XI. BÖRZSÖNY VÁNDORTÚRA 2009.10.24.
Táv: 25,231 km; Szint: 1151 m. (itiner adatok)
Ma hajnalban is esik az esõ, mint tegnap, de ma már nem riadok vissza, indulok. Tegnap a SZOMOR 56-ra szándékoztam menni, de nem akartam ronggyá ázni, és az aznapi visszajutás is kétséges volt, ezért maradtam. Ha ma is csak reggel esik, akkor nyert ügyem van. Irány a Nyugati! Vác az elsõ állomás, (!) addig meg is lehet reggelizni. Ködös, párás a levegõ, de nem esik. Szobon hosszú sor áll a Bernecebarátiba menõ busz elsõ ajtajánál. A menetidõ se rövid: egy óra, de legalább ülhetek. Öreg reggel (09:22) mire el tudok rajtolni a Ventura sörözõ kerthelyiségébõl. Egy komoly csokit kapok útravalóul. A [K+] a falu fõutcáján visz az erdõ felé. Az egyik padnál lekerül rólam a dzseki. A póló fölött csak egy vékony pulcsi van, nincs hideg. Keresztezve a [K-] jelzést [S+] lesz a követendõ jel. Egy ház elõtt ember nagyságú, fából faragott "királyfi" almával teli tálat tart maga elõtt. Felirat tudatja, el lehet venni a gyümölcsbõl. Élek a lehetõséggel. Egy sétáló, vizslás társaságot érek utol, mindenki almát rágcsál. A kutya is megkívánja, de nem adom. A szilárd burkolat sáros bekötõúttá válik. Nemsokára egy jobbos íven beérek az erdõbe és elnyújtott emelkedõn haladok fölfelé. Vegyes színû levélszõnyeg borítja az utat. Ha most valaki terepszínûbe van öltözve, és lefekszik keresztbe, akkor akár át is lehet esni rajta. Nagyon szép az erdõ, a levegõ is olyan párás, friss, mint amilyet ritkán lehet érezni, de az út eléggé egyhangú. Ugyanabba az irányba megyek már nemtommióta. Ha nem lenne az enyhe emelkedõ, már bealudtam volna. Oké, nem panaszkodok, a köves és / vagy keréknyomos, nyaktörõ utat összehasoníthatatlanul jobban utálom. Most kissé kanyargóssá válik az út, és egy rönkfából készült esõház közeledik.
1. ellenõrzõpont, Varjasi vadászház.
[S-] Innen kezd változatos lenni az út. Hatalmas, mohával benõtt sziklákat lehet látni; az út gyenge hullámvasutazásba kezd. Jobbról, egy domboldalról gyerekek hada zúdul le. Amikor leérnek kiabálnak, hogy: "Nagypapa, telefon!" Ezt a mondatot mindegyik kikiáltja, aztán kezdik elölrõl. A harmadik kör után torkom szakadtából elüvöltöm magam, hogy: "NAGYPAPA, TELEFON!". Mint egy durranáskor a körúti verebek, a gyerekek is elhallgatnak egy másodpercre. A kanyar után egy idõsebb férfi költõi kérdést tesz fel a mellette lévõ kislánynak: "Hát ezek lementek már?" Nagypapa, telefonja van odalent; köszönök. Leesett állal néz, nem válaszol. Végre történt valami. Balról egy táblafüzért látok. Bejön a [P-]. Néhány perc múlva a TELEKI 50-rõl ismerõs keresztezõdéshez érek. Itt élesen jobbra kell kanyarodni a [P-] jelzésen. Meredeken lejt az út. Elõször sáros, aztán köves-sáros. Ahol lehet, ott a peremen egyensúlyozok lefelé. Szerencsére nem elviselhetetlenül hosszú, már látom is odalenn a patakot. Érthetetlen módon a patak partjához vezet a jelzés, a pár méterre levõ rönkhíd helyett. Semmi kedvem a nyálkás kövekrõl lecsúszni, inkább a hídhoz megyek. Pár méter balra a mûúton, aztán élesen jobbra föl egy útelágazáshoz, ahol egy terülj, terülj autócskám áll.
2. ellenõrzõpont, Királyháza.
