HEGEDÛS RÓBERT EMLÉKTÚRA 2009.11.14.
Táv: 26,96 km; Szint: 1143 m.
Sötétlila hajnalban érek a Szépjuhásznéhoz. Nem is száll le a buszról rajtam kívül senki más. Szándékosan érkezek ilyen korán, a tömegjeleneteket elkerülendõ. Most még Béla bácsit is sikerült megelõzni. Az állomásépület sarkánál már lázas munka folyik. Hatalmas csomagokat cipelnek az MVTE emberei autók csomagtartójából az állomás fedele alá. Nekem is van dolgom: meg kell reggeliznem. Amint a büfé szabadtéri asztalai egyikénél eszegetek, elmegy elõttem valaki szõnyeggel a hóna alatt. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy egy pontõr megy a posztjára, és a kényelmét szolgáló cuccokat viszi magával. Amikor a bukszus tövébe ágyaz meg magának, rögtön rájövök, hogy tévedtem. Néhányak még elõkászálódnak az állomás szél- és csapadékvédett zugaiból. Visszaballagok a buszmegállóba. Ezen a túrán Suzyval megyünk végig, õ elé megyek. A kolostorrom rétjérõl jön fel valaki, és azt mondja, hogy nincs még itt senki. Ott a múlt héten volt a rajt-cél, - mondom - most az állomásépülethez kell menni. A második busszal megjön Suzy, és még sokan mások. Hartmann Misi az elmaradhatatlan fényképezõgépével kedveskedik, Béla bácsi a csoport élén szalad az állomás felé. Mi is igyekszünk, hogy túlessünk az adminisztrációs procedúrán. Csak a forgalmi iroda üvegablakán van hely a nevlap kitöltésére, baromi hideg. Van még pár perc 07:00-ig, addig Suzy is ehet egy pár falatot. Néhányak fejében már eldördült a startpisztoly, ezek már a vasúti átkelõnél tartanak. Lassan nálam is elindul a stopper, de még egy percig muszáj itt szöszmötölni. Végre mi is kirúgunk, és elhagyjuk a rajt helyszínét. A bokrok töve és a vágány között egyensúlyozunk a zúzalékköveken az átkelõig, ahol jobbra fordulunk [P-; S-]. Elmondom Suzynak, hogy óvatosan lépkedjen, mert nem egész egy hete itt 14-szer jöttem szembe mostani önmagunkkal a MONOTON MARATONON, és két hete 1-szer, de kb. 80 km-rel a lábaimban, a PIROS 85-ön, úgyhogy itt minden az én lábnyomaimmal van tele. - Szálem neked nagy túrázó. - reagál Suzy. A [S-] jobbra elmegy, marad a [P-]. Beszélgetés közben egy emelkedõ jelzi, hogy mégis csak egy túrán vagyunk. Megerõsíti ezt az, hogy pár szempillantás múlva ellenõrzést kapunk.
1. ellenõrzõpont, Hárs-hegyi körút.
A tûzrakós pihenõhelynél rögtön le is megyünk balra a Szépjuhászné körút felé. Jó darabon sziklás az út, meg-meg csúszik a láb akár a köveken, akár a frissen hullott leveleken. Álcaháló színe van a talajnak. A vége felé agyagos, fokozottan csúszós lesz az ösvény. Elõttem megy Misi, és azt meséli, hogy a legtöbb hegymászó balesetet az okozza, hogy megcsúszva egymást rúgják le a mélybe a sporttársak. - Nyugi Misi! Rúgás-hatótávolságon kívül vagyok. Ha elvágódok, akkor csak egy nyekkenést fogsz hallani. Leérünk a jobbra kanyarodó mûútra. Sokan vagyunk, így a kígyó elejét már a kanyar elõtt látják az autósok, van idejük fékezni. Megérkezünk a leágazáshoz, beugrunk az erdõbe. Le akarom venni a kabátomat, de nincs sehol az pad, ahova a hátizsákot le szoktam tenni. Ez kinek volt útjában? Mindegy, valahova le kell tenni, egy nyálkás rönk van itt, ez megteszi. Nagy lesz az emelkedõ, kell a hûtõfelület. Suzyt ösztökélni kell fölfelé, még nincs kellõen bejáródva. Letört ággal való suprikálást helyezek kilátásba, de félek, hogy elveszi, és én kerülök bajba. Feljebb egy ismeretterjesztõ tábláról való felolvasással próbálkozok, de ez teljes csõd, mert leáll hallgatni. Úgy döntök, hogy eltûnök a felsõbb régiókban, tán ez jobban ösztönzi a haladásra. Be is jön a dolog, mert fent, a vasoszlopnál nem kell sokat várni rá.
