Túrabeszámolók


Dobogókői hegyi futóverseny és teljesítménytúra

TiberiusTúra éve: 20092009.11.22 18:09:22
32 Km: “Csak a végén is legyél olyan jókedvû, mint induláskor!”

Kedvesen és tréfásan bátorítottak a rendezõk, amikor megtudták, hogy a Pilisben elõször járok, és amúgy is debütánts vagyok. Mindig jókedvre derít, ha nehéz a pálya. Ilyenkor fokozódik a harci kedvem, és érzem, hogy egy pompás megmérettetésben lesz részem.

A rajtban ismeretlen ismerõsök, akiknek épp csak a nevüket nem tudom. Barátságosan szót váltunk, és érezzük, hogy egy baráti közösséghez tartozunk. A nevezés körül tolongó tömeg, és nem hiszem, hogy a rajt idõben megtörténhet. Ezért be sem melegítek. Váratlanul mégis idõben elrajtoltunk, de bemelegítés hiányában csak óvatosan kezdtem. Még így is több helyen nyugtalanító fájdalmat érzek, amik nagy megnyugvásomra P.kereszt környékére már elmúlnak. A pályának ez a szakasza szép és könnyû, de több helyen köves, és csúszos, tehát nem árt az óvatosság. Fagyoskatonánál viszont több bélyegzõt is ki lehetett volna tenni, és akkor nem kellett volna egy bõ percet sorbanállással tölteni.

P.kereszt környékén a mezõny végre dübörgõ tempóját enyhébbre fogta, és nekiláthattam egyik bolyról a másikra felzárkózni. Egyesek a temetõ sarkánál rövidítettek a Pirosra, és nyertek 100 métert, de ez csak azoknak lehet hasznos, akik jól ismerik a környéket. A Piroson fel a Zöldig kellemes emelkedõ, és elkövetkezett a bemelegedés is. A László-kúpig felfelé még mindig jól futható, de nekem ez már túl melegre sikeredett. Az ellenõrzõ pont után ragacsoltam az elõttem levõkön, és bizakodtam abban, tudják, hol lehet a nagy szerpentint lerövidíteni. Ez bekövetkezett, de számomra csak lépkedõs mászást, és nem futást jelentett. Nem szerencsés a kialakult ritmust, egy mászás kedvéért feladni, de az a tudat, hogy megspóroltam több száz métert, lelkileg feldobott.

Elkövetkezett a zöld jelzés, ami a pálya legkellemesebb szakasza, közel 4 km-en. Itt igazán lehetett volna jó tempót menni, de gondolva a késõbbi nehézségekre, haladtam a bollyal, tartalékoltam, és a környezetben gyönyörködtem. Imitt amott még a köd is eltûnt, sõt a Nap is kisütött, és bizakodással töltött el. (Késõbb a köd többször visszatért, a látótávolság néhol nem haladta meg az 50 métert.) A Z+ jelzést könnyû volt észrevenni, és egy 400-500 méteres szakasz következett a Pilis-nyeregig. (Ez a szakasz több helyen vízmosásos, csúszós, köves, botladozós, erõsen lejtõs rész) A Pilis nyeregben frissítés, de a víz torok fájdítóan hideg. Rajtam az segíitett, hogy végig kezemben tartott kulaccsal futottam, amit kezem melegen tartott.

A harmadik ep.tõl kezdõdõen már gondolkodtató szakasz következett Körtvélyesig. Elõször lefutottunk a Piroson, 3-szor kereszteztünk egy széles dózert, míg kiértünk a mûútra. Onnan balra letekintve láthattuk a jelleghatárt, ami mentén a P+ elvisz minket Mexikóba. A következõ mûútig megint egyértelmû és jól futható a terep, hamar megtaláltuk a Zöld négyzetet, ám itt nagyon kell ám nézelõdni (erre fel is hivta Repi barátom a figyelmet), mégis kudarcot vallottam. A fiatalosban nem találtuk a folytatást, visszafordultunk, és szép kis kerülõvel a mûúton eljutottunk a Hoffmann vadászházhoz. Itt találkoztam azzal a kellemetlen érzéssel (ami késõbb többször is megismétlõdött), hogy akiket korábban elhagytunk, elénk kerültek. Megint küzdeni kellett azért, hogy utolérjük õket.

A Hoffmann vadászháztól emelkedõs, de futható szakasz következett. Én ugyan szégyellem, de többször belegyalogoltam, gondolván arra, hogy hasznos lesz az erõvel takarékoskodnom. Innentõl kezdve már jelzett úton, a Z+, Z, és P jelek mentén eljutottunk Körtvélyesig. Csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy a 3-as és 4-es pont közötti átmenetbõl nagyon jól készüljön fel. Itt az optimális átmenet könnyen elrontható, de másokhoz képest akár 2 km –t is nyerhetünk. Sõt, azt hiszem, hogy a jelzett út fizikailag nem a legkönnyebb.

Körtvélyesnél láttam elõször, ami késõbb is elõfordult és meglepett, hogy az ellenõrzõ pontoknál a futók szívesen lazsálnak, pihennek. Perceket veszítenek, amikor meg jön a lejtõ, nem bírnak erejükkel, és száguldoznak. A Lukács ároknál is ez történt. Meg is vertek vagy 200 méterrel annak aljáig, de a Prédikáló szék emelkedõin már nyomukban voltam.

