Sziasztok.
Bakonyi Mikulás 2005 élménybeszámoló.
Idén elõször vágtam neki ennek a kellemes túrának.
A hajnali ébredés után busszal közelítettem meg Zircet, amely, mint mindig, most is csípõs hajnallal fogadott.
A rajtnál, az iskolában már készülõdtek a túratársak, sokukon mikulás-sapka, amely jelezte a helyzet komolyságát. A regisztráció és nevezés után megkaptam az itinert, amely igen mutatós és teszetõs volt, menetrenddel, jól látható és értelmezhetõ térképvázlattal, kislexikonnal a településekrõl és figyelmeztetõ oldallal, amelyen átsiklottam :) Mint általában, egyedül vágtam neki a távnak (40 km), be kell vallanom, hogy másfél perccel 7 óra elõtt :)
A kezdeti szakaszon jó tempóban haladtunk, az elsõként indulók egymás elõtt, mögött néhány méter távolsággal, hosszú elnyúlt sorban kígyóztak az erdei utakon. Az elsõ ellenõrzõ pont, nekünk elsõknek mozgóra sikeredett, egy fehér furgon oldalán kaptuk meg a pecsétet, alig 10 perccel az indulás után (Természetesen az ellenõrzõ pontos srác mindenkit megelõzve elsõként érte el az elsõ pontot, így hivatalossá tudtuk tenni a dolgot :) )
A következõ métereken azt hiszem az is rájött, aki eddig nem sejtette, hogy itt bizony koszosak, lucskosak, és sárosak leszünk. Mindenesetre a 8 óra magasságában a némileg megkeményedett talaj és az erõ velünk volt, így nem okozott különösebb gondot lábaink szabályos - úgymond normál - egymás elé helyezése.
A Csárda-völgyi ellenõrzõ pontot (2.) elhagyva, legtöbb túratársam, és jómagam is úgy döntöttem, hogy nem próbálkozom meg a hömpölygõ Amazonaszon való átkeléssel (vagyis a Cuha patakon), így felkapaszkodtam a jelzéssel párhuzamosan futó sínre. (Gyerekek ezt otthon ne próbáljátok ki :) ). Itt akár jó iramban is haladhattam volna, de a talpfák elhelyezése nem egyezett a lépésnagyságommal így csak minden második lépésre sikerül rájuklépnem. Aztán a kanyarban felhangzott az ismerõs füttyszó. Mindenki lehúzódott, ahova tudott és elengedtük a nyilván erõfölényben levõ BzMot vonatot, amelynek vezetõje erõs sakkban volt a látványtól. (Mármint, hogy kb 10 mikulássapkás ember araszol a sín melletti meredélyben.)
A Vadászház ellenõrzõ pont (3.) szintén VPOP-s volt, azaz a pontõrök nyilván látták a tv-ben, hogy az EU-s szabályok szerint a vám és pénzügyõrség út közben is ellenõrizhet, és õk is így tettek. Néhány túratársammal már összeverõdtünk, és felirtuk nevünket egy papírra a háznál, hogy ott jártunk, mivel a ponthoz még nem értek ki az ellenõrzõk, el is indultunk a 4. pont fele, amikor feltûnt az autó és "pászport kontroll bitte", pecsét, miegymás.
A következõ szakasz Csesznekig nem hozott újabb "izgalmakat", az idõ is kezdett megenyhülni, és ekkor éreztem már, hogy nem lesz igaza az idõjárás elõrejelzésnek - mármint, hogy esõ lesz. De ezzel együtt kezdett felengedni lagyak és a sár is. Néhány mellettem elhaladó terepfutón már látszottak nyomai, a szerencsésebbek csak vádliig, a kevésbé szerencsések a hátukon is sárosak voltak.
Az 5. elenõrzõ pontnál Cseszneken kaptunk egy szendvicset, és némi teát. Jól esett, de már lélekben a Mikulásra készültem abban a reményben, hogy édességet tartogat számunkra.
