Túrabeszámolók


Lemaradás

larzenTúra éve: 20022005.03.02 16:44:20
A Lemaradásnak Ákibácsival indultunk neki. Mátrabércen szerzett térdfájásom még csak három napja múlt el, nem bíztam benne, hogy végig bírni fogja a túrát. De arra sem gondoltam, hogy már az elején elõjön. Ráadásul hihetetlen nehezen ment a futás. Mindig kell fél-egy óra ahhoz, hogy bemelegedjek, addig csak küszködés az egész, magas a pulzusom, kapkodom a levegõt. Most azonban csak nem akart ez elmúlni, úgyhogy Ákibácsit már Katalinpusztánál arra bíztattam, hogy menjen csak a saját tempójában. A Naszályra (kb. 15km) két órán belül felértem, ami elég jó idõ, csak nagyon sokat kivett belõlem. Lefele még rosszabb volt. A térdem fájt, és próbáltam nem terhelni. Itt elõztek meg a szigethalmiak. Nád Béla a célban meg is jegyezte, hogy elég furcsán futottam.

Kosdot elérve azonban a terep síkká vált, ez sokat segített, ráadásul már valamennyire sikerült belendülni, úgyhogy ez a szakasz viszonylag könnyen ment, eltekintve attól, hogy itt már elég meleg volt. Vácrátótig tudtam futni, utána elfáradtam. Elgyalogoltam Veresegyházig (7ó15p), s bejelentettem, hogy nem megyek tovább. Ittam egy sört, ami azért kicsit helyre tett.

Beértek Eboláék, s úgy döntöttem, elmegyek Gödöllõig, mert onnan könnyebb eljutni a célba és a gulyást sem akartam kihagyni. Viszonylag erõs tempóban mentünk Ebolával, 11ó40-re bent voltunk. Itt szilárd elhatározással kiszálltam. Bemehettem volna a célba 16-17 órás idõvel, de akkor nem tudtam volna kialudni magam a másnapi KKK-ra. Márpedig a KKK 25 kilométere vonzóbb választás, mint a Lemaradás utolsó, sötét és szemetes 25 kilométere. Ilyen helyzetekben általában fogat összeszorítva, de bemegyek a célba (pl. 3híd), de most nem akartam. A térdemre is vigyázni akartam, mert akármennyire is mûködött, folyamatosan éreztem, s próbáltam nem ránehezkedni. Ettõl viszont a másikat terheltem túl. Még egy dolog, hogy én világosban való beérkezést tûztem ki célul, úgyhogy nem is vittem lámpát. De még lámpával sem szívesen mentem volna sötétben, mert nem úgy készültem. Azt is mondhatjuk, hogy idõben jót mentem, csak távban nem. :)

Földi Roland (szervezõ) bevitt majdnem a célig, ott még találkoztam Szarvas Matyival, és a szigethalmiakkal. Matyi és Ákibácsi másfél órával ment rosszabbat, mint tavaly, Béla is azt mondta, hogy volt valami a levegõben, amitõl nekik is nehezen ment. Valószínûleg a reggeli magas páratartalom és a meleg.

Lehet magyarázni, lényeg az, hogy nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerettem volna. De azt is éreztem, hogy ha kijön, akkor sem értem volna be 14 óra alatt. Sokat gondolkodtam rajta, és levontam a tanulságot. Ebbõl több is van:
- Ha egymás után két hétig jót megyek (Ecskend, Mátrabérc), az nem garancia arra, hogy a harmadik héten is sikerül
- Kicsit félvállról vettem a dolgot. A tavalyi BEAC Maxin kb. egy lábtörés tudott volna megakadályozni attól, hogy teljesítsek. Most kicsit 'majd csak lesz valahogy' hozzáállással, s kicsit elbizakodottan mentem neki. Megyjegyzem, hogy vagyok még annyira kezdõ futó, hogy nem tudom mire vagyok képes, ezért fordulhatott elõ ez a baki.
- Többen mondták, hogy vigyázzak a térdemre, s a 3híd túra után megfogadtam, hogy ezentúl nem leszek túl büszke kiszállni, ha megfájdul. Most elég óvatos voltam, de akkor is keserû (volt) a szám íze.
- Lehet, hogy a komolyabb eredmények eléréséhez szükség lenne egy-két hétközi, formában tartó edzésre is...
- Eddig minden kitûzött futócél sikerült. Talán ezért is vállaltam túl sokat.