2. ellenõrzõpont, Fekete-fej.
Az itt kapott csoki szeletet elteszem ínségesebb idõkre. A tüskés bokrot, ami tavaly kihasította a dzsekimet, messzire elkerülöm. Mehetünk lefelé a másik oldalon. Gyakran megcsúszunk a nyálkás, köves ösvényen. Odalent automatikusan jobbra fordulunk. A letöltött útvonalleírásból emlékszem, hogy a Feketefej utcát jelöli meg a [P+] útvonalaként. Már megyünk rajta pár perce, amikor véletlenül jobbra nézek, és az erdõ felöl jövõ ösvény fölött meglátok egy széles, piros-fehér szalagot lengedezni. Hát persze, hogy az erdõben jött a [P+], a Feketefej utcával majdnem párhuzamosan. Kezd visszatérni az emlékezetem a tavalyi túráról. Megint sikerült adni az útvonalkövetésnek... Kiérünk a Nagykovácsi útra. Nem megyünk el a zebráig, inkább akkor megyünk át, amikor nem jön semmi. Az ABC utcájában megyünk tovább. Az út enyhén jobbra tart. Egy hatalmas fakeresztnél fordulunk balra. Nem nézzük az utcaneveket. Ez lehet az oka annak, hogy balra az egyik utcában megint meglátok egy szalagot, és jön is arról valaki. Fokozatosan emelkedik az utca. Van látnivaló. Választunk magunknak csillag helyett házat, bár nekem jobban tetszene egy Dunára nézõ rezidencia. A domb tetején egy kerítés mellé szegõdik az út. Ahogy felértünk, máris ereszkedhetünk lefelé a Remete-szurdokba. A [K-] jelzésre térünk, balra fordulunk. Egyszer a patakban levõ köveken és ágakon is át kell egyensúlyozni. Elég nagy a vízállás és a lefektetett cuccok mozognak. Ügyesnek kell lenni, hogy megússzuk szárazon. Átkelés után rögtön emelkedni kezdünk egy telek mellett. - Akkor fent találkozunk - mondja Suzy. Én sem sietek, de az emelkedõt legjobb saját tempóban leküzdeni, tehát ezt teszem. A magántelek után jobbra, fölfelé erõsít az út. A második harmad olyan agyagos, és olyan meredek, hogy elõttem egy spori elõadja a Részeg Tengerész számot. No, nem énekel - ahhoz biztos nincs kedve, meg szuflája se - hanem elõször lemegy spárgába, aztán amikor feltápászkodik hátrakörzést hajt végre a karjaival, mint aki a hanyatt esést akarja elkerülni. Diszkréten oldalt lépek kettõt, a leálló sávban folytatom. Nekem sem rózsás a helyzetem, mert a frankó cipõm javításban van, (kiszakadt benne a bélés) most a jó öreg tükörradiál csukában tolom. Óriási segítség az egy szál túrabot, nélküle én is itt Drunken Sailor-öznék. Az utolsó harmadban a legmeredekebb, de itt segítenek a mészkõsziklák. Itt sem lehet könnyelmûsködni, mert ez is csúszik, mint a banánhéj. Fent van idõm szétnézni. Hát, igen, lehet itt látni ködöt, meg párát. Megyek inkább a pontra.
