ez ugyan nem teljesitmeny tura, de vegigmentunk ujra a pirosonon, dobogokoig, gondoltam leirom, ha belefer.
pentek este van, jovok haza edzesrol. mivel atompocokkel eggyut gyalog tettuk meg az utat, en a maradek miatt nem fogok villamosra szallni. az ejszakaira akarunk holnap menni, de tobben mondtak, hogy nem jo, nincs lehetoseg. felhivom aront, hogy menjunk holnap reggel, ugyanugy, ugyanoda, ugyanakkor, csak dobogokoig, nekem meg haza kell ernem (zalaba). azt mondja jo, ott lesz. a tobbieknek mind van vmi dolguk. meg ez nap elkeszitettema kajamat, masnap aludni akartam, hogy kialudtan menjek az ismeretlenbe. de ehelyett fel 6kor kelek, megyek a batthanyira. megerkezunk, immar rutinosan megyunk a piroson. aronnal nincs mas kaja par croissanon meg egy szendvicsen kivul. mondom, nalam van boven, ha ker, szoljon. leszalltunk, emlekezetbol mentunk, igy nem tevedtunk el az elejen. en megint poloban, o edzocipoben, kabatban. ilyenkor jottem ra, hogy azokon a holtpontokon, amiken eddig atvitt a tomeg, senki nem fog. mar az elso erdobol valo kieresnel eltevedunk. vissza. nagy nehezen megtalaljuk az elso emelkedot. meg nem ebredtem fel teljesen, izmaimban lassan tudatosodik, hogy itt munka lesz. tagjaimat atjarja a hideget, de mar az evek alatt megszoktam, nem zavar, nem gatol, gyerunk tovabb. az elso emelkedo utan viszonlyag jobban vagyok, kezdek teljesen rendbe jonni.
mire felerunk az elso hegyre, sokkal hosszabbnak tunik a tav. nem tudok ellazulni, kilepni ebbol az egeszbol. alig allok a labamon, folynak ossze a dolgok, az ut fagyott, csuszik. edzotaborbol mar nem idegen az erzes, tudom mennyit birok. barmennyit. az ember turokepessege annyi, amennyit elhisz magarol. en nem hiszek semmit. filozofalni otthon kell, befutott szobaban egy bogre forro (tejes) tea melett. nem kinn a terepen, hidegben, szelben. legutobb szellemileg teljesen maskepp alltam hozza. most ugy fogtam fol, hogy csak egy kicsi tura. visszaut. aron elkezd az elso lejtonel futni, nem nagyon tud megallni. en nekem tul meredek, gyalog megyek tovabb.csobanka. irigyelva nezzuk az uton keresztben allo subaru forestert. igy konnyu turazni, ules futessel, digitalis klimaval.be az erdobe. meg mindig nem tudok atallni szellemileg, itt tartom magam. ennek az az eredmenye, kezdek kimerulni.gyerunk tovabb. egy kis futas, haladjunk. kierunk az erdobol, be a masik erdobe. itt majdnem eltevedunk. itt kepes vagyok vegre egy kicsit atzokkeni, de aztan megallunk cipot kotni. aronnak mindig kikotodik. iszok egy kortyot, gyerunk tovabb. itt megint nem tudok elszakadni a gondolataimtol. csak megyek tovabb... de megerolteto. erzem. nem automatikus. gyerunk, eljutunk a pontbol b pontba.el kell jutni.nagy nehezen eljutunk az aszfaltos reszig, itt az emelkedonel rossz helyen kanyarodunk, vissza. sokat megyunk fol, aztan meredeken le. uton domosig, egyszercsak megszunik a jelzes. se erre, se arra semmi. menjunk at erre, itt van kb domos, erre.menjunk. leereszkedunk, majd fel. villanypasztorba utkozunk, ki keruljuk, tovabb.
hatalmas kerulovel elutunk vissza a piroshoz. tovabb. lepcsozunk, majd tovabb. az aszfaltos uton elerunk domosbe. itt be a boltba, veszunk csokit. megkerdezzuk, milyen messze van dobogoko? jon a valasz: hat busszal fel ora... jo, tovabb. itt meredeken fol, sokaig. temetobol ki. sorompomal kis piheno. ez a se itt, se ott allapot nem hasznos. teljesen kikeszulok. izmaim a magul eletet akarjak jarni. minden ellenunk fordul. egyszer csak megint eltunik a piros. probalunk korrigalni. nem jo. meg mielott barmit tehetnek ellene, belegondolok, belefolyok: eltevedtunk, itt a semmi kozepen. hatalmas szellemi erofeszitessel, egy artikulalatlan uvoltessel sikerul visszanyernem uralmamat magam felett. dobogoko nagyjabol arra, ott van egy ut, menjunk arra. arra megyunk. piros sehol. egyszer csak feltunik. megkonyebbules, gyerunk tovabb. igy a teljes ketsegbeesesbol, remenytelensegbol, kicsit felengedek. olyan nagyon rossz helyen akkor nem vagyunk. hatalmasnak tuno emelkedo, utra fel, piros sehol.bolyongunk, nagy nehezen megvan, felkuzdjuk magunkat.amikor eltevedtunk,egy villanypasztor meletti csapason kelett menni. minden tele vadroszaval, mindegyikbe beleakadtam, kozben a villanypasztorra majdnem raestem. tobbzsor aron kapott el. o valahogy kikerulte ezeket. minden tiszta levagott szalagozas. nem tudom mire velni, abban maradunk, hogy az eredeti utvonalat kovetjuk. igy iszonyatos terep utan jon vegre egy kicsit vizszintesebb, egyenletesebb. egy orokkevalosagnak tuno ido utan jon szembe vki, kilato messze van? messze, mondja. jo. gyerunk tovabb. nem tudjuk betajolni magunkat, nem tudjuk hova lyukadtunk ki.orak utan vegre eloszor tudjuk betajolni magunkatelerjuk a kilatot.innen mar dobogoko nincs messze, de alig visznek a labaim. a bufeben nincs almas deres, micsoda pofatlansag. dupla kv, aztan gyerunk buszra. busszal haza.
ezt is tuleltuk. nem adni fel, menni, nem gondolkodni.
grat aron, jol mentunk |
