdvédõ készülõdés, nevezés, az ismerõsök üdvözlése. A rendezõk között speciel csak ismerõsök voltak. Befutott a gyõri Integrál DAC-os népes csoport is, s az üdvözlés után, Zsuzsitól rögtön kaptam is egy szórólapot, egy új, Pannonhalma térségében március 20-ára, az egyesületük által szervezett teljesítménytúráról. A 30-as táv egész jónak tûnik. Kérdés, mennyire lesz nehéz a tájékozódás, mivel a Sokoró turistajelzései alig jobbak, mint a Zalai-dombságé.

Háromnegyed nyolckor azért végre csak elindultam. Mindjárt fújtathattam a bemelegítõ emelkedõn. Az elmúlt 5 hónap alaposan leamortizálta az állóképességemet és szerencsére még egy ilyen öt hónapos idõszak fog következni. Ekkorra még csak 5-6 cm friss hó volt. Ez az emelkedõn nehezítette egy kicsit a haladást, viszont a lejtõkön könnyebben haladtam, mint tavaly a jeges talajon. Ahol meredekebbnek láttam, ott irány a friss, le nem taposott hó, s jól kiléptem. A havazás közben hol erõsödött, hol csökkent, de alapvetõen sûrû, nagy pelyhekben hullott. Szerencsére a térdeim nem jeleztek. Egyedül voltam, így gyakrabban megálltam fényképezni, a fény- és kontrasztszegény viszonyok ellenére. Jókedvûen ballagtam. Jólesett a mozgás és a hóesés. Igazi, nagyon kellemes téli túra. Hóesés, nulla fok fölötti hõmérséklet és szinte szélcsend.

Hamar elértem az elsõ ellenõrzõ pontot, s utána a befagyott Fehérvárcsurgói-víztározót is. Hmm. A havas aszfaltút jobban csúszott, mint a földutak. A Gaja-szurdok bejáratánál müzliszeletet kaptam a bélyeg mellé, amit gyorsan megettem, egy Sport szelettel együtt. Nem csak a víztározó, hanem jórészt a Gaja is befagyott. Az Ádám-Éva fa is belefagyott a patakba. Szépek a szurdok havas sziklái. Érdekes volt hallgatni a hóesés zizegését, a tavalyról fákon maradt, elszáradt leveleken (szélcsend volt). Az elsõ kerítést gyorsan letudtam, s következett a túra legnehezebb emelkedõje. Kicsit nehezebben vettem az akadályt, mint tavaly, mivel itt kevesebb volt a hó, s ráadásul sokkal többen mentek el elõttem. Szép a völgy fölülrõl is.

Jött három újabb létra. Az elsõbõl, már annyi fok hiányzik, hogy csaknem hasznavehetetlen. A sípályán gyorsan ledöngettem, a puha hóban. Bodajkon sokszor inkább az úttesten mentem, nem pedig a járdán, mert ott könnyebbnek bizonyult a haladás. Ahol letakarították a járdáról a havat, ott bizony kegyetlenül csúszott a bakancs talpa. Lényeg, megérkeztem a Gajavölgy vendéglõbe, ahol Ervin fogadott, mint tapasztalt pontõr, egy nálánál jóval idõsebb segéderõvel. Már múlt hétvégén elmondta, hogy most nem a KP elágazásnál lesz, hanem Bodajkon, mivel új pontõrök is lesznek, s õt aki 13 életéve ellenére sokadjára pontõrködik, jelölték ki, az egyik új ember betanítására. Õ tervezte az igazoló bélyegeket is. Igencsak jól esett az itt kapott forró tea (szerintem ilyenkor többet ér mint a csoki). Sajnos egy kicsit akadozott az ellátás. Veráék, a beérkezésemkor indultak tovább, mondván, úgyis utolérem õket. Ez nem jött össze, ami szintén mutatja, mennyire legyengültem. Alig pár perc múlva befutott Zsuzsi is Csuka Sanyiékkal, annak ellenére, hogy reggel azt mondták, lassúak lesznek, mivel nagy a gyõri csoport. Azonban Sanyit ismerve gyanítottam, nem fogják sokáig bírni a gyök kettõvel való haladást, s ellépnek a csoporttól. És lõn! Hamarosan megérkezett István is, aki a túra addigi részét, három geoláda megkeresésével színesítette, s jó másfélszer akkora átlagsebességgel gyalogol, mint én (GPS szerint 4,45 km/h-s átlagot mentem, 40 körüli fotós megállással!). Igyekeztem is tovább, de már a kálváriánál utolért, viszont el is „ballagott” egy újabb geoládát megkeresni.

Szaporáztam lépteimet az Alba Regia forrás felé. A lépcsõn szépen leóvakodtam. Sajnos itt kissé már eláztak a pontõröknél lévõ igazoló bélyegek. Kimászás a vízmosásból, leereszkedés a völgybe, majd az Ádám-Éva fa elõtt vagy 100 m-el húzós kaptató következett a Vasutas-pihenõhöz. Fentrõl megint csak szép látványban volt részünk. A kilátást, mintegy keretbe foglalták a havas fenyõágak. Kellemes lejtõs úton mentem lefelé. Az útviszonyok hirtelen leromlottak, amikor a 20-as táv becsatlakozott. Nem kicsit vált csúszóssá. A következõ létrán való átmászás sem volt az a kifejezett leányálom, de ez már az utolsó volt. Az egynyomos ösvényen elég lassan tudtunk menni, de szerencsére elengedtek, s nagyobb sebességgel csúszkálhattam elõre.

