Túrabeszámolók


Kisgyóni kétpróba

nafeTúra éve: 20092009.09.27 21:50:18
Kisgyóni kétpróba
GPS-el mért távolság: 14,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 360 m. Egyik adat sem feltétlenül mérvadó, mivel érdekesen alakult a túra.
Az elsõ olyan túrám, ahol valamelyik részt föladtam, de menjünk sorjában.
Azért választottam ezt a túrát, mivel igencsak csehül állok az Észak-Dunántúl Kupával. Háromnegyed kilencre értem Kisgyónba. Tájékozódás, nézgelõdés, ismerõsök üdvözlése. A nevezést félbeszakította, a találkozó hivatalos megnyitója. Már a hét közepén kiderült, csak a második, tizenegy órás csoportba nevezhetek. Ervin sehol, így az elsõ csoport távozása után jelentkeztem. Nem sokkal késõbb Ervin is megérkezett. Kezdetét vette a csaknem kétórás várakozás, a rajtig. Nemszeretem dolog, de most azért elég hamar eltelt.
11 órakor nagyon-nagyon kényelmes tempóban elindultunk. Késõbb persze kiderült, még így is túl gyorsak voltunk. A bányánál, még az addiginál is keskenyebb aszfaltútra tértünk az országos kék jelzésen, ami csaknem az Erdei szentélyig vezetett bennünket. Sosem jöttem még ide ezen az úton! Kellemes kis út. Az Erdei szentélynél tartottunk egy kis pihenõt, bár maximum a lassúságunkba fáradhattunk bele. Irány a geológiai feltárás. Az élre álltunk, s hárman továbbmentünk megnézni a felhagyott kovakõ bányát. Sikerült lencsevégre kapni egy alvó denevért. Mire kikászálódtunk az üregbõl, a többiek odébbálltak. Sebaj, legalább normális tempóban eredhettünk utánuk. Jó húzós kis emelkedõ következett, elõször dzindzsában (egy része lekaszálva), majd kellemes erdõben. Az emelkedõ végén, megpillantottuk az utóvédet, akiket hamarosan el is hagytunk, s felzárkóztunk a zömhöz. A Tûzköves-árok mellett szép bükkösben kanyargott az ösvény. Rövidesen elértük a murvás utat, ahol a kiírástól eltérõen balra indult a túravezetõ. Kihagytuk a Hamuházat. Az erdõ sarkánál jobbra fordultunk. Egy újabb jobb kanyar után, vezetõnk telefonos segítséget kért, s rövid séta után megérkeztünk a barlang bejáratához. Ekkor derült ki, túl gyorsak voltunk (bár az elõzetes menetrend szerint pontosak). Az elõzõ csoport, még épp csak elindult lefelé, így várhatunk két órát. Ervinnel leballagtunk a Csikling-várhoz, útba ejtve az Úttörõ-forrást, hátha tudunk vizet venni. Teljesen száraz a forrás. Mivel eddig a teljesítménytúrákon csak kutyafuttában tudtam megnézni a várat, most alaposan körbejártam. Érdekes volt. A hosszabbik útvonalon, a murván indultunk vissza, majd az erdõsarkánál rátértünk a piros jelzésre, hogy kevesebbet kelljen a napon menni. Errõl a kék barlangi jelzésen értük el újra a többieket. Szerencsére, hamarosan elkezdett szállingózni fölfelé a barlangból az elõzõ csoport. Még egy háromnegyedóra, s végre elindulhattunk lefelé. Szerencsére én voltam az utolsó. Az elején tempósan haladtunk. Egy szûkületen, igencsak bajosan jutottam át, s ettõl kezdve nyomasztott is, hogy fogok én itt fölfelé átjutni. Itt-ott amikor megálltunk csináltam egy-egy képet. Sajnos hamarosan hosszabb idõre meg kellett állnunk, mivel torlódás volt elõttünk. Ekkor még pár perc után továbbindultunk, de néhány méter után újra stop. Ennek a várakozásnak nem akart vége lenni, én pedig kezdtem nehezebben kapni levegõt. A szemüvegem is elkezdett párásodni. Egyre jobban nyomasztott a bezártság, így a visszafordulás mellett döntöttem. Nem örültek neki, mivel a barlangi túravezetõnek is vissza kellett jönnie velem. Egyébként nem lehetett már túl sok hátra a nagy teremig. A visszaút gyorsan megvolt. A szûkületen sokkal könnyebben jutottam át fölfelé, mint lefelé. Végre fölértem. Megmostam a kezem, átöltöztem, megettem egy szendvicset, s nem egészen félórával utánam, fölért az elsõ ember. Ervin nem emlékezett rá,kitõl kapott kölcsön egy molinó fölsõt, így egy idõ után rákérdeztem, kié, s kiderült ezt sokkal hamarabb is megtehettem volna. A visszautat már nem kellett egy csoportban megtenni. Éltünk is a lehetõséggel. Elköszöntünk, s már szaporáztuk is lépteinket lefelé. Az elõttünk tíz perccel indulókat Károly-laknál értük utol, s a Hosszú-kígyós melletti ösvényen elõztük meg. Szeretem ezt a völgyet. Az Erdei szentélytõl, az aszfaltúton értünk vissza Kisgyónba.
Alapvetõen kellemes, bár kissé vontatott volt a túra, viszont az idõjárás-felelõs velünk volt.
A túra ár/szolgáltatás aránya rendben volt. 400 Ft-ért túravezetés, barlangi túravezetés, felszerelés kölcsönzés.
A leírt menetrend betartására kellene jobban odafigyelni, mivel többeknek okozott gondot a hazajutás. Volt olyan is aki a késés miatt lemondta a barlangnál a túrát. A többség azért jól érezte magát.