|
|
bükki terepfutó ünnep
Tulajdonképpen tavaly óta készültem erre a versenyre, amikor is elsõ alkalommal futottam le a távot. Minden adott volt akkor is és most is egy igazi futóünnep átéléséhez. A gyõnyörû tájat az õsz ecsetje festi ekkora még pompásabbra, az útvonal jól elosztva kínál fárasztó emelkedõket, s pihentetõ lejtõket, a rendezõk pedig elszántan lelkesek s igyekszenek megfelelni a futók extra igényeinek is.
A szokásos 7 órai (+5 perc csúszással)tömegrajttal indultunk neki kellemes idõben a távnak és a tájnak. Hamar elértük Cserépváralját, ahol most nem néztem be a pirosat. Fel a Mangó tetõ felé némi kanyargás után hamar jöttek a kaptárkövek is. Vissza az útra jobbra kanyarodva (tavaly itt eltévedtem a szerintem hiányos szalagozás miatt) haladtam tovább. Aztán kiérve a pirosra gyönyörködtem a felsõ-szoros mentén. A Dobi réten bedobtam egy kis vizet s tovább az Ökörütõ völgy felé. Itt ért be Nedus és Ezüsthegyi, akikkel egészen a Túr buckáig sikerült együthaladni a szaros legelõkön át. Közben beért bennünket JB és csapata is. A Hór-völgyi úton aztán lemaradtam, mint a bórravaló. Hiába a síkfutás nem az én világom. Az Oszlai etetést követõen jött az elsõ finom emelkedõ Ódorvárig. Itt hagytam el Nedust és új társát mtb.-t. Aztán Egeresnél a feltételes pont és újra a Hór völgyi nem szeretem út. Itt befogtam egy srácot, aki JB-éktõl szakadt le. A Pazsag völgy teljesen megzavart benünket is. Pont, ami nincs a Less Nándi-n? Ez példátlan. Kb. 500 métert futottunk még elõre, de mivel a táj annyira ismeretlen volt vissza a völgyhöz s fel. Kb. egy Km. után jött az elsõ szalag s onnan már ismét minden rendben volt. Itt Nedusékkal futottunk felfelé, akiket a technika ördöge (GPS-ük) megzavart. Nem is láttam õket aztán csak a rajtban. Én a piros felsõs (Hór völgyi fiuval) nyomtam fel a gyönyörû Pokol-völgyön, Répáshuta mellett, s jutottam el a bánya-hegyi dõzsölõbe. Jól bekajáltam és beittam. Annyira, hogy alig bírtam továbbmenni. Szerencsére a többiek is sétával abszolválták a következõ emelkedõs részt. Bánya-hegy amúgy kb. a fele az embertpróbáló távnak. Következett az egyik kedvenc szakaszom, a Tar-kõre és a Három-kõre vezetõ kacskaringós, kövekkel-sziklákkal alaposan megszórt útvonal. Az eleje kicsit nyögvenyelõsen ment, de aztán a táj elfogadott és magára vett. Tar kõnél 2 kedves lány töltött fel innivalóval (enni itt már nem bírtam) s kedves szavakkal. S kitekintve innen a Bükkre..., na azt látni kell. Ezekkel az élményekkel rohantam le Imó-köre. A Kis-lambot lápán fel a zölddel jelölt hullámvasútra. Ez most eszetlenül hosszúnak tûnt. Egy helyen el is bizonytalanodtam, de szerencsére jött a puszedlis sátort elõrejelzõ felirat. Busjdosó-kõ-n már a lefelé sem esett túl jól. Kedélyállapotomat azonban a kis tó melletti terülj-terülj asztalka és a két készséges srác dobta fel. Õk tudatosították bennem, hogy már csak 12 Km. Mondjuk innen még Ódorvárig szépen húz felfelé. A betont még megtudtam futni, de az erdõben már csak hellyel-közzel. A Völgyfõ ház után még egy kis brutális emelkedõ, amin persze csak sétáltam. Ódorvárnál a pontõrök felfuttatak a kilátóra is. Mivel mindenki felment én is, de nem igazán értettem minek is ez? Ekkorra ugyanis a szikla teli volt családokkal, gyerekekkel. Én nem ereszteném össze a futókat velük, mert csak zavarjuk egymást s balesetveszélyes is a dolog. Innen lefelé már csak a perecelés elkerülése a legfontosabb feladat. Nekem majdnem sikerült. 3 éltes, az utat teljes szélességében elfoglaló hölgyet kerültem, mikor majdnem sikerült eltaknyolnom. A hölgyeknek viszont tetszett a bukdácsolásom, hangos nevetéssel jutalmazták a kis produkciót. A Nyomó-hegyig most is fel tudtam futni, aztán némi kapaszkodás és jött cél.
Összességében jól esett ez a futás bár voltak apró fiaskók. Ezek azonban a legjobb rendezés és szándék mellett is elõfordulhatnak. Spongyát rájuk tehát.
Valszeg az évközben futott számos túrának hála jobban mentem mint tavaly. Kb. 20 percet hoztam az idõmön s kevésbé is fáradtam el.
A bükki erdõ pedig újra lenyûgözött. Ez a futás továbbra is a kedvencem s ha tehetem jövõre újra eljövök. Az ünnep igazi ünneppé lett tehát, s ezeket jól meg kell becsülni, hiszen olyan kevés van belõlük. |
| |
