Túrabeszámolók


Börzsönyi vulkántúra

atomcatTúra éve: 20092010.01.10 23:01:20
Már a Less Nándor Emléktuáaról visszatérve ott lebegett lelki szemeim elõtt a kovetkezõ, a távoli eszakról becserkeszhetõ esemény, a bükki Tortúra. A sors kegyébõl azonban szerencsére egy héttel korábban térhettem haza Kishazámba, így lehetségessé vált másik nagy téli kedvencemen, a Börzsönyi Vulkántúrán való részvétel.

A hét eléjen gyors egyeztetés Samuval, pénteken hazaút, egy utolsó pontosítás a startot illetõ 'hol, mikor' ügyében, és egy túl rövid éjjellel a hátam mögött mar robogtam is jókora késessel Kiralyrétre. Szerencsére Samut, es a vele Bprõl erkezõ Zolit es családját türelmes fából faragták:)

Nevezés, és már koptatjuk is a 45 km-t. A botom beteg lett a repülõn, illetve a repulõút mellékhatásaként fokozottan jelentkezett benne a nyáron a kutyam által beleplántált iv, igy kb. a Magas-Taxi Turistahazig a sztorizgatasok mellett biztos elfoglaltságot adott az alsó tag kiimádkozása vastagabb testvérébõl:)

Valahol a Cseresznyefás-parkoló környékén összefutottunk kát lánnyal, akik egy Kiskegyedben olvasott cikk alapján, az állitólagosan leadható plusz kilók által motiválva vállalták be a túrát:) Samu megnyugtatta õket, hogy azért még fog belõlük maradni elég a hazamenetelhez a túra végén... Végül lassabb tempót diktáltak NHH-re felfelé, így lemaradtak tõlünk.

Bõszen a Rakodó irányába fordultunk Taxnál, amikor egy furcsa érzéstõl vezéreltetve belenéztem az initerbe - szerencsére. Mindketten elég rég voltunk ezen a túrán, és még egy régi útvonal volt eszünkbe. Szerencsére mindez a piros sáv kiágazásánál történt, így nem fájt nagyon a cseppnyi tévedés. NHH a nevéhez méltó fogadtatásban részesített minket. Hóesés, és pár centi vastag hótakaró fogadott minket némi széllel.

A déli sípálya felõl támadtuk az elsõ Ep-t, és hamarosan be is gyûjtöttük elsõ pecsétünket. Gyors kajálást rendeztünk, és húztunk is tovább a fõgerinc irányába. Meghódítottuk az Égés-bércet, majd hamarosan, a Haramia-lyukat is hátrahagyva megkezdtük mászásunkat a Börzsöny legmagasabb csúcsára. A Csóványoson "csak" a csúcs meghódításának öröme várt ránk, az ellenõrzõpontért el kellett másznunk a Magosfáig. Itt meglepõdve ismertem meg a tavalyi Ferkas Zsolt emléktúra egyik pontõrét, aki akkor is ugyanezen a helyen pecsételt a túrázóknak. Magosfától végre lazább szakasz következett, ahol a nagy lefelé menetben szántam némi idõt a tartalékok ujratölrésére, mert bizony ezen a túrán szépen ki lehet éhezni... Számomra ez, és a völgy túlsó oldalán vezetõ felút a Salgóvárhoz volt a túra legkedvesebb szakasza. Gyönyörú, igen jellegzetes része ez a Börzsönynek. Az erdõséget itt-ott megszakítõ ligetecskék a Vilati-házhoz menet engem a Dél-Bükkre emlékeztetnek, azzal az apró különbséggel, hogy az itteni faállomány jellemzõen nagyobb növésû. A Vilati-háztól a gerincre vezetõ jellegtelenebb szakaszt hátrahagyva, a gerincre kiérve pedig a Nagybörzsöny magasba törõ ormaira tárulkozó csodálatos panorámával ajándékoz meg az Anyatermészet. A tájban mesterien keveredik a természet hívogató szelídsége a Börzsöny mégiscsak vad alaptermészetével, és ez a kettõsség lenyûgözõ pompával tölri el az arra tévedt túrázó lelkét.

A Vilati-háznál kajáltunk. Felbontottuk a Norvég szeretetcsomagot, egy adag Julemarsipant (karácsonyi marcipán), ami lényegében a pöttyös óriásrudira hasonlít, amiben a túrót marcipánra cserélték:) Isostarral is erõsítettünk, majd lassacskán nekiláttunk az elõttünk álló jópárszáz méter szint ledarálásának.

