Írottkõ 50 teljesítménytúra.
GPS-el mért távolság: 48,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 2065 m.
Zolival elõzetesen egyeztettük, hogy ha nem akarnak nagyon gyorsan menni, mehetünk együtt is. Nem a legjobb elõjelekkel vágtam neki a túrának. Szeptember elején a Zöld túra volt az utolsó teljesítménytúrám, ráadásul alaposan meg is fáztam, egy jó kis torokgyulladással fûszerezve. Ha nem egyeztetünk elõre, lehet, csak a 35-öst vállalom be, de lehet, azt is kihagytam volna.
Hat elõtt egy perccel vágtunk neki a távnak. Mindjárt az elsõ emelkedõn éreztem, nincs elég szuflám a megfázás miatt. Nem úgy megy az emelkedõ, mint máskor, de azért 50 perc alatt elértük az Óház-tetõt. Itt végre pirkadni kezdett. Nem sokkal a pont után, egy Rábahídvégi sporttárssal elegyedtünk szóba, mindenféle bakancsbetétekrõl, MBT cipõkrõl, stb. aki mivel hasonló tempót ment csatlakozott hozzánk, így a túra nagyobb részét hármasban teljesítettük.
Az idõjárás elég hideg, de legalább szélcsendes, ami komoly ajándék az elõzõ napokhoz képest. Érdekes, de a saccommal ellentétben, miszerint már igazi õszi színekbe öltözik az erdõ, még épphogy sárgul a levelek egy része. Jól haladtunk Velemig, ahol a pecsételés után egy kis zsíros kenyérrel, s az erre a túrára jellemzõ igen finom gyógynövényekbõl készült teával készültünk az Írott-kõig vezetõ emelkedõre. A Bozsokra vezetõ ösvény is igen kellemes, viszont tapasztalhattuk, milyen kellemetlen, s félrevezetõ a tapasztalatlan túrázók számára, a más túrán kint felejtett szalagozás. Páran azt követve a kastélyszálló parkját vették irányba. Visszatereltük õket a helyes ösvényre, majd újabb pecsételés után, még friss erõben kezdtük a túra legnagyobb szintkülönbségû emelkedõjét. Elég jól haladtunk. A vártnál kicsit jobban bírtam. Nem sûrûn elõztek meg bennünket fölfelé. Végig az volt a jellemzõ, hogy inkább a lejtõkön értek utol bennünket, de ott se sokan. Két három csoport volt, akikkel végig elõzgettük egymást néhány kilométerenként. Szép és változatos a felvezetõ út. Csatakosra izzadtunk, mire fölértünk. Volt némi szellõ is, s elkezdett potyogni egy kis hódara.
A kilátóba nem mentünk föl, hanem gyerünk lefelé. Ilyen leizzadtan, egy-két percnél többet nem tanácsos álldogálni. Lefelé is jól fogytak a kilométerek. A Hosszú-völgy lankásabb részén, háromgyerekes család húzott el mellettünk kocogva. A gyerekek még nagyon a tízes éveik elején lehetnek. Azt gondoltuk a 35-ös távot csinálják, így már könnyen futnak. Késõbb, igencsak meglepõdtem, amikor a Hét Vezér-forrásnál is találkoztunk velük! Õk is az 50-es távot teljesítették.
Velemben újabb zsíros kenyér adag teával. Az ivózacskómba is töltöttek egy bõ liter jó forró teát, így még a végén is langyos innivalóm volt, ami torokgyulladásnál nem hátrány. Megkezdtük a Szent Vid kápolnához vezetõ elég durva emelkedõt, ami aztán azzal a lendülettel folytatódott is a Hörmann-forrás elõtti aszfaltútig. Megint jól leizzadtunk. Következett egy, hellyel-közzel aszfaltos lejtõ a Stájerházakig.