Itt, a jelzések találkozásánál, jól jön egy kis frissítés, hiszen fel kell mászni a Csóvira. Tea, zsíros-, vajas-, lekváros-, parizeres kenyér a menü. Egy kis gatyába rázás, és gyerünk! A [P4] jelzésen még úgyse támadtam a csúcsot. Egy darabig még a [P-] is jön, de egy kis, alig látható hídra, jobbra visz fel a [P4]. Egy túratársat úgy hívok vissza, amint megyek át a hídon. Egy mezõ szottyogós széle az ösvény, de szerencsére egy középen füves útra térhetek nemsokára. Egy percre kisüt a nap. Enyhén emelkedik az út az erdõben. Gyanús ez nekem, biztos majd egy hirtelen emelkedõn fogok meggebedni. Na, most már egyre több jele mutatkozik annak, hogy mégis csak a Börzsöny legmagasabb pontjára kell felhágni. A kellemes az az egészben, hogy jól járható az út, fakitermelés címén nincs feldúlva a környék. Lassan kezd balra ívesedni az út. Ezt annak tudom be, hogy a [P-] felé tartunk becsatlakozás okán. Hát, egy kicsit korai még az ebbéli reményem. Az erdõ tele van zölden lehullott levelekkel. A szó szoros értelmében zöld levélszõnyegen lépkedek. Egy nyélen több levél helyezkedik el, és nem darabonként hullottak le, hanem az egy nyélen levõk egyszerre. Az ilyen levélzetû fák szinte egyszerre dobták le a leveleiket, fantasztikus látvány a zöld talajú erdõ. Egy lejtõ aljában az útra dõlt fákból már kifûrészeltek annyit, hogy ne kelljen bajlódni az átmászással. Meredek emelkedõ: csak lábnyomnyit lehet egyszerre elõrelépni. Valaki fentrõl lefelé fotóz. Jó annak, aki már felért. Balról már látok néhány [P-] jelet a fákon. Amikor elõre tekintek azt látom, hogy ketten állnak és papírmunkával foglalkoznak.
3. ellenõrzõpont, Sasfészek-bérc.
Amikor én is odaérek, még hallom, hogy a pontõr meséli az útra dõlt fa szétfûrészelésének történetét. Köszönet a fáradságos munkáért. Tovább indulunk a ponton beért túratárssal. (Õ az, akit visszahívtam a [P4] leágazásnál.) Nekivágunk egy nyelvlógató emelkedõnek. Remélem ez lesz az utolsó a vérbeli emelkedõk közül. Továbbra is a zöld levélszõnyegen lépkedünk. Na, ez is megvan, most lehet egy kicsit fújni ezen a kissé lejtõs szakaszon. Hála a papnak, [Z-] jelet veszek észre az egyik fán. A Magosfa-nyeregtõl csatlakozik be a [Z-]. Innen nemzetiszínû jelzésen megyünk a Csóványosig. Van még bejárni való út odáig bõven, és alattomosan emelkedik is, de erõt ad az, hogy ismerem az elõttem álló etapot. Az ágak közül lassan elõtûnik a geodéziai torony betoncsöve. Muszáj leülnöm egy padra, a cipõfûzõmet igazgatom, aztán elõveszek egy szendvicset. Húzok az üdítõbõl, aztán már mehetünk is tovább. [P-; K-] Ahova fölmész, onnan le is kell jönnöd. (Jó esetben.) Meredeken ereszkedünk a fától fáig ösvényen. Most nem porzik, mint néhány hete. Viszonylag sokan merészkedtek fel a Csóványosra, van kerülgetni való. Egy rövidebb gerinc-szakaszon vízszintben haladunk, de aztán hullámosodik.
4. ellenõrzõpont, Égés tetõ.
Innen mindig a [K-; P-] jelzésen kellett lemenni, jobbra. Most balra irányítanak a pontõrök a [PX] által jelzett lejtõn. Ez kevésbé látszik meredeknek, mint az elõbb említett. Hamarosan [PO]-re változik a jel, irányváltoztatás nélkül. Kellemesen lejtõs, széles úton haladhatunk. Majdnem lemegyünk jobbra a [PO] nyomán, de továbbra is irányváltoztatás nélkül kell haladni, csak a jelzés változik [KO]-re. A kellemes út a végén kövesedni kezd, és erõsebben lejt. Egy családdal találkozunk, az ember azt kérdezi, hogy messze van e még a Csóványos. Megmondom neki a szomorú igazságot... Késõbb megjegyzem a túratársamnak, hogy gyerekekkel, õszi idõjárás mellett, ilyen késõn nem indulnék neki, kockáztatva azt, hogy ránk sötétedjen. Elérjük a [K4] jelzést. Ez az út kellemes erdei útnak mutatkozik. Egyre gyakrabban találkozunk sétálókkal. Makulátlan nadrágszáruk azt sejteti, hogy nincs már messze a Királyrét. Már meg is csillan a horgásztó tükre, csak meg kell kerülni a kerítés mentén. Kacsák úszkálnak a vízben, remélem még sokáig tudják ezt mûvelni. Kiérünk a mûútra, túratársam már befókuszálta a büfét. Én nem fizettem be virslire, mert nem akartam, hogy esetleg a kaja miatt maradjak le a buszról. Ez most nem is fenyegetne, mert negyven perc van még az indulásig. A relikviák átvétele után a saját megmaradt motyómat eszegetem. A busz hamar lenn van Kismaroson, és a vonatra sem kell túl sokat várni. A hosszadalmas reggeli utazgatás ellenére sem bántam meg, hogy eljöttem, nem kis szerepe van ebben a kegyes idõjárásnak sem...
Ottorino
|
