Túrabeszámolók


Monoton Maraton, Félmaraton

bintamasTúra éve: 20092009.11.09 22:14:39
Monoton Félmaraton

Mi is lehet kellemesebb enyhe, napsütéses õszi idõben, mint ebéd elõtt kocogni egyet a budai hegyekben? Ezzel a gondolattal és némi idõjárás-elõrejelzõi biztatással készültem a vasárnapra, 10 körüli indulással, hogy a legkellemesebb idõben fussak. Számításom fényesen bevált: a 8 körül még csak szemerkélõ esõ negyed tízre zuhogni kezdett. :) Csodálkoztam is, hogy alig volt parkoló a Szépjuhásznénál, ugyanakkor megnyugtató, mert bár zuhogó esõben futni õrültség, ennyi ember azonban nem lehet õrült, ergo én sem vagyok az... (?)
9:28-kor indultam el, az ellenõrzõ lapon kívül semmilyen rekvizitet (óra, pulzusmérõ, telefon) nem vittem, lábamon pedig - némi vacillálás után - nem cseréltem a túlsúlyos egyénekre kifejlesztett kitûnõ - és igen drága - torsion talpú sportcipõmet bakancsra, amit késõbb kissé meg is bántam. Egyenletes tempóban való kocogást terveztem, a két nagy emelkedõn (a hárshegyi körútra vezetõ kaptató, illetve a kilátótól jövõ ösvénnyel való keresztezõdés elõtti meredély) való gyaloglás közbeiktatásával.
Elsõ kör, kutyás hölgy. Melyikük bírja jobban? Csak azért sem futottam meg az emelkedõt, ellentétben az elõttem kocogó karcsú hölggyel. (Na ja, neki feleannyi súlyt kellett felvinnie. :) ) A második körben találkoztam a pólóra vetkõzött hölggyel, aki feltehetõen az elõzõ hozzászóló. Tiszteljük felebarátaink agybaját, mondta az öreg Tuskó Hopkins (vagy Senki Alfonz?), ennek szellemében õ sem akadt fenn az én nyárias színû rövidnadrágomon. (Melynek nagy elõnye, hogy átázva sem tapad az ember lábszárára.) A harmadikban találkoztam a nyugdíjascsoporttal, akik ráadásul nem teljesítménytúrázóként, hanem mezei sétálóként az ellenkezõ irányba mentek. Jól kiválasztották ezt a kolostorlátogatást. Mert hogy én bedõltem a gyönyörû idõjós hölgynek, aki stylistje tévedése miatt (???, de õ ezt mondta) egy alkalommal láthatatlan melltartóban tudatta velünk a jó idõt (azóta is orrommal tapadok a képernyõre 18:55-kor), az rendben van, na de mi a helyzet a 70 feletti hölgyekkel? Ezen gondolatok jegyében jutottam el a 4. körig, ahol egy kitûnõ tempóban futó maratonista úrral megegyezésre jutottunk, hogy nem érdemes a két nagy emelkedõ megfutásával kínlódni. Eddigre már a hasonlóan meredek lejtõk túlélési stratégiáját is kidolgoztam: az elsõ kör óvatoskodása, a folyamatos fékezés helyett inkább teljes sebességgel zúgtam lefelé (el is ment a légzés rendesen), abban bízva, hogy az utána domborodó buckán sikerül visszaállni a normál tempómra - s lõn. Az ötödik körben már nagy része ismerõs volt a mezõnynek. Az elsõ körben látott kutya-gazda páros esetében eldõlt, hogy edzett kutyával azért nehéz versenyezni (nota bene: láttam már teljesítménytúrát gazdája hátizsákjában pihegve befejezõ kutyust), majd meggyõzõdhettem arról, hogy a pólós hölgy ezirányú aggodalmam ellenére sem lett libabõrös. Szívet melengetõ látvány volt a csendesedõ esõben elõbukkanó rengeteg kisgyerek. Kedvcsinálónak: az esõáztatta õszi erdõ illata semmihez nem mérhetõ, csodálatos élményt nyújt, aki egyszer is érezte, éppúgy rabul ejti, mint a havas téli táj vizuális szépsége (ez persze nem a búék túra reklámja akar lenni, nem ám :) ), ha pedig az ember tempósan gyalogol vagy fut, az izzadságtól belülrõl úgyis átázik az öltözéke, akkor meg nem mindegy, esik-e? 11:08-ra fejeztem be a hatodik kört, gondoltam, utolsóra mindent beleadok, megfutom az emelkedõket is, egy szép gyors körrel zárom a túrát. Erõfeszítéseimet siker koronázta: igaz ugyan, hogy a leglassabb körömet futottam (18 perc lett), de legalább egyszer és mindenkorra bebizonyosodott az alapigazság: meredek emelkedõn nem vágtázunk! Kivéve, ha zergebakok vagyunk, és itt a barcogás ideje. (Bár akkor is kifizetõdõbb megvárni, amíg a jerkék lejönnek.) Végül 11:26-ra érkeztem be, amilyen az én szerencsém, az utolsó 30 méteren sikerült megtennem azt a rossz lépést, melynek során kissé megbicsaklott a bokám. (Bakancsban ennek esélye kizárt. Ott bokasérülést csak láncfûrésszel lehet okozni.)
Kitûnõen éreztem magam. Köszönet a szervezõknek az ötletért, a befutók számára felhalmozott ipari mennyiségû csokoládéért, enyhe feddés, hogy egyikük sem vállalt velem néhány perc libikókázást :), és az 1:58-as befutóidõ megjavításában reménykedve várom a következõ - mint a beszámolómból kiderült, mennyire nem monoton - félmaratont.