3. ellenõrzõpont, Remete-hegy.
Amíg várakozok elbeszélgetek Péterrel. Mutatom neki a Bányahegyen szerzett tardosi vörös márvány darabkámat, aminek csak a neve márvány, valójában "csak" mészkõ. Nyár végén, a LÁBATLAN 35-ön tettem érte egy kis kitérõt a bányahegyi pont elõtt. Szépen megcsiszoltam, ezért nem hasonlít a környéken elszórt nyers társaihoz. Péter elmondja, hogy neki egy tányér nagyságú ilyenje van, és még egy Ammonites lenyomata is látható benne. Most nagyon irigy vagyok. A nap átdereng a ködrétegen, és Suzy is felér. Rögtön jobb kedvem lesz. Mehetünk tovább a [K-] jelen. Ezen a szakaszon ki lehet pihenni a hegymászást. Nem sokáig maradunk a gerincen, amikor elérjük a [K+] leágazást, jobbra rátérünk, hogy lefelé kanyarogjunk rajta. Budaligeten a buszforduló hurkának a tetejéhez érünk, és tovább megyünk a vonalán egyenesen. Egy keresztutcán balra fordul egy túrázó csoport, József Attila neve áll az utcatáblán. Igen, erre emlékszem a leírásból. Ez az a lejtõs utca, amelyikrõl majd jobbra le kell térni egy sáros sikátorba, de addig még jócskán caplathatunk lefelé. Aha, ott lóg egy út menti bokron a segítõ szalag. A [S+] fog belekötni a [S-]-ba, amit mindjárt meglátunk, valahol itt a kertek alatt. Egy hiányos kerítés mellett nagy a dagonya. Ahol csak a kerítés betonmandzsettája van meg, ott fellépek rá a sár elõl. Van itt egy karvastagságú, belógó ág. Nyáron tarka reklámszatyor volt rákötve, fejbekólintás ellen, most két szalag is lengedez rajta. Á, már itt is a vashíd, mindjárt kiérünk a Hidegkúti útra. Balra fordulunk, a benzinkút irányába. Ez egy kitüntetett anyagcsere állomás. A múltkor Tom ódákat zengett róla. Jóval elõttünk járt a SÁRGA 70-en, és ezt küldte SMS-ben: "Igaz, hogy a kávéjuk lehetett volna finomabb is, de figyelmetekbe ajánlom a Shell kút vécéjét. Szó szerinti megkönnyebbülés". Ha egyáltalán szándékunkban állt is akkor betérni, ezek után nagy ívben elkerültük a kutat. Át kell kelni az úton, ami nem is olyan egyszerû. Végül sikerül találni egy szakadást az egybefüggõ kocsisoron, átszaladunk. Jobbra rátérünk egy kezdetben lejtõs, kaviccsal felszórt útra, ami az Alsó Jegenye-völgybe vezet. Ezt az utat is számtalan túra érinti. Egyszer majd megszámolom, hogy hány hídon kelünk át a Paprikás-patak fölött. Már itt is vagyunk a réten, aminek a közepén áll egy nemzetiszínû pózna. A Rózsika-forrás mellett úgy mentünk el, hogy észre se vettem. Jobbra felvágunk, megint elõre megyek. Jó hosszú ez az emelkedõ, és nem akar ideérni az a Sorompó, ami mellett balra kell tovább menni. Na végre, ez is itt van. Lesz még emelkedõ bõven, de már több van mögöttem. A villanyvezeték után, jobbra meglátok egy szalagot, de beljebb egy fán rikít egy friss [S3] jelzés. Többé már nem jelzetlen ez az út. A meredeken emelkedõ ösvény után, itt is egy még meredekebb, sziklás rész következik, mint a Remete-hegynél.
4. ellenõrzõpont, Kálvária-hegy.