Fehérvárcsurgó külterületén éreztem, mintha fázna a bal combom. Bizony kissé átnedvesedett a nadrágom szára, a szélálló térdmelegítõ, meg kissé lejjebb csúszott. Emiatt igyekeztem még egy kicsit növelni a tempót, hogy minél hamarabb megszabadulhassak tõle a célban. Szerencsére a térdem nem fázott, azt megvédte a szélálló térdmelegítõ, de azért féltem, nehogy újra begyulladjon, mint azt kétszer tette az elmúlt évben, akkor is a vizes borogatásként mûködõ nadrágtól (megúsztam). A víztározó gátján azért megpróbáltam fotózni, nem sok sikerrel. Érdekes módon, a Gaja medrére merõlegesen volt hosszú, keskeny, szabad vízfelület, amit madarak sokasága lepett meg. Gyorsan odaértem az utolsó ellenõrzõ pontra, ahol megkaptam, a következõ bélyeget, s nyomás tovább.

A víztározó oldalában vezetõ egynyomsávos ösvényén ért utol István, s rövidesen már csak a kondenzcsíkot láttam belõle. A gátról levezetõ szakaszon jókorát csúsztam, a hó alatt megbúvó jégen, de megúsztam esés nélkül. Mos a hónak köszönhetõen, ez a nemszeretem aszfaltos szakasz is hangulatosabbá vált. Rövidesen elértem a célt, s lévén még bõ egy és egynegyed órám a szintidõbõl, elõbb átöltöztem, s csak utána ballagtam be igazolni, átvenni az emléklapot, kitûzõt, valamint a Észak-Dunántúl kupát. Már most több mint valószínûnek tartom, hogy az ez évi kupát sem a kupaátadón fogom megkapni, hanem csak utólag, mivel idén is a Mezõföldi Mikuláson adják át, ami túl messze van, nem körtúra, nagyon sok idõbe telik a célból a rajtba utazni, vagy fordítva, s a hírek alapján a 30-as távot teljesítõknek tavaly sem szerveztek szállítást (talán a futók el tudták volna kapni az utolsó buszt).

Eddigre sajnos kiderült, nem számoltam megfelelõen a hó áztató hatásával. Reggel úgy voltam, nem használom a hátizsák esõvédõjét, a hótól úgy sem ázik be. Hát, igenis beázott! Az idei kupalap rögtön felvette a megfelelõ ázott kutya kinézetet. A zsebemben lévõtérképek és igazolólapok simán megúszták az elázást. Átsétáltam a másik helyre. Ettem egy kis zsíros kenyeret. Végszóra egy kis tea is érkezett. Megjött Zoli is, beszélgettünk egy kicsit, s hazafelé vettem az irányt. Nagyon kellemes, szép, igazi téli túra volt, köszönet a rendezésért.

A túra ár/érték aránya jó. 800/700 Ft-ért színes nyomtatott térképet, emléklapot, a teljesítés számától függõ kitûzõt, a Gaja-szurdok bejáratánál müzliszeletet, Bodajkon jó kis forró teát (nagy piros pont), a célban pedig pedig zsíros-, és lekváros kenyeret, valamint teát kaptunk. A szalagozás korrekt, akár csak tavaly. A rajt/cél helyszínén eszközölt változások sajnos felemásan sikerültek. Az idén két részre szétválasztott rajt/cél hely területe összesen annyi volt, mint tavaly az egy hely, tehát a tömegnyomor nem csökkent, viszont határozottan nehezebben lehetett a zsíros deszkákhoz hozzáférni, s a teaellátás is erõsen akadozott. A rajtoltatás és a célba érkezõk fogadása viszont kisebb tumultussal járt. Jó ötlet volt a pecsételés helyett a bélyeg, hiszen sokan, köztük én is reklamáltuk, a fényes papírra rászáradni nem akaró, elmázolódó pecséteket. Most viszont a havazás tett be az Alba-Regia-forrásnál, eláztatva a bélyegeket, bár õszintén megmondva, nekem úgy tûnt, a pontõrök sem tettek sokat, azért hogy megvédjék a bélyegeket. Hiába, nincs tökéletes megoldás.
Még egy kérés a szervezõkhöz: nem lehetne jövõre a túra adatait pontosítani a kiírásban? Három évi GPS-es mérés alapján nekem a táv bizony csak nem egész 25 km, a szint viszont bõ 100 m-el több, mint a kiírásban szereplõ. A hónak köszönhetõen, viszont többet vett ki belõlem, mint egy száraz utas 30-as.
A túráról képeket fogok föltenni az egyesületünk honlapjára, a www.furediturazok.lapunk.hu oldalra, a Fotóink menüpontba, de csak a hét második felében lesz rá lehetõségem, s az elkövetkezõ fél évre valószínûleg ez az elsõ és az utolsó.