Balaton 50
2009.06.27.
A túráról szóló beszámolókat olvasva, Bazsival fel voltunk készülve a legrosszabbra ami egy túrázóval történhet, vagyis arra, hogy el fogunk tévedni. A korábbi túrabeszámolókból azt a következtetést vontuk le, hogy ez a túra még a legjobbakat is megtréfálja és akinek nincs helyismerete, könnyen csatol a megadott kilométerekhez még jó párat és a szintidõt is könnyû túllépni. Mi nem vagyunk vérbeli profik, a környéket sem ismertük, ezért tényleg a legrosszabbra számítva rajtoltunk 7 óra 10 perckor, a balatonfüredi vasútállomás elõtti Lugas Italboltból. Az esõ nem esett, de a felhõk a földig értek és fojtóan párás volt a levegõ. A kapott itiner segítségével gyorsan kijutottunk Balatonfüredrõl (az itinert szerintem másra nem is lehetett használni) és megcéloztuk a Tamás-hegyen lévõ Jókai-kilátót. A hegy csúcsára nem ott értünk fel, ahol a többiek, hanem egy kicsivel keletebbre, a keresztet kihagyva. Ekkor már négyen voltunk, ugyanis csatlakoztunk két másik túratárshoz, akik közül az egyik sporttárs ezt az utat már többször bejárta, ennek ellenére õ sem találta meg a felfelé vezetõ helyes utat. A Tamás-hegyre kapaszkodás közben visszatekintve Balatonfüred házai csak homályosan látszottak a párás idõben.
(Balatonfüred: Elsõ írásos említése 1211-bõl való. Mai területén az Árpád-korban 7 település volt. 1722-ben vízét gyógyvízzé nyilvánították. 1831-ben itt épült a Dunántúl elsõ magyar nyelvû kõszínháza. 1825 óta rendezik meg az Anna-bált. 1846-ban innen futott ki az elsõ balatoni gõzhajó. Lélekszám: 13 279 fõ.)
A Jókai-kilátónál volt az elsõ ellenõrzõ pont. A kilátónak csak a második emeletére mentem fel, annyira rosszak voltak a látási viszonyok. A kilátótól Arács felé vettük az irányt és rövidesen megérkeztünk a temetõhõz. A pontõrõk nem a temetõben voltak (még szerencse), hanem a temetõ elõtti padon táboroztak le az úttest túl oldalán. Pecsételés után pár száz métert a már ismert úton mentünk visszafelé, majd az arácsi templom mellett elhaladva, lakóházak között vezetett az utunk egy darabig. Egy nagy kanyar után aztán hirtelen egy jelzetlen gyalogösvényre kellett balra fordulni, mely meredeken vezetett a Péter-hegyre. Túratársunknak köszönhetõen ezt a letérõt nem néztük be, de aki nem ismerte a környéket, az biztos, hogy tovább ment és nem fordult be. Az elsõ kék jelzés a letérõtõl kb. 30 méterre volt, a hegyre vezetõ ösvényt szegélyezõ fára festve, lentrõl lehetetlen volt észrevenni. A hegyre felmenet persze, ahol csak egy gyalogösvény van és az ember se jobbra, se balra nem tudna letérni, mondanom sem kell, hogy a jelek aránylag sûrûn váltották egymást, nehogy valaki véletlenül eltévedjen az ösvényen. A Péter-hegy megmászása után, az Öreghegy mellett elhaladva értünk be Csopakra. Kereszteztük a 73-as utat, majd a Csákány-hegyen lévõ kilátót vettük célba, ahol a harmadik ellenõrzõ pont volt.
(Csopak: A honfoglalás korában 3 falu feküdt a mai település helyén. Elsõ írásos említése 1277-ben, Chopok néven történt. A török idõkben elnéptelenedett, a XVIII. sz.-ban telepítették újra. Lakosság: 1577 fõ.)