Az újabb pecsételés után, menet közben megettük a kapott almát. Rátértünk a fehér pöttyekkel jelzett szakaszra, ahol egy ronda lejtõ, és egy patakátkelés után, megkezdtük a Tábor-hegyre vezetõ emelkedõt. Itt is jó kis szintet szedtünk össze. A meredeksége sem hagyott kívánnivalót maga után. Megint csak fújtathattunk. Helyenként viszont szép kilátás nyílt északra és délre. A déli nem sok jót ígért. Felhõben volt az Írott-kõ, ami esõt ígért. Amikor volt egy pici pihentetõ lejtõ, a hegytetõ elõtt, éreztem, kicsit fáj a sarkam. Azt hittem a zokni csúszhatott le, pedig nem szokása. Feljebb húztam, de nem lett jobb. Mire elértük az ellenõrzõ pontot, megérkezett, az egyáltalán nem várt esõ, ami aztán az túra hátralévõ részére mellénk szegõdött. Hegygerincen mentünk le-föl, majd immár esõkabátban, egy nagyon meredek (40-50%, vagy több?) lejtõn leóvatoskodtam a Paradicsomosnál található ellenõrzõ ponthoz.
Lankásabb, jó minõségû murvás úton folytattuk utunkat. Eddigre rájöttem, biztos, hogy a zokni a bûnös, de nem gyûrõdés gyötri sarkaimat, hanem vízhólyag. A hátralévõ idõvel is kezdtünk csehül állni, pedig sehol sem lazsáltunk, de igen nehezek voltak a terepviszonyok. Elkövettem a hibát, megnéztem a GPS-t. Sokkal kisebb megtett távolságot jelzett, az utóbbi bõ két órára, mint amire számítottam. Nem egészen 7 km (összesen is csak bõ 37 kilcsi), s már csak 4 óránk van a szintidõbõl. A nemszeretem aszfalton jól kiléptünk. Egyre kevésbé szerette a sarkam a lejtõket, de azért tempóztunk, ami a csövön kifért. Az aszfalt eleje elég sunyin de masszívan emelkedett. Néha ráláttunk az Óház-tetõre, ahová még fel kell menni. „Végre” lejtett az út, majd meredeken leereszkedett a Hét Vezér-forráshoz.
Pecsételés után, bármennyire nem szoktam, most leültem egy kicsit. Megettem egy utolsó Sportszeletet, s nekivágtunk az utolsó, kemény emelkedõnek (szerintem több mint 20% meredekségû). Az esõtõl már csúszott is, hogy nagyobb legyen az öröm. Sikerült megállás nélkül letudnom. Az Óház-tetõn megkaptuk az utolsó pecsétet.
Ekkor már tudtuk, belül leszünk a szintidõn. Biztattam társaimat, menjenek nyugodtan a saját tempójukban, mert én igen lassú leszek ezen a lefelén. Fájt a térdem is, de a talpam zavart a leginkább. A célig hátralévõ 3,7 km-en rám is vertek vagy egy negyedórát. A szakaszt, hosszabb idõ alatt tettem meg lefelé, mint reggel fölfelé. 11 óra 20 perces idõvel bevánszorogtam a célba, ahol megettem a kapott szendvicset, kicsit beszélgettem, majd nagy nehezen kiaraszoltam a kocsihoz, s hazafelé vettem az irányt. A fényképezõ gépet elõ sem vettem. Ha elkezdek fotózni, kicsúsztam volna szintidõbõl. Az év, számomra legnehezebb túráján vagyok túl.
Jól megválasztott, s ahol kell jól jelölt a túra útvonala A paradicsomos és a Hét Vezér-forrás közötti aszfalt az egyetlen monoton szakasz, azt viszont enyhíti az idõnkénti szép kilátás. Ezt leszámítva nagyon változatos és kemény az útvonal. Jól jelzi ezt, hogy ha úgy számolom, a túra fele ment föl is és le is, akkor 8,6% a túra átlagos meredeksége, ráadásul nagyon egyenetlen eloszlásban. Nem semmi!
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. Az általam látogatottak közül messze a legjobbak közé tartozik. 700 Ft-ért Velemben zsíros kenyér (úgy rémlik volt margarinos is, de nem figyeltem rá külön) és tea két alkalommal; az Írott-kõnél diannás cukor; a Stájerházaknál alma, a célban szalámis-szendvics, alma, üdítõ, oklevél és kitûzõ. Biztos ami biztos vittem magammal három szendvicset is de azok még a Tatabánya 20-as tt-t is túlélték. |
