Túrabeszámolók


Buda Határán

laceeTúra éve: 20092009.07.19 11:33:46
Buda Határán 50


Újra elérkezett a nap, hogy teljesíthessük ezt a túrát.
Az indulás most sem volt egyszerû. Mivel tavaly óta változott a BKV busz menetrendje, a tavalyihoz képest késõbb tudtunk indulni. 7.45-kor tudtunk rajtolni (egy üdítõ jegy beváltása után), ezért nem tulajdonítottunk nagy jelentõséget a dolognak.
A már ismert úton indultunk neki az 1. ep.-nek. Hamar fent voltuk, gyorsan bejelöltük, amit kellett, és irány tovább.
Tovább haladva a Szoborpark felé eszembe jutott, kinek a verse látható a kapunál. Ha nem arra vitt volna az út, talán nem is nézem meg. De nem volt gond így sem. Bejelölés után tovahaladtunk.
A Tétényi-fennsíkon utolértünk egy nagyobb csapatot. Sajnos! Nem szívlelem, ha csapatokat kell elõzgetni. Elértünk a 3.ep-hez, ahol pecsét, dobozos keksz, és tovább. Itt néhány km-en át magunkhoz képest lassan tudtunk haladni. Az egyik nõ képes volt 2m-rõl az arcunkba fényképezni. Nem normális! Mekkora poén volt! Szerencsére, egy adott helyen megragadva az alkalmat megelõztük és lehagytuk õket.
Robogva lefelé elértünk a feltételes kamaraerdei ep.-hez, ahol egy idõs úr egy poént elsütve pecsételt, majd utunkra bocsátott. Tovább haladva rácsatlakoztunk a P jelzésre, másztunk- másztunk felfelé a Vadász-hegy csúcsára. Ott a toronynál megszereztük az 5. pecsétünket is.
Lefelé indulva hamarosan elértük a Kõérberki-dûlót. Áthaladva a villamos sínen, és a laktanya bejárata elõtt átmentünk a Kõérberki útra, melyen lefelé haladtunk.
Elérve az Egér utat, majd azon balra fordulva Budaörs felé vettük az irányt. Az autópálya felett áthaladva enyhe emelkedõt megmászva eljutottunk a feltételes 6.ep-hez, a Felsõörsöd utcában.
Az Alsóhatár utcán vitt tovább utunk, ahol kereszteztük az 1-es fõutat. Innentõl kezdve az egyre fogyó aszfalton folytattuk a mászást (átugorva egy nagy határkövet, mely az út közepén szunyált) egészen a Felsõhatár utca 137-ig. Ott egy jobbos kanyart véve leereszkedtünk a már tipikus látványt nyújtó szemetes konténerig. Azt megkerülve felmásztunk a P körsétajelzésen. Kertek alatt párás levegõben zuhanyozva elértük a csodák csodájára nyitva lévõ (tavaly korán értünk fel és nem volt még nyitva) Frank-hegyi turistaházat. Pecsét a nem túl odaadó kiszolgáló személyzettõl, majd haladtunk tovább.
Sajnos elindultunk balra, de még idejében felismertük, hogy tavaly nem arra indultunk. Megtaláltuk a helyes utat, majd ráleltünk a Kakukk-hegyi, 8.ep-re. Karikázás, fotózás után mentünk.
Az Irhás-árkon lerobogva hamarosan elértünk Csillebércre. Ott kaptunk pecsétet, finom barackot, remek nápolyit, melyet az óta már másik túrán viszontláthattam.
Visszafordulás és haladás a következõ ep. felé. Ott megállapítottuk, majd bejelöltük, hogy a magasles zöld, és odébbálltunk. Néhány méterre a magasles elhagyása után, csatlakozott hozzánk egy terelõkutya féle eb, egészen Makkosmáriáig. Ott kisebb riadalmat okozva egy négytagú család kislányai között, szimatolva elbandukolt. Megkerestük az ep.-t, megkaptuk a pecsétet.
Makkosmáriát elhagyva egyre csak dörgött és dörgött. Arra gondoltunk, most nem kéne megázni, hisz még több mint a fele hátravan. A P jelzésen lefelé haladva mégis megúsztuk.
Elérve a szovjet katonai emlékmûvet, lefelé haladtunk a lépcsõn, mígnem elértünk a lámpáig.