A Prédikátor szék, és annak kövei. Az a helyzet, hogy ennek az emelkedõnek nagy része szerintem futható, ha… és most jön egy sor feltétel, pl. ha eléggé erõsek vagyunk, ha elõtte nem futunk 20 km-t, stb. de egyes részei szerintem futhatatlanok. Emiatt úgy gondolom senkinek sem kell szégyenkeznie, ha az ellenõrzõ pontig csak néhányszor fut meg valaki 1-200 métert. Sajnos a köd miatt a tájból semmit sem láttam, sokszor még az elõttem haladót sem, így történhetett meg, hogy a gerincrõl letévedtem. Eléggé fárasztó volt visszamászni, ami a rugót is kivette belõlem. A Prédikálószék e.p-nél tisztult a kép, az elõttem futók megint csak lazsáltak, igy együtt volt a kompánia. Megint lejtõs szakasz+nagy rohanás, plusz erõs köd következett. Azon találtam magam, hogy ismét egyedül vagyok, ahol még sosem jártam. Bevártam az utánam következõt, hogy nõjön a biztonságérzetem, lementünk a dózerútnak hajtû-kanyarulatáig, ahol 100-t balra levágva, visszatértünk a Pháromszögre. Ezen megint egy fáradságos lejtõ a mûútig. Itt is le lehetne vágni, de nem mertem bevállalni. A mûúton megint magányosnak éreztem magam. Bevártam az utánam jövõt, beszélgettünk, és egyre bizonytalanodó érzésekkel kocogtunk sikáros felé. Attól tartottunk, hogy lefutunk a térképrõl. Pedig a Prédikáló széktõl idáig, sõt innentõl a következõ 5-6 km –t nagyon jól meg lehetne futni!

A Sikárosi mûúton, a baloldali õrházig gondolkodás nélkül kell futni, nem sokkal ez után jobbra egy keskeny mezõn a K+-ra rátérni. A 6. és 7. ep.-t könnyû megtalálni. A 7-estõl a sikárosi réten keresztül, majd a K és P jelzésen egészen a P+ ig nagyon jól futható annak, már akiben van még elég erõ. Érdemes erre a szakaszra tartalékolni. Én itt már erõsen elfáradtam, de azért szépen sikerült a percekkel elõttem haladókra ráfutni.

A Pháromszög könnyen megtalálható, de a vadetetõnél jól körül kell nézni. A Pháromszögön megtett teljesítményemrõl nem merek beszélni. Alig futottam rajta valamit. Egyszerûen majdnem a végét jártam. Még szerencse, hogy Körtvélyesnél megettem egy szelet csokit, megittam egy kulacs vizet, különben erre a pontra érve, teljesen eléheztem volna. A harci kedvbõl mostanra nem maradt semmi. Alig vártam, hogy egy kicsit lehessen már szintben is futni. A túrázókat azért szépen lehagytuk, sõt, a Kerek Bükkben már megint egyedül voltam. Túl jó a terep, igaz sáros, de túl jól futható. Nem ehhez szoktam, talán eltévedtem volna a cél elõtt 1 km-rel ? Le a hátizsák, elõ a szemüveg, a térkép, és elkezdtem azt tanulmányozni. Nagy baj nem lehet, fussunk tovább, és akkor jobbos kanyarban feltûnt, hogy ismerõseim a gerincen futnak, tehát jó helyen vagyok. Megint kezdtem a felzárkózást, de nem volt erõm mindegyiküket visszaelõzni. A végén a célba már boldogan érkeztem, örültem, hogy kibírtam, nem tévedtem el, és a versenyzõtársakkal boldogan lepacsiztunk. Mindig igy van ez, a célban az ember már csak a szépre és jóra emlékezik, vidáman emlékeztettem a rendezõket, hogy ugyanolyan jó hangulatban érkezem, mint amilyenben elindultam, aminek õk is én is örültem.
Az idõm nem lett fényes, saját mérésem szerint 4.28 azaz eléggé szerény, de elsõre azért ez is jó, ennyit tudok. A verseny nemcsak az idõeredményekrõl és a percekrõl szól, hanem annál többrõl. Ez utóbbiból viszont bõven jutott nekem.

Nehéz-e lefutni a Skerlecz Iván 32-t? Nehezebb-e ez, mint megfutni egy maratont? Ezeket a kérdéseket, és kapcsolódó válaszokat halgattam kb. 10 évvel ezelõtt, amikre tapasztalat hiányában nem is válaszolhattam. Szerintem a nehézséget sosem a pálya, hanem mindig a gyengeségünk okozza. Ha jól felkészültek és erõsek vagyunk, akkor nem is olyan nehéz ez a pálya. Az már más kérdés, hogy erre nem könnyû felkészülni. Az meg személyes tényezõ, hogy bárhol, bármilyen távot futok, mindig nehéznek találom. Az is tény, hogy a legrosszabb maratonomon is sokkal jobb idõt futottam mint most. Mégis mennyire érdekes, hogy bár majdnem tönkrementem verseny közben, nagyon gyorsan regenerálódtam. Bõ órával a futás után fitt voltam, másnap a fizikai terhelésnek csak halvány nyomait találtam. Maratonok napjain és másnapjain még sosem éreztem magam ilyen jól. Nem tudom, mi ennek az oka, talán az, hogy nem szabad egy maratont és ezt a versenyt összehasonlítani. Más mûfaj mindkettõ.

Tanulságok számomra.
A 3. és 4. ep. közötti átmenetbõl nagyon jól fel kell készülni. Szükség van Nem jéghideg! folyadékra, és némi táplálékra. Helyesen kell öltözködni! Ez nagyon nehéz dolog, a pálya egyes szakaszain belepte lábamat a dér, másutt a melegtõl folyt rólam a víz, megint másutt –a futás ellenére is- reszkettem a hidegtõl. Futni mindig nagyon jókedvûen kell. Leginkább ezt (az útvonal 80-90%-án) sikerült teljesítenem.

Tiberius

Eger, 2009.november 22.