Túrabeszámolók


Cserhát

getheTúra éve: 20052005.11.06 20:16:31
Requiem egy túráért* - Cserhát 50

"Vitorlázz némán át a réteken
Túl a sóson túl az édesen
Annyira kemény, annyira látványos
Csatáink voltak, hát hogy lesz most"

(Kispál és a Borz - Földtörténet)


-----

*Megjegyzés a felületesesn olvasóknak: ennek a beszámolónak az a lényege, hogy milyen jót túráztam ma a Cserhátban, nosztalgikus elemekkel vegyítve.

----

Mindig összeszorul az ember szíve, ha megszûnik egy általa szeretett, rajongott dolog. Legyen az akár egy zenekar, akár egy barátság, akár egy teljesítménytúra. Ezúttal persze a legutóbbiról van szó, és formálisan még csak nem is megszûnésrõl, hiszen a megboldogult Cserhát 50 jogutódja létezik, Cserhát 40 néven, amin ma volt szerencsém résztvenni, Tibet fuvarja jóvoltából. (A talákozott ismerõsöket meg sem kísérlem felsorolni, mert úgysem menne mindenki).

Szóval volt egyszer egy Cserhát 50. A november csúcspontja. A varázslat, a legenda. Az innen-oda eljutás varázsa. A kalandok a ködben. Az alkonyat a Sas-bérc után. A Szandavár megmászása. A kutasói csöndes kocsma. A robur-roncs. A régi kék jelzés. Nemtipuszta, Váritanya. Az utolsó pillanatig sötétbe burkolózó Becske. A két kilométeres séta az "állomásra". A húsz túrázó lámpavillogása, hogy biztosan megálljon a vonat.

Mindez a múlté. Nem gyászolhatunk igazán, hiszen kaptunk helyette egy remek vasárnapi sétatúrát. Rengeteg látnivalóval. A Tepke mindig gyönyörû, innen Alsótoldról azért könnyebb megmászni, mint Pásztó felõl. A kilátás fenséges, a ködbe burkolózó, illetve abból kiemelkedõ Mátra tiszteletet parancsol.

Garáb, a kis falu, ahonnan az utolsó busz 12,30-kor megy. Délután. Ahol érzem magamon a falusiak tekintetét a redõny mögül. Ritkán látnak itt ennyi embert. A csöndes völgy, a régi "titkos pont" hûlt helyével. Alsótold, majd az emelkedés a tölgyesben. Átvágás a kaszálón, a felbukkanó vár. Hollókõ, a szokásos kocsmával és szokásos kocsmárossal. A kirándulók, autós turisták furcsa tekintete. Pedig nem is tudják...

Leereszkedés a völgybe, majd neki az elveszett hegynek. Az emelkedõ jól esik. Vidám arcok, csatlakoztak újab húszasok is. A tûz a Dobogó-tetõn, pár szó a LeFaGySzról. Kilátás körbe-körbe. A Cserhát biztosan nem a világ vége? Irány tovább a sárgán. És aztán át a sárga keresztre. De a szívem és a lábam tovább húzna Kutasó felé. Szólok nekik, nem lehet, már nem. Ez már a múlt, el kell szakadnotok tõle. Carpe Diem, élj a mai túrának. Irány Cserhátszentiván. Kutyákkal megbírkózunk (már egy kilométerrõl látszott, hogy kutyaveszélyes hely), föl a kilátóba. Csokiválaszték, vagy négy fajta.

Már csak egy tízes van, irány a Hármas-forrás völgye. Régi cserháti kalandokra emlékszünk, 2003 a Cserhát éve volt. Pár patakátkelés, megtekintjük a Közép-hegyet, amin átfolyik a patak. Alsó-malom emlékmû, rég volt ez is. Cserkútpuszta, az eldugott vadászház, ahol ki tudja milyen összejövetelek emlékét rejti az erdõ... Vissza Szentivánra, és inen már közel a cél.

A megszokott, kedves CsBT-s arcok és vendégszeretet. Nem véletlenül vagyok törzsvendég a túráikon. Sok vidám arc, akik jól szórakoztak.

S hazafelé a nagy asztalnál a bableves mellett a sok-sok ismerõs között azért mégis csak eszembe jut: volt egyszer egy Cserhát 50.

És a tenger.