Tihanyi Gejzírit 33 – Feltámadás?
A múlt heti 12 órás sárvári futás betlije és a szerdai láz kiheverése után már nagyon viszketett a talpam, pont kapóra jött egy szinte hazai túra. Nem túl hosszú, nem túl szintes, viszont csodálatosan gyönyörû, és gyönyörûen csodálatos. Nem terveztem komoly futást, a tavalyi Sárvár utáni hétvége K100 bejárása még élénken él az emlékeimben, akkor 18 km után a lábamat sem tudtam emelni, két ceruzaelemmel próbáltam defribrillálni magam, a közeli mogyoróbokor ágaiból készültem új virgácsokat fabrikálni Mogyorósbányán, nem is tudom hogy jutottam el Bányahegyig aznap.
Kimondott idõterv nem volt, de nagyon nézelõdõs, nagyon pihizõs tempóban 4-4,5 órára gondoltam.
Mikivel megbeszéltünk egy esetleges találkozót, ami szerencsére nem esetleges lett, kicsit késve érkeztem, miki éppen akkor akart átkelni a 71-esen, amikor bekanyarodtunk a vasútállomáshoz. Hiába mondom anyunak, hogy üsse el, csak kikerüli :-)
Gyors nevezés, majd indulás. Párom, húgom, húgom barátnõje gyalog jöttek (Bandikaa tõlük kérdezted, hogy atléták-e :-).
Az eleje mindig beszélgetõs, jólesõ, rögtön az elsõ emelkedõn találkozunk Pygmeával, Nagyondinnyével és megismerem Bandikaa-t. Emlékezetes találkozás, Pygmea hátrafordul, vádlón rámmutat és elkiáltja magát: „Na, õ Tapírka!” Mintha éppen engem szidtak volna titokban, mikor felbukkantam :-)
A szõlõk, szántások mellett vezetõ enyhén emelkedõ út hihetetlenül szép, nem gyõzöm kapkodni a fejem, ez már a lassan nyárba forduló tavasz, virágzó fák, zöldellõ mezõk, én hülye meg hosszúnadrágban indultam.
Úgy emlékeztem, hogy -balazs- nem jön erre a túrára, de egyszer csak hallom a semmivel össze nem téveszthetõ „túrázó Balázs” hangot a hátam mögött. Ijedten nézek hátra, de szerencsére csak miki dobott hátast, Balázs tényleg nincs itt :-)
Hamar észreveszem, hogy miki nem a Sötét Oldal erõbeosztásával fut, õ az emelkedõket nem nyomja meg annyira, viszont lefelé és síkon nagyon keménykedik. Kb. 3 km után rákérdezek, hogy van-e rajta pulzusmérõ, persze nincs :-( Kicsit lekonyul a szám széle, úgy érzem ez a szaggatás csúnya behalást fog magával hozni, de összeszorítom a fogam és tartom a tempót mikivel.
Az elsõ ponton Galadh Ereb óriási zsákkal a hátán rámkérdez, hogy Larzen vagyok-e (micsoda megtiszteltetés), de ki kell ábrándítanom, én csak egy tapír vagyok. A beszámolókat olvasva tudom meg, hogy povyagi is vele volt, õ tényleg csendes, be sem mutatkoztunk egymásnak.
Innen továbbindulva kb. 10 perc után mintha kicseréltek volna, érzem, hogy pörögnek a lábaim, könnyen futok, mellette élvezem a tájat, most már nem félelmetes miki tempója (lehet, hogy belassultunk?). Zádorvárig (10 km) emelkedik, innen egy kb. 8 km-es összességében lejtõ hullámvasút, jó tempóban, viccelõdve haladunk, pedig már túl vagyunk a felén (Rövid távon lehet, hogy nem igaz a tapír féle harmadolós elv?), miki csak egyszer akar rossz irányba futni, én is csak véletlenül veszem észre a balra térõ jelet. Ezen a környéken valamilyen tájfutó (talán tájlovagló) verseny is van, több helyen is látjuk az ellenõrzõpontjaikat, de mind néptelen.
A frissítéssel szinte végig szerencsénk van, pont szembejön egy kút, amikor kiürül a kulacsunk.
Aszófõ után az aszfalton miki valami eszetlen sebességre kapcsol, pont elõtte ettem-ittam, elkezd kicsit szúrni az oldalam, de nem hagyom magam, várom már a P+ emelkedõjét, tudom, hogy az az én terepem lesz. Az emelkedõn valami beleszúr a talpamba, gyorsan leülök, kibogarászok egy kisebb tõrt a talpamból, cipõ vissza, közben két litert izzadok, mert nem hûsít a szél, és egy kisebb horda szúnyog veti rám magát azonnal, amibõl János vitézi hõsiességgel vágom ki magam.
A félsziget elmondhatatlanul szép, nagyon szeretem, de már régen voltam erre túrázni, úgyhogy nem gyõzök betelni a látvánnyal.
21 km-hez 2:06-nál érünk, kereken 6 perces átlag, csúnyán gyorsabb a tervezettnél, de nagyon erõsnek érzem magam, nem foglalkozom a tempóval. Innentõl egy kicsit lassulunk, többet kell tájékozódni, nehezebb a terep, sok a jelváltás és elágazás, kezdjük utolérni a rövidtávosokat is. Itt is, korábban is visszakiabálok egy-két ember a helyes útra, én is örülök, ha szólnak az eltévedéseimnél.
A táv vége egy kicsit mintha el lenne mérve, a tempónk még jó, de a résztávokhoz viszonyított részidõnk nagyon romlanak, nem baj kényelmes túrának szántam…
A Csúcs-hegy elõtt egy kisebbfajta szikla megy bele a cipõmbe, gondolom majd fenn kiszedem, ezt úgysem futjuk meg végig. Miki belegyalogol, ez jó, mert kõvel a cipõben nem lehet futni, akkor meg kéne állnom. Kicsit már lassú a tempó, amikor beállunk egy csapat mögé, de miki nem akar elõzni, nem is nagyon van hely, én pedig tanulom az önmérsékletet, nem kell mindig rohanni. Fenn egy gyors cipõürítés, itt végleg eldöntöm, hogy megérett a cipõm a kukázásra.
Innen már csak egy laza 5-ös ereszkedés, az aszfalt megint mikinek fekszik jobban, beérünk, a vége 3:37, az óra azt mutatja, hogy túl gyors volt a tervhez képest, erõnlétileg viszont pont az a kellemes fáradtság, amit szerettem volna, nem hajtottam ki magam.
Visszaviszem mikit az autójához, majd jön a túra legembertpróbálóbb része, közel négy és fél órát várok az aszófõi vasútállomáson a többiekre, látom az egész mezõnyt beérkezni, tudom mikor fogy el a 20-as táv kitûzõje, látom ki készül továbbmenni a Somló 15 éjszakaira, összefutok egy élõben és a topikban is régenlátott ismerõssel (RudyZ), útközben egyszer már találkoztunk egy köszönés erejéig.
Végkövetkeztetés: jó mikivel túrázni, köszönöm a társaságot!
Szép túra, jó túra, örülök hogy elmentem! |