Felveszem a dzsekimet, mert nem akarok megfázni, amíg Suzy felér. A három kereszt alatt én is gyújtok egy mécsest. Nálam november 13. a fekete nap. Régebben, minden évben, ezen a napon gyújtottam mécsest a Széchenyi-hegy oldalában található Úti Madonna kápolnában. Mióta túrázok, mindig az említett dátumhoz legközelebb esõ túranapon teszem ugyanezt. Eltüntetek egy szendvicset, amíg várakozok. A kapott csokiszeletet most is elteszem. Amikor felér Suzy, neki is kell egy kis frissítés, hogy magához térjen, mielõtt leindulunk. Stációkat hagyunk el csökkenõ számozással. Egy helyütt köd sétál el elõttünk, keresztezve utunkat. Olyan, mint amikor egy koncerten nyomatják a ködgépet. Tart még a [S3] és a szalagozás is. Valamelyik stációval együtt lemegy a [S3] is. Ez egy tévesztési lehetõség, mert nekünk a kiszalagozott gerincen kell továbbmennünk. Nem is vettem észre, hogy páran lementek. Szerencsére a többiek visszahívják õket. Töméntelen mennyiségû biciklis jön szembe, gyakran kell félreállni. Az út végén piros bicikli jel látható egy fán. Belefutunk a [K-; Z-] keresztezõdésbe. Örömmel tapasztalom, hogy a kora tavasszal még lebaltázott állapotú [Z-] jelzést felfrissítették, mindkét irányból jól láthatóak a felfestések. A [K-] jelzésen folytatjuk, és amikor balról feljön a [S-], akkor eme kombinált jelzés nyomán jutunk el a Virágos-nyeregbe. Nem láttam, hogy a Boróka büfé nyitva lenne. A mélyútból kimászunk a hatalmas, füves rétre. A szimpla [K-] vezet fel a Vihar-hegyre. Mielõtt neki indulnék, szólok Suzynak, hogy próbáljon tempósabban jönni, hogy ne fagyjak meg a hegy tetején, erre berág. - Akkor majd a célban találkozunk - veti oda dühösen. Jó, jó, hát úgyis megvárlak a Hármason. Na! Nem túl vészes az emelkedõ, de éppen elég. Amikor felérek a Vihar-hegyre, rögtön be van iktatva egy meredek lejtõ. Olyan csúszós, hogy két lány elõttem csak fától-fáig kapaszkodva tud levergõdni rajta. Nekem se megy gyorsabban. Megint emelkedõ következik, de amikor elérek egy kerítés betonoszlopához, innentõl már nagyon kultúráltan emelkedik.
5. ellenõrzõpont, Hármashatár-hegy.
Nem a parkolóban van a pont, (tavaly se ott volt) hanem a legnagyobb adótorony szomszédságában, egy betonasztalnál. Megint felkapom a kabátom, és felkapok egy banántot a pecsételés után. Forró teát töltök magamnak. Tényleg forró a tea, úgyhogy a lecsupaszított, hideg banánt tunkolom bele. Nem sokat segít. A banán ugyan felmelegszik, de a tea nem akar hûlni. Marad a bevált módszer: fel kell hígitani a teát. Málnaszörpöt öntök bele, ez még kompatibilis is a teával. Így már iható. Nem várt gyorsasággal ideér Suzy. Meg is dicsérem, hogy ne morcoskodjon itt nekem. Lassan megenyhül. Megérkezik Kanga is. Rögtön körbeszaglászik, hogy kitõl lehet lejmolni valamit. Egy áldozat már kolbászkarikákat dobál a szájába, amit egyetlen nyeléssel tüntet el, majd mereven figyelve várja a következõ falatot. Nem akarom sürgetni Suzyt, nehogy megégesse a nyelvét, inkább a hígitásos hûtést javasolom neki is. Kabát le, és megindulunk lefelé a [Kc] jelzésen. A széles mezõtõl keskenyebb, köves út vezet tovább. Elvagyunk rajta a parkolóig. Néhány szintbeli lépés után, egy határkõnél jobbra kell fordulni a [S-] jelen. Ez a lejtõ nálam enyhén szólva a nemszeretem kategóriába tartozik. Könnyen gatyafék lehet a vége, ha nem kellõ tisztelettel áll neki az ember. Keményen meg kell dolgozni azért, hogy lejuthass a Határ-nyeregbe. Itt kikeressük a balra menõ [K-] jelzésû utat. Nagy a választék. Ez az út viszont mindig tetszik itt a karéjon. A kopott bundájú Oroszlán-szikla még mindig ott õrzi az utat, ahol a múltkor hagytuk. Jobbról feljön a [Zc], aztán nemsokára kiérünk egy rétre, ahol szembõl megkapjuk a [Z-] jelet is. Jobbra fordulunk, és ilyen színkavalkádtól kisérve, enyhén emelkedve érkezünk a
6. ellenõrzõpontra, az Árpád kilátóhoz.