Samu praktikus ember volt idén: az idénnyitó, és idényzáró túrát egybekötötte. Mivel eljött a Vulkûntúrára, ezért még gyengébb logikai képességû egyének is kikövetkeztethetik, hogy bizony ez a túra volt e jeles összevont esemény. A praktikus gondolat sajnos a Vilati-háztól felfelé kezdett visszaütni, mert egy kcist elfáradt, de azért megállíthatatlanul falta a szintet õ is. Egymást követték a szebbnél szebb panorámát kínáló magaslatok, majd mászásunk koronázásaként végre elértük a Salgóvárat. Innen beszélgetésben gazdag, javarészt lefelé vezetõ út következett a Börzsöny-patak völgyéig. Emlékeim szerint itt értek minket utol a túra elején megimert Kiskegyed-lányok. Samu mondta, hogy hogyha akarok, menjek nyugodtan, de ez eszem ágában sem volt. Ha már félévente egyszer találkozunk, nem akarom egyedül, magányosan végigcsászkálni a 45 km hátralevõ részét:) A pontban nagy élet fogadott minket. Magyar történelmi zászló, magyar emberek, és megfelelõ hangulatú, nemzeti tudattal kellõképpen átitatott zene. Jobb nem is lehetett volna! Mindemellé vajas és zsíros kenyér, meleg tea, és sör (utóbbi pénzért) volt a kínálat. Azt hiszem, a pont kellõképp kitett magáért, hogy az emberek kaja tekintetében megfelelõen felkészülve vághassanak neki az utolsó megpróbáltastásnak, Nagy-Hideg-Hegy másodszori megmászásának.

A Bányapusztáig eseménymentesen haladtunk. Itt ismét rövid búcsút vettünk egymástól, és mindketten a saját tempónkban cserkésztük be az utolsó kihívást. A szokásos északi NHH mászás következett. Hamarosan a Dögölj Meg! útjába csatlakoztunk, és eszembe jutott, hogy legutoljára nyáron jártam erre feleségemmel, tandem biciklivel, amikor a Csarna-völgyön vergõdtünk le Kemencére, hogy a strand vizébe megmártózva lazíthassuk le megfáradt izmainkat. Jót nevettem magamban ismét a völgy alsó részén tapasztalt enyhén bicajellenes viszonyokon (dinnyényi kövek a patak által szétmosott úton). Bizony ez már régen volt, azóta a hideg uralja a természetet, tovatûnt a nyári madárzsivaly, a burjánzó zöld hírdette életünnep. Gondolatokkal túlzsúfolt fejembõl kitekintve hirtelen az utolsó emelkedõn kaptam magam. Ez már kicsit több volt, mint jólesõ érzés, de azért egyszer ez is véget ért, és már csak a befutó volt hátra a dózerúton.

A házban pecsét, vettem egy kólát, és gyorsan felmentem a csúcskõhöz - ha már egyszer volt egy kis eltölteni való idõm. Nagyon meghatott, hogy újra itt álhattam, a helyen, amit jó ideje már csak webkamerán nézegetek, nagyfokú Börzsöny-hiányomat gyógyítandó, a messzi északról. Miután lelkemben kellõképpen elraktároztam a látottakat, visszatértem a házba, és pár perc várakozás után Samu is megérkezett. Rövid pihenõ, fejlámpa fel, és indulás. Lefelé menet ismét összetalálkoztunk a fogyózós tagozattal, akiknek becsületére legyen mondva, elszántan küzdöttek! Egyikükön meg sem látszott a megtett táv, másikuk kicsit meg volt gyötörve, de ezen a távon, ennyire minimális felkészüléssel (életük 2. túrája volt) nagyon szépen teljesítettek. Mivel nem volt lámpájuk se nekik, se a hozzájuk csapódó srácnak, ezért segítettünk nekik a lefelé menetben. A Grófi-úton, a Tax déli oldalán visszakanyarodva szépen lassan beleereszkedtünk a reggel már megtapasztalt dágványba, és a Taxi-nyiladékon végiggyalogolva hamarosan a célban voltunk.

Köszönjük szépen a rendezést, nagyon jó túra volt ismét!