Túrabeszámolók


Pinceszer/Vincézés - Pincézés

Hegi BaliTúra éve: 20102010.01.24 21:37:35
Vincézés-pincézés 15

A Kalandozók Klubjában ismét nem csalódtak a túrázók. A megszokott gördülékeny szervezés, kitûnõen megtervezett útvonal, és maga az ötlet, borkóstolással egybekötött túra. Fenomenális.
Már a tavaly téli 7 mérföldes tekergésen osztogatott elõzetesbõl is kiderült, hogy ezen a túrán is részt kell vennem.
Autót otthon hagyni! Pénteken estére megérkeztem a Bogi pincéhez, ahol szállást foglaltam, így tulajdonképpen a rajtvonalon aludtam. Már az érkezés estéjén mintát kaptam a házigazda jóvoltából egy kis móri Traminibõl, így még inkább megerõsödött bennem, hogy nem hiába jöttem. Ezért is csak a rövidebb távot vállaltam.
Szombat reggel az ablakon kinézve hosszú tömött sorokban érkezõ embereket láttam. Nem volt ugyan Vince vesszõ vágás, de az is biztos, hogy hideg volt, így nem tudom milyen lesz az idei termés.
Szent Vince ugyanis elsõsorban ünnepének dátuma (január 22.) következtében lett népszerû mint idõmeghatározó szent, különösen a szõlõsgazdák körében. Máig sok nyelven használatos még a régi paraszti mondás: ,,Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince''. Vince a bor patrónusa lett. Ennak oka nagy valószínûséggel nevének népies etimológiája: Vin-Cent (százszoros bor). Franciaországon kívül a keresztény bortermelõk Elzászban, Dél-Németországban és Ausztriában részesítik tiszteletben. Párizsi borkereskedõ-társulások még a barokk idõkben is verettek olyan pénzt, amelyen egyéb szentekkel együtt Vince is látható.
Bortúra ellenére móri törköllyel, mint rajtpálinkával erõsítettem meg magam, és így vágtam neki az útnak. A Vértesben most sem csalódtam. Gyönyörû, havas táj. Ropogó hó a lábunk alatt, ami aztán szép finoman síkosodott, ahogy egyre több és több láb taposta.
Természetesen több ismerõs arcot is felfedeztem, illetve õk engem. Pár szó mindenkivel aztán hol együtt, hol külön ballagva felejtkeztem bele a tájba. Maga csókakõi vár is élmény volt a hósipkával. A pontõrök elõször a vár legmagasabb részére települtek, mint a Hadak Útja túrán szokták, de aztán a lépcsõk szûkössége és síkossá válása miatt, megszánták a túrázókat és leköltöztek a vár kapujához. A szokásos áfonyás müzlit magamhoz véve folytatódott az út a Buhin völgy felé. A természet hófehér templomában, ahol a fölénk hajló havas ágak alkották a boltíveket, ballagtunk a Pap-irtás felé, ahol mint a pap a faragott szószékrõl, nézhettük és csodálhattuk az alattunk elterülõ táj szépségét. Ezután a "zerge-projekt" következett. Mint a lengyel népdalban: "Én a hegyre, te a völgybe..." Elõször a gerincen végig, a keskeny ösvényen aláereszkedtünk, majd a szemben magasodó oldalt megrohamozva jutottunk át a túra fénypontjához, az "Ezerjó borúthoz".
A Sáfrán pincét útba ejtve, finom borokat kóstolhattunk, majd a szinte jégpáncélos úton kisebb nagyobb kilengésekkel (mivel csúszott a jég!) jutottunk el a Kis pincéhez. Itt is kitûnõ borok kellették magukat. Még jó hogy a rajtnál vettünk elég jegyet a kóstoláshoz. Erõt gyûjtve, felkerekedtünk és visszasétáltunk a célba. Az elmaradhatatlan zsíroskenyér hegyek, hagyma, alma... mellé a megszokott emléklap, és újdonságként kitûzõ helyett kiscsupor. Vincézés pincézés felirattal.
A megérkezés öröme után folytatva a kóstolást, rájöttem, hogy bölcsen döntöttem amikor szombat estére is foglaltam magamnak szállást a Bogi pincénél. Ahogy a Borkóstoló címû Kazal-kabaréban van..."ez a bor büdösül csalós..."
A túra és a szervezés viszont nem az. Egészségünkre!