Téli tüdõtisztító túlélõtúra – avagy hogyan adjunk le 11 óra alatt pár kilót
Mivel az õszi aggteleki Hamahama túlélõtúrára nem tudtunk elmenni, semmi esetre sem akartuk kihagyni az idei 5T-t. Az elsõk között neveztünk, hogy ott lehessünk. Persze megint egy harmadik ember hiányával küszködtünk, de Fitos Józsinak hála hamar rátaláltunk a tuti emberre. De még milyen emberre! Na szóval nagyon készültünk testileg-lelkileg és alig vártuk, hogy 28-a legyen. Aztán hétfõn végre felkeltünk 6-kor és Debrecenbõl elindultunk Sátoraljaújhelyre. Gyönyörû idõ volt ahhoz képest, hogy december vége van. Sütött a nap és nem esett az esõ! Ez volt a legfontosabb! Elfoglaltuk a szállásunkat a jó kis tornateremben, aztán hamarosan eligazításra mentünk. Aztán pedig lassan elrajtoltunk. A menetlevelünkbe csak az elsõ két ep helyét adták meg a szervezõk az ötbõl, a többit majd szépen lassan a többi ep-n kaptuk meg. Rajt elõtt egy jót libegõztünk, ami felvitt minket az 514 m magas Magas-hegyre. A libegõnél kolbászolt egy szép állapotban lévõ labrador kutyus. Nagyon megtetszett nekem, hazavittem volna szívesen, de sajnos nem tehettem. Felcaplattunk hát a rajthelyre, ahonnan le kellett lemenni Rudabányacskára. Én már, ahogy elindultunk a hegyrõl lefelé elcsúsztam vagy 3x. A zöld-piroson, aztán a piros-zöldön, azután pedig az Északi zöldön elértük a kedves kis falut. Ott a templomnál meg kellett nézni egy évszámot, aztán az õrzött ponthoz érkeztünk, ami az emlékmûnél volt. Kaptunk egy helyes kis pecsétet a menetlevelünkre, aztán megkaptuk a 3. ep. helyét is és továbbindultunk. Az útközben utunkba esõ Smaragd-völgyi pihenõparknál valami horgászós kérdés volt, de nem nagyon láttunk semmi táblát, úgyhogy továbbmentünk a kék jelzésen a Fekete-hegyi kilátó felé. Útközben már kezdett sötétedni. De még mindig nagyon jó idõ volt. Mire felértünk a hegytetõre nem is fáztunk, ott viszont már elkezdett hûlni a levegõ és fújt a szél is. Pecsételés, kis energia bevitel, a 4. ep. helye, aztán irány a piros jelzésen le egészen Gyökér-kútig. Ide kicsit hamar érkeztünk, az õrzött ep még nem volt nyitva, bár már elég sokan összegyûltünk. Vártunk-vártunk, aztán megkaptuk a pecsétet és az 5. ep. helyét. A közelben volt a Nyúl-kút, mint fakultatív pont vagy micsoda, hát megkerestük. Nem tudom hányszor süllyedtünk bokáig a hideg vízbe, de szerencsére kitûnõ bakancsunk volt, így nem éreztük. Miután megtaláltuk, mentünk tovább a sötétben a piros jelzésen egészen a Megyerhegyi malomkõbányáig. Na, itt már az én térdem nem nagyon bírta a megpróbáltatásokat, és még volt hátra pár km. De azért küzdöttem. Ezt a tengerszemet én egyszer már bejártam, igaz akkor világos volt. Most szinte csak a korlátot láttam az egészbõl. Itt is pecsétet kaptunk, aztán lassan elindultunk a cél felé. Útközben Károlyfalván mentünk át, ahol több fakultatív pontot is megfogtunk. A Bányi-nyereg elágazásnál a piros-kék jelzésen haladtunk tovább. Több õrizetlen pont is lett volna még, de a térdem miatt úgy döntöttek a srácok, hogy csak ami útba esik, azt fogjuk meg. A kácsárdi ifjúsági háznál egy táblát kellett volna találnunk, de mi nem találtuk meg. Lehet pont akkor vitték el. Ja! A túra alatt nagyon sokat beszélgettünk új társunkkal, Tomival, akitõl nagyon sok dolgot tanultunk, amit ezúton is köszönünk neki. Reméljük máskor