BHMTCS - 2010.01.02.
[Elõzmény a Téli teljesítménytúra beszámolóknál]
...
BHMTCS.
Én bizony töredelmesen bevallom, hogy a rövidebb távra készültem, és annak is voltam a pártján a végsõkig, mivel úgy gondoltam, hogy ez a társaság azt tudná viszonylag biztonságosan teljesíteni. No de hát a többiek kötötték az ebet a karóhoz, így megbeszéltük, hogy a hosszabb távon próbálunk szerencsét, viszont mindenki vállalja, hogy ha esetleg veszélyeztetné a teljesítést, akkor nyugodt szívvel ott lehet hagyni, a többit õ megoldja. Hát, én részemrõl nem szeretek ennyire kockáztatni, de õk tudják, hát legyen.
Némi készülõdés után 6 órakor elindul ötfõs társaságunk (Juli, Andi, Kristóf, Jani és jómagam) egy futósráccal kiegészülve. A hó szinte rögtön elkezd esni, ahogy kifordulunk a faluból. Az elsõ emelkedõ egy kicsit szétszakítja a társaságot, de azért nagyjából lendületesen haladunk. Az elsõ két csúcson (Kutya-Szénás, Perem-hegy) rögtön kedves ismerõsök várnak. Jó tempóban megyünk tovább a Meszes-hegyre majd az Ilona-lakhoz. Ezután egy kicsit hosszabb szakasz következik a Nagy-Kopaszig, ahol a két lány sajnos úgy dönt, hogy a hosszú távot feladják, esetleg a simán mennek tovább, ha lesz kivel, amúgy lesétálnak a célba.
Így már csak négyen megyünk tovább a ráadás Tarnai pihenõhöz, ahol egy vízszintes karácsonyfa vár minket az önkiszolgáló pecséten kívül. :) Az ilyen kitett helyeken kicsit tombol a szél. Közben a hó folyamatosan esik, és már a földön is szép egybefüggõ, többcentis hóréteg van, ami egyre nehezíti a haladást. A Fekete-hegyre viszonylag gyorsan átérünk, itt finom házi sütit kapunk és pár apró bölcsességet egy kis füzetkében, amit csak most jut eszembe megnézni, ahogy most ezt írom. Innen a Hosszú-erdõ-hegy felé vesszük az irányt, aminek sziklás gerincén igen csak izgalmas a feljutás így hóban-fagyban. Itt finom teát kapunk, viszont Janitól (aki helyi révén élõ GPS-ünk volt eddig) sajnos el kell búcsúznunk, mivel rosszalkodik a csípõje, így az eredeti ötfõs társaságból sajnos már csak ketten maradtunk Kristóffal, aki amúgy tájfutóként az alakulat fõ tájékozódója. Jani a rövid távra áttérve szépen visszasétál Nagykovácsiba, mi pedig ismét négyen (mivel idõközben kiegészültünk egy kétszeres bhmtcs-teljesítõ sráccal) folytatjuk az utat a még távolabbi csúcsok felé.
Elsõként az igencsak városias jellegû Fazekas-hegyet hódítjuk meg, majd Hûvösvölgyet - ahol mintha már jártam volna valamikor :) - keresztezve haladunk tovább a Homok-hegy felé, a változatosság kedvéért a sárga sávjelzésen, amit a napközbeni két túrán már mindkét irányban volt szerencsém megjárni. Ezt a csúcsot is elhagyva a Vihar-hegyre menetelünk át, ahol stílusosan élet-halál harcot kell vívni a szélviharral, hogy azt a négy szerencsétlen pecsétet lenyomja az ember. Innen minél gyorsabban elmenekülve a szintén ismerõs Virágos-nyerget keresztezzük, majd viszonylag hamar és fájdalommentesen átérünk a Kálvária-hegyre.
Az igazi móka innentõl kezdõdik, mivel elhagyva a kellemes turistautakat egészen meghökkentõ helyeken vágunk át a Kálvária-dombra, sok-sok dzsungelkommandóval, tízkörmös kapaszkodással és egyéb finomságokkal. Én már amúgy is erõsen fáradtam az elõzményeknek köszönhetõen, de ezek az egész testet megmozgató túlélõakciók végleg beteszik a kaput, teljesen kimerülök. Azért csak-csak felérünk a csúcsra, de innen a Felsbergig egyre jobban lemaradozok a társaságtól. Az utolsó csúcson belátom, hogy nem vagyok jó állapotban, így egy percre leülök, és megeszem a második ( köszi ebola! :) buékos croissantomat. A két srác elõrement, így már csak ketten folytatjuk az utat. A kaja jót tett, fokozatosan föl tudok zárkózni Kristóf tempójához, aztán Nagykovácsi utcáin (ahol még kicsit elcsûrünk) lefelé már kocogunk is.
Végül 3:37-kor nyitunk be a plébániára, ezzel 9:37 lett a vége. Itt már a lányok várnak minket, akik társaság híján végül visszasétáltak a Nagy-Kopaszról. Megkapjuk a kitûzõt és az újfajta (és nagyon szép!) oklevelet, majd még egy kicsit beszélgetünk Radványi Bence fõrendezõ úrral. :)
Hát, kemény túra ez...no meg a fagy, a folyamatosan esõ hó és a jeges szélviharok sem könnyítettek a dolgon. Ahogy leülök enni rám tör az iszonyatos fáradtság, egyszerûen semmihez nincs erõm. Azért nem semmi kis nap volt ez. Valamivel négy után hazaindulunk. Juli egészen házig fuvaroz, ezzel sokat könnyített a szenvedéseimen. Rendhagyó módon (azért egy forró fürdõre eddig mindig volt erõm) rögtön bedõlök az ágyba és azonnal el is alszom.
Köszönjük a rendezõknek és a hõsies pontõröknek a túrát, ismét egy tökéletes rendezvényt és egyben felejthetetlen éjszakát köszönhetünk nektek! |