Rövid szerelvényigazítás után átmegyünk a kõdiadalív alatt, lefelé tartunk a [Z-; Zc] kombináción. Mielõtt kereszteznénk a Görgényi utat a [Zc] jobbra elhagy. A túloldalt, az erdei pihenõnél buli van. Az asztalon megpucolt zöldségek sorakoznak, a tûzrakó helyen lobog a tûz. Nem éppen a Vállalkozói Szféra Bálja, de az erdõk lakóinak is van mivel öblögetni, az asztalon egy almaborral teli flakon is helyet kapott. Enyhe bal íven haladunk, apró lépésekkel szaporázunk lefelé egy falépcsõsoron. Már többször tanakodtunk, hogy melyik is az Apáthy-szikla. Ez a vörös itt balra, fönt, vagy az a bazi, a földszintig leérõ mészkõ, amit a villamosról is látni. (Suzy megnézte a NET-en: a mészkõ képe az illusztráció.) Kiérünk az utcára, ahol jobbra lemegyünk egy lépcsõn. Mellette, a fûben ösvény fut, én azt választom. A lépcsõ alján balra fordulunk, hogy pár lépés után, jobbra megint egy lépcsõre térjünk, aztán megint jobbra, a változatosság kedvéért, megint lépcsõzünk. A sok garádics után az Ördög-árok hídján kelünk át, hogy a 61-es villamos hídja alatt (Nagy híd) mehessünk át. Egyenesen tovább: Zsemlye utca. Erre konkrétan emlékszem a leírásból, ezt nem lehet elfelejteni. A Hûvösvölgyi úton, némi vita után balra fordulunk. Már látom a többieket a túloldalon, a Fekete István utcába kanyarodnak be, jobbra. Innen tovább emelkedünk, utcáról utcára. Egy kerítés mögött magas tuják kísérnek a Széher út felé. Amikor felérünk, jobbra fordulunk, átváltva a [Z+] jelzésre. Még mindig flaszeron, elhaladunk Szent Ferenc szobra elõtt. Bronzba dermedt kismadarak üdülnek a kitárt karján, még a csuhája elejére is jutott belõlük. Átcsapunk földútba. (Mária út.) Átollózunk egy sorompó fölött. Pianóban emelkedünk. Már nyugodt vagyok, bõven beérünk, sõt, még a János-hegyre is felmehetnénk, és lejöhetnénk szintidõn belül, ha bolondgombát ettünk volna. Jobbra fel elhagy a [Z+], nekünk csak a Régi [Z+] marad. Akár milyen lassan is megyünk, feltûnik a Szépjuhászné állomás lépcsõje és épülete. Ezt a pár lépcsõt már simán legyûrjük és besétálunk a váróterembe. Ismerõs arcok az érkeztetésnél és a relikviaátadásnál. A ködös idõ ellenére is szép nap volt ez a mai. Köszönjük.
Ottorino |