Itt már ismerõs volt az út, itt már tudtam, hamarosan megyünk a Rehab intézet felé. Addig persze fel kellett menni a lépcsõs járdán, mely nem volt túl kellemes. Végül a buszmegállónál befordultunk balra, és mentünk egészen a Kiskegyed játszótérig. Ott a tavalyihoz képest most nem volt folyadék-utánpótlási lehetõség, ami nem volt baj jelen esetben, mert fel volt töltve minden üvegem.
Mire Adyliget-erdõfoltot elértük, eleredt az esõ. Ekkor mindenki, aki arra haladt felvette a sapkát, esõkabátot. Szerencsére hamar alábbhagyott az esõ. A nyomóskútnál feltöltöttem, amit kellett, és folytattam az utat, hogy mihamarabb bevigyek némi élelmet. Az adyligeti cél/etetõpontnál azt mondták, már egy órája esik. Nálunk a beérkezés elõtt kb. 20 perccel kezdett esni.
Elfogyasztottuk a tervezett élelmet, és folytattuk utunkat, hisz hátra volt a táv másik fele.
Átvágtunk a focipályán, majd irány tovább. A PO jelzésnél elértük a sorompót, mely a legutóbbi ottjártunkkor még funkcionált. Most kidöntötték kedves emberek, hogy az építkezési sittet elrejthessék az erdõs részen. Kedves gondolat!
Leértünk a már ismert Remete-szurdokba, ami szintén más képet öltött legutóbbi önmagához képest. A patak átugrása után meghódítottuk a Remete-hegyet. Kedves pontõr (most egymagában) pecsételt nekünk. Innen kezdve lazább úton haladtunk élvezve a kis pihenést. A K+ jelzésen leértünk Budaligetre. Leereszkedés után a S-n folytattuk utunkat egészen Solymárig. A Shell kútnál átkeltünk az úton, és lementünk az Alsó-Jegeny- völgybe.
Ott meglepõdve tapasztaltuk, milyen ereje volt a múlt heti viharnak. Valami fura volt, megkérdeztem hát -Akkora vihar volt, hogy elvitte a hidat?- Ez nem is volt rossz kérdés. Mint láttuk, tényleg így történt. Az elsõ fahíd kb. 20m-rel odébb a patak közepén feküdt.
Rózsika-forrásnál pecsét és tovarobogás.
A Kálvária-hegy most kihívás volt, már fáradtak voltunk. De mivel egy nálunk jóval idõsebb ember is felment, hát nem lehetett, hogy mi ne menjünk. Mikor felértünk 3 fiatal fogadott minket, szõlõcukrot, illetve fruttit kínálva.
A Rozália téglagyárnál lévõ ellenõrzõ pont kedves volt nekem. Ismét a már egyszer kapott finom nápolyi és sok-sok ásványvíz. Az Aranyhegyi-patak mentén meneteltünk dzsindzsán keresztül, egy bárányt lefényképezve útközben, aki megállt addig nekünk, végül a vasúti sínen át fel a fõútig. Átkelve a lámpás zebrán felfelé vettük utunkat, hogy mihamarabb elérjük a Péter-hegyet. Kanyargó fenyvesen át értünk el az ep-hez, ahol karikázás helyett most pecsétet kaptunk. Itt is, mint a legtöbb helyen megörökítettük a határköveket.
Leereszkedvén a hegyrõl, igyekeztünk a Róka-hegy felé. Már korábban, az Aranyhegyi-pataknál megtudtuk, nem lesz pontõr bent. Néhányan közülünk mégis bementek, és konstatálták, hogy nincs ott pontõr. Pecsét híján továbbindult az akkor már 15 fõre nõtt társaságunk.
Mikor a Zsellér-hegyen a hétvégi házak közt haladtunk, nem láttuk a tavalyi még álló Ezüst-hegyi kilátót. Valószínûleg lebontották, már tavaly is rosszul nézett ki. Helyette találtunk két pontõr, akiktõl megkaptuk a megérdemelt pecsétet.
Az aszfaltúton lementünk, mígnem elértük a Puszta-dombi keresztet, ahol feljegyeztük, mikor volt szerelmes Sanyi+ Gaby. Innen már egyenes út vitt be a már várva várt célba.
Beérkezés, pecsét, oklevél, hami és irány a HÉV megálló.

Köszönjük szépen, az idei év egyik legjobb, ha nem a legjobb túrája volt!