is velünk tart. Neki biztosan lassú volt a mi – fõleg az én – tempónk, de tán nem bánja. Nem kell mindig rohanni a túrákon. Szóval jól eldumáltuk az idõt és már lassan a célhoz érkeztünk, azaz a túra végéhez. A Várhegy alatt elváltam a srácoktól. Azt mondták, maradjak lent, míg õk felmennek a pecsétért. Õk felmentek az õrzött pontra, én bevártam õket a hegy lábánál, mert a térdem akkora már nagyon fájt. Mivel ketten is befejezhetik a túrát, így nem kellett attól félnünk, hogy kizárnak bennünket. A szervezõk aranyosak voltak, hiányoltak fent a hegytetõn. Robi, a párom mondta, hogy nagyon szép volt fentrõl a kilátás. Hát sajnos nem nézhettem meg. Ha felmegyek, talán nem bírtam volna lejönni a hegyrõl és nem tudtam volna befejezni a túrát. Miután a srácok leértek a hegyrõl, igyekeztünk azért valamennyire befelé a célba. A városközpontban volt egy kérdés, hogy a városháza milyen stílusban épült és mikor, hát erre nem találtuk a választ, illetve a táblát az épület oldalán. Vagy tippelõs kérdés volt??? Mire beértünk a célba, azaz a bázisra, már nagyon éhesek voltunk. Mikor megéreztük a frissen fõtt frankfurti leves illatát, erõre kaptunk. Salgó! Nagyon fincsi lett a kajcsika!!! Ittunk forralt bort, aztán irány a tusoló. És volt meleg víz!!! Ez már élményszámba megy a Hamahamás túrákon. Pedig már felkészültem a hideg vizes zuhanyozásra, ahogy tavaly is. Én alig vártam, hogy vízszintesben legyek. Fél év alatt egy túrán voltunk csak, szóval nem nagyon voltam edzésben. A srácok bezzeg kemények voltak, még bírták volna. Miután aludtunk egy jót – majdnem jót, ugyanis most nagyon meleg volt a tornateremben – (jaj hát már minden jó dolog baj, kérdeznék a szervezõk), a reggeli mosakodás után megtámadtuk a reggelizõ asztalt. Zsíros kenyér, hagymás kenyér, lekváros kenyér és TEPERTÕ! Ezek a hideg ételek ilyenkor nagyon jól tudnak ám esni! Nagyon fincsi volt az is, frissen sülve, sercenõsen. Húúú, de jól esett. És persze az elronthatatlan Hamahamás tea! Utána vártuk már nagyon az eredményhirdetést. Pár mókás beszólás és viccmesélés után megtudtuk az eredményeket. Mi a 43 csapatból a 20. helyezést értük el. Hát lehetett volna jobb is, ha a térdem is úgy akarta volna, és edzésben lettem volna. Na de az igazi túrázó annak örül, ha erdõben van, van pár jó csapattársa és kalandozhat a friss levegõn. Ez mind teljesült, sõt, nem esett az esõ, ragyogó idõ volt, libegõzhettünk, volt meleg víz a célban, finom volt a vacsora, hát kell ennél több??? Bár volt azért hiányérzetem is. Hiányoltam azt a túrakollegát, akinek a csapata véletlenül mindig mellénk telepszik le a bázison, és akivel a túra elõtt és után szarvaskólázni szoktunk. Miki, azért ott voltál velem A szervezõknek én személy szerint megint csillagos 5-öst adnék a szervezésért, ha megtalálnám a gépemen a csillagjelet Salgónak a finom vacsiért és reggeliért szintén csillagos 5-ös jár. És hát Tomi! Neked a leg-leget adom! Köszönjük a részvételt és a jó társaságot! A hazaúton még élveztük az autóban a napsütést, aztán irány a házikónk és a jól megérdemelt pihenés!!! Köszönjük Hamahama! Jövõre ismét veletek leszünk! És a kérdésre a válasz: Mecsek! De mi is a kérdés? Hát, aki ott volt Sátoraljaújhelyen az tudja: jössz a tavaszi Hamahama túlélõtúrára? A válasz a Mecsekben van!:) BUÉK Hamahama!!!
Sziszó
Zöld alakulat |
