Túrabeszámolók


Írottkő

stalkerTúra éve: 20092009.10.20 20:51:11
Írottkõ 50 (itineren 48 km)
2009.10.17.

Sokan írtak már elõttem errõl a túráról, ezért nem eresztem bõ lére a mondanivalómat.
Bazsival reggel 6.30-kor rajtoltunk a kõszegi gimnáziumból. Eleinte többen mentünk együtt, de aztán szép lassan szétszakadt kis csapatunk, a többieket nem is láttuk viszont többet a nap folyamán.
(Kõszeg: lsd. általam írt Kõszegi-hegység rejtettebb értékeinél).

Velemben nagyon jól esett a meleg tea, mely ráadásul tényleg finom volt. A rendezõk egyikérõl szeretnék most írni pár gondolatot. Másodszor voltunk a velemi ellenõrzõponton, többen tartózkodtunk ekkor is itt, voltak 35 kilométeresek és voltak 50 kilométeresek egyaránt. Jött egy középkorú férfi két iskoláskorú gyermekkel, akik azt hitték, hogy falunap, vagy valami hasonló van, és õk is odajöttek az ellenõrzõponthoz. A férfi odaállt a teát osztó rendezõ elé és teát szeretett volna vásárolni a gyermekeknek és magának, mert azt hitte, hogy az egy kihelyezett büfé. A rendezõ Úr tájékoztatta õket, hogy milyen esemény zajlik, nem fogadta el a pénzt és mindhármukat szívélyesen kínálta. Jó volt érezni, hogy vannak még ilyen emberek, ismeretlenül is szeretném Neki ezt megköszönni, annak ellenére, hogy a jó tettet nem velem követte el.
(Velem: lsd. általam írt Kõszegi-hegység rejtettebb értékeinél.)

A Tábor-hegytõl esõben gyalogoltunk, mely innentõl szinte egészen a túra végéig elkísért. Kõszegre beérve kisütött a Nap és szívárvány-híd fogadott minket.

Nekem a legrosszabbul a Paradicsomos és a Hét Vezér-forrás közötti aszfaltos szakasz esett, azt hittem, hogy már sosem érjük el vezéreink csorgadozó forrásait. A legjobban a Hét Vezér-forrástól az Óház-tetõig tartó szakasztól féltem, mert tavaly az OKT-n ezen a szakaszon "ment" el a bal térdem, csak akkor az Óház- tetõtõl tartottunk lefelé. Aránylag könnyen vettük ezt a szakaszt, az igaz, hogy a forrásnál, a hegymenet elõtt kb. 10 percig erõgyûjtést végeztünk, némi csokoládé fogyasztás és láb pihentetés mellett. A célba 17 óra 5 perckor érkeztünk.

Összegzésül: Véleményem szerint nem egy könnyû túra, vannak olyan szakaszai, amikor fejben is ott kell lenni. A jelzések végig nagyon jól járhatók, könnyen követhetõk. A rendezõk mindenhol kedvesek, készségesek voltak, a gyerekek is azt hiszem élvezték a rájuk bízott feladatot. A túrát azoknak ajánlom, akik szeretik egy kicsit gyötörni a testüket. Köszönjük a rendezést, köszönjük az élményeket és a kellemes fáradtságot a túra végére.