Nem is kellett csalódnom. Persze a hozzá vezetõ út kövekkel volt kikövezve. A Kõ-árokban jó néhányan, köztük én is, belefutottunk egy kiránduló gyerekcsapatba. A gyerekek aranyosak voltak, de valahogy mindig láb alatt voltak, így itt kicsit belassultam. Aztán feltûnt a 6. ellenõrzõ pont és a Mikulás. De elõtte egy fára felfüggesztve felirat, azaz, ha 30, vagy 40 km-es távon vagyok, arról szóljak a Mikulásnak. No gondoltam magamban, talán valami extra ajándék jár.. A Mikulás nagyon autentikus volt, nagy fehér szakállal, aranyszínû bottal. Az ének után megkaptam jutalmam, amely tényleg édesség volt, majd a két csinos krampusznak jeleztem, hogy 40-es távon vagyok, és az elõbb olvastam a papírt, hogy szóljak. (Abban reménykedtem, hogy ezért tõlük kapok cserébe valamit, ha mást nem egy ördögi csókot, azaz karpuszit :) ) De nem így lett. A fõördög egy fára mutatott és ott újabb papírt láttam, amelyen vért, verejtéket és gyors halált ígértek. (Azaz figyelmeztettek, hogy az ördög-árok elég veszélyes). Némileg csalódottan konstatáltam a tényt, hogy ez az "ajándék" a csoki helyett, de hát az ember mit is várhat egy ördögtõl :)))
A Töbör-hegyi ellenõrzõ pontot (7.) könnyed tempóban értem el, bár itt már kezdett húzni a sár, amely megnehezítette a lépést. Innen kezdõdött a rávezetés az Ördög-árokra, amely nem bizonyult annyira vészesnek, mint ahogy ígérték, bár volt olyan szakasz, ahol gatyaféken kellett közlekedni. Nagy hasznát vettem a vízálló bakancsomnak is. Itt a tempóm eléggé visszaesett, inkább a biztonságot részesítettem elõnyben, mint a haladást. Nagyon sok idõm volt még, meg igazából nem az órával akartam versenyezni, sokat megálltam fényképezni az egész túra alatt, különösen, hogy ekkorra már nagyon kellemes idõ lett, változóan 7-10 fok közötti hõmérséklettel. A Gizella-átjárót kötélen mászva lehetett megközelíteni, nem okozott különösebb gondot, de azért erõsen oda kellett figyelni. Az átjárót elhagyva a mederben haladtam tovább, még egy kis mászás hátravolt, de keményebbre számítottam, annak alapján, ahogy néhányan beharangozták.
Elhagyva az Ördög-árkot visszakanyarodtuk a Mikuláshoz (Itt dupla pont volt, a 6-os és a 9-es is.) Ezután már széles utakon haladtunk, de mégsem lehetett maximális tempót menni, mert nagyon sáros, latyakos volt az út, sokszor csúszott meg az ember lába, fõleg a meredélyeken. A hátralévõ szakaszt Gézaházától nem egyedül tettem meg, egy emelkedõn összeverõdtünk egy túratársammal (egy csinos lánnyal :) ) és beszélgetésbe kezdtünk, amely eltartott egészen a célig. A cuha völgybe érve úgy döntöttünk, hogy feladjuk a sárban való dagonyát és kimentünk a párhuzamos sínre, amelyen végigmenve jutottunk el Zircre. Lassan ránk sötétedett, de már ekkor a vasútállomásnál jártunk, és alig volt hátra pár méter. A távot 9 és fél óra alatt teljesítettem. A célban teát osztottak, amelynek receptjét szerintem nyilvánosságra kellene hozni. Nagyon finom volt.
A sikeres túrázók 4 fajta kitûzõ közül választhattak, és emléklapot, valamint fotomontázst kaptak (nyilván egy korábbi túra képeibõl válogatva).
A túrán nagyon jól éreztem magam, a szervezés remek volt, a pontokon az emberek kedvesek voltak, a Mikulás külön színt vitt a dologba. A szintkülönbség szépen volt elosztva, nem is érezte az ember az emelkedõket (azaz nem voltak keményebb meredélyek). Számomra az év egyik legemlékezetesebb túrája volt.
Gratulálok a szervezõknek. |
