|
|
Szurdokok közé szorult Mikulás avagy élményeim a bakonyi völgyvidéken
Súlyosan sötét hajnalban indultam el, erõsen szabódva menjek-e vagy inkább maradjak. A végén aztán nem bántam meg, az élmények bõven kárpótoltak.
3/4 8-kor indultam neki a távnak s rövid városi szakaszt követõen ritkás erdõben poroszkáltam az 1. EP.-ig. Aztán egy röpke sáros emelkedõ s már fel is tûntek Borzavár házai. Sajnos a névadó borzákból egyet sem láttam. Viszont a réten kígyózó embersor szalagok helyett is jól mutatta merre tovább. Változatos dimbes-dombos réteken át jutottam a Csárda völgybe, ami egyre szebb, egyre bakonyiasabbá vált. Hamarosan jött a vonatfütty is, ami jelezte a Cuha völgy közelségét. S valóban a 2. EP után rá is tértem erre a gyönyörû völgyre, aminek nagy része egyben tanösvény is. Nekem ez kicsit mesevölgy az el-el tûnõ és a legváratlanabb helyeken fel felbukkanó vasúttal, alagutakkal és változatosabbnál változatosabb szikla alakzatokkal. Ámulásaimból csak a patakátkeléseknél cipõmbe becsorgó hideg víz ébresztett. Vinye elõtt kicsit halvány volt a piros, figyelni kellett. De jött a 3. EP. s rátérés a sárga-zöldre. Végül a zöld gyõzedelmeskedett s vezetett fel a Zörög tetõre. Szép volt az erdõ, a fák kábán, téli álmosan pislogtak s kérdezték kik ezek. A tetõn gyors pecsét s tovább Csesznek felé. Sajna benéztem a térképen szereplõ két kört s elõször az inkább hívogató Várkert sörözõ felé tartottam. Aztán feleszméltem s irányt változtattam a Kõmosó forrás felé, ahol a méltán meglepõdött pontõr pecsételt. Szûk kis utcákon, a templomkerten is átvezetõ szökõ-utakon jutottam a sörözõbe, ahol finom parizeres kenyér és még finomabb tea várt. Szívesen adták még a repetára kért teát is. Felfrissülve folytattam az utam soha nem látott szikla képzõdmények között a Kõ árkon felfelé. Középtájon kicsit megreccsentem hiába a szép látnivalóknak. Csak a Mikulás tudott újra lelket önteni belém, igaz öreg koromra hivatkozva nem tudtam mit produkálni neki. De õ nem bánta, vidám volt az ördöglánnyal együtt. Megtudtam amúgy, hogy szereti a whisky-t, s nem vetik meg az az unicumot sem. Lélekben megerõsödve nyomtam fel a Töbör hegyre s némi kacskaringók után jött az Ördög árok. Ilyen szépet, vadregényeset eddig csak filmekben láttam, de lehet azokat csak rajzolták. Ez viszont igazi és tapintható volt. Helyenként a beborult sziklákon csak segédlépcsõk segítségével lehetett feljebb jutni. Gyönyörû volt a völgy, s milyen szép lehet tavasszal vagy nyáron. De ez is véget ért egyszer s visszaértem a Mikuláshoz, aki már nagyüzemben fogadta a túrázó tömeget. Vételeztem egy kis vizet, szaloncukit és a mikulásos pecsétet is megkaptam. Fel Gézaházára, s át Gesztenyésre mindenféle szántóföldes kissé sáros utakon jutottam. Ekkorra már elfáradva, bele-bele gyalogoltam. De eljött a Cuha hegy is, ahol a Munkásházi nyiladékon lefelé (tényleg ez a neve) újra nekilendültem s gurulásom egészen a Cuha völgyig tartott. Az EP.-n magamba döntöttem a magammal hozott Cola nevû mérges italt s elgondolkoztam vajon a munkásosztály mit szólna ha látná ezt. Jólesõ böffeneteket magam mögött hagyva nyomtam az utolsó kb. 5 Km-es erõsen, de nem veszélyesen sáros szakaszát. Kiérve a rétre ért el a hosszú távok egykedvû belenyugvás érzése. Úgy éreztem innen akár hazáig elfutok már. De szerencsére csak a célig kellett, ahol szép kitûzõ és emléklap is járt a teljesítésért.
Szerencsénk volt az idõvel, mert futásra teljesen jó volt. S jól vizsgázott a hátizsákom is a benne lotyogó vízzel. Szükség is volt rá, mert az EP.-on adott folyadék számomra kevés lett volna. A Bakony új arcát mutatta nekem s ez a Mikulás adta szaloncukinál is édesebb meglepetés volt. De jó volt a szervezés is, panaszom nem lehet semmire. Csak ilyenféle idõ legyen jövõre is s akkor bizti az ismétlés. No meg hoznom kell a whisky-t is a jó öregnek, hisz megígértem neki. |
| |
