|
|
Lábatlan 35 a Cserháton túl, Piszkén s Dunán innen
Immáron második alkalommal vágtam neki e nemes túrának, mely kellemes vágtát ígért. Minden adott volt, hiszen elõzõleg esett, ami felfrissítette az erdõt. Ilyenkor még jobb benne lenni s élvezni a csak ott érezhetõ hangulatot.
A Turul melletti parkoló mellõl majdnem az utolsó percekben indultunk s mint megtudtuk az utolsó itinereket kaptuk meg az elõkészített 300-ból. Az itiner számomra már csak a szép pecsétek beegyûjtésére szolgált, hiszen többnyire emlékezetbõl mentem. Kivéve az elsõ EP.-ig, ami egy újonnan beiktatott pont s egy újonnan épült acél kilátó monstrum volt. Elnézést a technokrata beállítottságú sporttársaktól, de én semmit sem szeretek, ami erdõtõl idegen vagy attól vesz el teret. Viszont utána kellemes lejtõ következett, s egy még kellemesebb emelkedõ a vaskapu völgyön felfelé. Sajnos a Vértes László barlangot megint nem sikerült felfedeznem. Egyáltalán létezik? Igaz nem is nagyon kerestem. Felérve a Halyagosra kellemes szálerdõkön keresztül vezetett az út Vértestolnáig, a megmagyarázhatatlan név-eredetû faluig. Viszonylag sokan pihentek a kocsmában, ahol sajnos én nem sokat idõztem futó minõségemben lévén. Vágyakozva néztem az éppen kávéját kivivõ hölgyet, szívesen kortyoltam volna én is a finom nedübõl. A falúból újabb rövid betonos majd kissé bozótos, mezõs emelkedõ vitt a Fekete és Fábián köveket rejtõ erdõkön át Bánya-hegyig. Egy óriás tölgy tövében volt az újabb, a 3. EP., mely egyben etetõ-itató pont is volt. Egy kövér nápolyit, szörpöt és sok vizet elfogyasztva folytattam az utat. A kéken haladva sasoltam a kék háromszöget, mely hamarosan jobbra el s fel kanyarodott. Itt következett a túra egyik leghúzosabb emelkedõje, ami a Gerecse tetõre vitt fel. A kilátó mellett volt az újabb pecsételés. Innen a TV torony mellett elfutva döngettem le a kastélyig, ahol békésen legelészõ lovak fogadtak. Ez a szakasz az elsõként erre járóknak okozhat problémákat, mivel néha el-el tûnnek a jelölések. A Kis-Gerecse oldalában kõszáli kecskeként futottam le a sziklás ösvényen. Némi bóklászás s máris jött a köves út, mely egészen Pusztamarótig, az emlékhelyig visz. Békésen sörözgetõ fiatalok hívták fel a figyelmemet, hogy nem õk a pont, de van kék túra pecsét a közeli fán. S tényleg egy elõttem érkezõ futó sporttárs már be is üzemelte az erõsen elhanyagolt állapotú eszközt. Gyors pillantást vetettem az emlékmûre s lélekben újra megerõsödve õseink példamutató hõsiességén ugrottam neki az utolsó emelkedõnek. Ez Domoszlón át az Eménkes-ek nyergéig tartó hosszú, alattomos emelkedõ, mely láthatatlanul szívja ki az energiákat. Idén végig sikerült megfutnom ezt a részt is. Aztán egy jó kis lejtõ és némi mezõs, bozótos de szép kilátást nyújtó részt követõen jött a Szágodó. Valóban ez a rész egy hosszú egyenes, egy véget nem érõ kerítés mentén. De ne felejtsük ez nem mindíg volt ilyen. Valaha, mielõtt kiírtották itt is szép tölgyesek álhattak. Kár, hogy ilyen amilyen, de errõl nem az erdõ tehet. Kiérve a Kan-Berek-i mezõre erõsen kell figyelni, mivel a piros el-el tûnik. Tavaly itt el is tévedtem csöppet, de az idén éberen sasoltam s próbáltam követni a kacsgaringókat. Így sem volt egyszerû, de sikerült elérni a falu szélét ahonnan már jól jöttek a jelek is.
Kellemes ez a túra, szép az útvonal, jól elosztottak a szintek. Futóként jólesne némi víz Pusztamaróton, bár a rét másik végén a házaknál ha minden kötél szakad ezt meg lehet oldani. Amúgy az ellátás a 400 Ft.-hoz igazodik, azzal nincs is semmi baj. Kis kellemetlenség, hogy valahogy vissza kell jutni a turulhoz. Nekem most szerencsém volt nagylelkû emberek vittek vissza az autómhoz. Közben jót beszélgettünk s jobbnál jobb túralehetõségeket vetettünk fel kölcsönösen egymásnak. Szóval menni kell, ahogy a görögöknek hajózni, nekünk túrázni vag éppen túrafutni. Jó élményekkel, kellemes fáradtsággal a lábainkban tértünk haza s már most eldöntöttem, hogy ráhajtok a 3. teljesítésért járó kitûzõre is. |
| |
