Kazinczy 200 helyett 150.
A nagy távolság és a korai indulás miatt már csütörtökön leutaztunk Sátoraljaújhelyre Joe-val és Kockával. Szerencsénk volt, a szállás felé félúton felvett az egyik szervezõ, így megspórolt nekünk jó másfél km-t. Evi, ivi, fürdés aztán alvás.
A szállásról másnap reggel a szervezõk szállították az indulókat a rajt helyszínére, Széphalomra. Itt a Kazinczy mauzóleum és a magyar nyelv múzeuma elõtt Széphalom polgármestere és a múzeum igazgatója egy rövid beszéddel indította útjára a túrázókat. A nevezéskor láttuk, hogy a túranaptárban közölt táv és szintadatokat "pontosították": az 5500 helyett több, mint 7000m szintemelkedést kellett a 200km-en leküzdeni. (A hosszú távot 4 résztávban lehetett teljesíteni, a beszámolót e szerint tagoltam)
Széphalom 57km/2100m szint - Habár nagy lendülettel indultam neki az 57km-es elsõ szakasznak, valamivel több, mint 7km-után a teljesítés reménye egy pillanat alatt szertefoszlott: egy erõs meredek lejtõn lefelé haladva valaki felettem elindított egy ökölnyi követ, ami egészen pontosan telibe találta a bal bokámat. Jónéhány percen keresztül lábra sem tudtam állni. Úgy gondoltam, hogy az elsõ lehetséges helyen kiszállok. Szerencsére, mire lakott helyre értünk a bokám jobban lett és a túrát sem kellett feladnom mindjárt ez elsõ szakasz elején. Úgy gondoltam, hogy ezt a szakaszt mindenképpen teljesíteni kell, mivel a elsõ emberen már csak ne bukjon el a gyalogos váltó :-D Szerencsére ismertem a túra utolsó pár km-ét, ahol az ismerõs tájak sokat dobtak a lendületünkön! Ferivel, akivel azt a szakaszt toltam, az elsõk között értünk Füzérre! Végül a 32-33°C-os melegben, ~8l víz elfogyasztása mellett sikerült kevesebb, mint 10 óra alatt legyûrni az elsõ szakaszt. De nagyon elfáradtam... a bokám sajgott, totál kihajtottam magam.
Tilalmas 74km/1400m szint - A bokám állapotára való tekintettel módosítottam tervem: az éjszakai szakaszon nem indultam, ami a 200 feladását is jelentette. Bár, mire a 200as emberek beérkeztek, kezdtem volna meggondolni magam, mert minden fáradtság elszállt belõlem, de a józan ész döntött, maradtam. Este kerestem egy üres ágyat és aludtam egy jót.
Szalánc 51km/1900m szint: Másnap viszont új nap, új remények, örömmel nyugtáztam, hogy a bokámnak nincs nagy baja (nem dagadt be, nem lilult el :-), úgyhogy akár neki is vághatok a nappali 50esnek, ami a maga nemében kuriózumnak számított, ugyanis a Zemplén szlovák oldalával ismerkedhettünk, többek között Szalánc várát is útba ejtve. Az eredeti terv szerint Joe-val tartottam volna, ám amikor felhúztam a cipõm rettenetes fájdalmat produkált a MÁSIK bokám! Ekkora blamázst még az életben nem láttam... kb 20m után feladtam! :-D Bocsánatot kértem Joe-tól és visszaballagtam a plébániára. Megvizsgáltam a helyzetet és kiderült, hogy a másik cipõmet túl szorosra húztam és az dörzsölte sebesre még elõzõ nap... :-( Kértem tapaszt, ráhúztam két zoknit és kutya bajom se lett. (Azért ez enyhe túlzás persze) Megvártam Feriéket, de Õt az éjszakai szakasz annyira kikészítette, hogy már nem indult el. Végül 2 órával Joe után, Álmossal indultunk útnak. Az enyhe szél miatt kicsit kellemesebb volt az idõ mint tegnap, de a 30°C feletti meleg és a vízvételi lehetõségek hiánya/hézagossága nagyon megnehezítette a haladást. Szalánc elõtt Álmost saját bíztatására lehagytam. Igyekeznem kellett, mert tudtam, hogy Kockával vagyunk az
éjjszakai szakaszra, és már beígértem a 8as érkezért. Az Izra tó elõtt utolértem Joe-t, akivel sokáig haladtam, de aztán lehagytam, amíg Bubuval próbálták meggyõzni a Hársas pontõreit, hogy rossz helyen tanyáznak. Napközben már hallani lehetett a nyugati országrész felõl közelítõ pusztító viharokról, melyek a táv végére el is érték a térséget. Az utolsó ellenõrzõ pont, Füzér várára már úgy kapaszkodtam fel, hogy a nyugati horizont felõl folyamatos villámlás látszott. Az éjszakai party hangulat garantálva volt. Számomra rendkívül megdöbbentõ módon, annak ellenére, hogy teljes erõvel haladtam, 30-40perc futással is mindössze 20 percel a szintidõ lejárta elõtt sikerült csak beérnem, ez lelkileg nagyon megviselt. Rohadtul bekészültem... a nagy meleg, az iszonyatos szintek, a sok egyedül megtett kilóméter eléggé felõrölt mind fizikálisan, mind mentálisan. Feladni viszont nem akartam, ugyanis úgy lett beszervezve, hogy váltónk negyedik embere majd engem húz az utolsó szakaszon.
Nyugodó 47km/1100m szint: Mire összeszedtük magunkat és elindultunk már zuhogott az esõ és folyamatosan villámlott. De elindultunk, mert a vizes fûtõl pillanatok alatt úgyis átázott volna a cipõnk hiába várjuk meg a vihar elvonulását. A kezdetek elég aggasztóak voltak: az itiner alapján elindultunk a kéken a vár felé. Ez nem lehet jó... kb 1km után csak megnéztem azt a rohadt itinert, és akkor vettem észre, hogy a 2. szakasz leírását olvastam, nem a negyedikét!!!! Semmi baj, olvassuk el az aktuálisat, okés irány lefelé. Itt meg túlmentünk és elindultunk a piroson Hollóháza felé!!!! újabb kilómétereket buktunk. Ezután még többször rettenetesen elkavartunk, volt úgy, hogy halvány lila fingunk se volt, hogy hol lehetünk, és már vissza se találtunk volna, de aztán földöntúli szerencsének köszönhetõen mégiscsak visszakavartunk a helyes útra. Mondani sem kell, hogy ez milyen hatással volt a morálra. Kocka nagyon fáradt volt és maradt a pontõr csajokkal Bózsván. (Hát,
ezt valahogy rohadtul meg tudtam érteni ;-D ) Innen a táv hátralevõ 38km-ét teljesen egyedül tettem meg. Utólag sem értem, hogy lehettem ekkora hülye! Bár, mivel egyedül voltam, tudtam, hogy csak magamra számíthatok, nem nézi senki helyettem a jelzéseket. Talán ennek a folyamatos figyelemnek köszönhetõen nem kavartam el többet sehol, max 50-100m. A hegyen hajnalban hatalmas köd is volt, emiatt nagyon lassan
tudtam csak haladni de maga az érzés csodálatos volt... éjjel egyedül bolyongani a ködben. Habár nagyon vártam, a reggel nem hozott új lendületet: a táv vége felé szinte minden 100 méterrel meg kellett harcolnom. Stopperrel kényszerítettem magam, hogy csak 15 percenként álljak meg piheni, ami normál állapotban nevetségesen hangzik, de akkor 900 másodperc szinte végtelennek tûnt. A végére erõm utolsó morzsáit is fel kellett használnom. A beérkezõket az ottlévõk csapata hangosan megtapsolta... Olyan élmény volt, amit mindenkinek át kellene élnie! Fantasztikus volt, még úgy is, hogy nem teljesítettem a 200ast! Joe, Kocka, Feri már benn voltak. Félkómásan ettem, ittam, majd egybõl menni(!) készültünk, délutánra ígértem magam a barátnõmnek. De menni azt aztán nem tudtam! A kidörzsölõdés az éjjszakai esõtõl felázott bõrömet még jobban megette. Egy jó nagy nyílt seb éktelenkedett a bokám körül. Ha nem tud valamelyik szervezõ levinni a vasútállomásra, valószínûleg még most is ott haldokolnék! :-D
Nagyon kemény túra volt, el kell ismernem, hogy a 200as távot biztosan nem tudtam volna teljesíteni. Igaz ez aligmindössze 11 embernek sikerült a 42 indulóból. A szervezés maga szuper volt, csomó helyen kaptunk kaját, lekváros kenyeret, ropit,
perecet, dinnyét, mindenféle finomságot. A füzéri bázison csomó meleg kaját adtak, volt melegvizes tisztálkodás, szálláshely. Mindenki: szervezõ, segítõ, pontõr, túrázó nagyon segítõkész volt, igazi bajtársias hangulat uralkodott, amit a 3napos összezártság tovább erõsített.
Köszönök mindent, jövõre is biztosan megyek... valamelyik résztávon! :-) |