A Csákány-hegyi kilátótól Lovas felé ereszkedtünk. Lovas határában talákoztunk a balatonfüredi túrázók egyik oszlopos tagjával, András bácsival, aki szintén az 50 kilométeres távot teljesítette. Csatlakoztunk hozzá, így immár 5 fõsre egészült ki kis csapatunk. Ez a találkozás számunkra csak elõnyös volt, ugyanis András bátyámnak a kisujjában volt a környék, ismert minden kis ösvényt, térkép nélkül vezetett minket, hol járt, hol járatlan utakon, sokszor azt sem tudtuk, hol járunk. Ezúton is szeretném megköszönni neki, hogy csatlakozhattunk hozzá és a túra során idegenvezetõként viselkedett velünk. Ha Õ nem lett volna, bátran ki merem jelenteni, nem tudtunk volna szintidõn belül a célba érni az eltévedések miatt amelyek vártak volna ránk, sõt lehet, hogy a célba se értünk volna be. Még egyszer hálás köszönet Neki! Lovason az italbolt kerthelyiségében volt a pecsételõ pont, jól esett volna egy hideg sör, de András bácsi indult, így mi is vele tartottunk.
(Lovas: Európa legrégebbi festékbányája van a határában, a bánya kora kb. 45000 év. A település elsõ okleveles említése 1290-bõl való. Lakosság: 365 fõ.)
Lovasról észak, észak-nyugat felé vettük az irányt. Királykútnál friss forrásvízet töltöttünk a palackjainkba, majd Királykút után egyik túratársunk elvált kis csapatunktól mivel a 30 kilométeres távot teljesítette, így újra négyen maradtunk és ez már a túra végéig így is maradt. András bátyámat követve egyszer csak azt vettük észre, hogy Veszprémfajszra értünk, és a falu északi szélétõl kb. 1 kilométerre lévõ Baláca-pusztára tartunk, a következõ ellenõrzõ ponthoz. Baláca-puszta volt a túra legtávolabbi pontja, pecsételés után a már megismert úton tértünk vissza a faluba.
(Veszprémfajsz: A török idõkben a település teljesen elpusztult, késõbb német telepesekkel népesítették be. Határában található Baláca-puszta, mely egy I. századi, római kori villagazdaság, mely jelenleg szabadtéri múzeumként üzemel. Lakosság: 269 fõ.)
A falu központjába visszatérve, láttunk egy túratársat, aki valahol Csopak körül elõzött meg minket és most még csak Baláca-puszta felé tartott. Sajnáltam szegényt, és újra hálát adtam az égnek, hogy András bácsival összehozott minket a jó sorsunk. Veszprémfajszot elhagyva, jelzés nélküli utakon haladva, András bátyámat követve egyszer csak a Koloska-forráshoz értünk, ahol a pecsételés mellett frissitõ pont is volt. A korábbi beszámolókban már olvastuk, hogy itt hideg gyümölcs levest is szoktak adni és a rendezõk errõl a jó szokásukról most sem feledkeztek meg. A gyümölcsleves mellett volt még nagyon finom liba-és disznózsíros kenyér is a hozzávaló földi jókkal. Mi a libazsíros tálcán lévõ kenyerek közt okoztunk némi riadalmat és üres gyomrunkat kellõen megtöltve indultunk neki az utolsó kb. 18 kilométernek. A Koloska-forrás után jött a túra szerintem legnehezebb szakasza, mely a Recsek-hegyi kilátóhoz vezetett. A kilátóhoz egy hosszú, nagyon meredek, kövekkel tûzdelt út vezetett fel. Nem gondoltuk volna, hogy ezen a környéken ilyen meredek hegyek vannak, aztán eszünkbe jutott a Lepke 40 egy bizonyos szakasza és fújtatva nyugtáztuk, hogy a Balaton-felvidéken bizony lehet ilyen különleges élményben része a magunkfajta gyalogos kilométerfalóknak. A kilátónál újabb ellenõrzõ pont volt, kicsit fújtattunk és oxigén palackokat kerestünk, aztán mikor mellkasunk zihálása némileg csillapodott felkerekedtünk, és nyugat felé tartva, Hidegkút irányába ereszkedtünk le a hegyrõl. Hidegkútra beérve, a falu fõutcáján mentünk végig és megcsodáltuk a magyarcímeres házormokat. Hidegkútat pillanatok alatt magunk mögött hagytuk, dél, majd nyugat felé fordulva már közelítettünk Balatonfüred felé.
(Hidegkút: Elsõ említése az 1300-as évekbõl való. A török idõkben többször kifosztották, 1664-tõl pedig teljesen elnéptelenedett. A XVIII. sz.-ban német jobbágyokkal népesítették be. Lakosságszám: 419 fõ.)
Hamarosan elértük a Balatonfüred-Tótvázsony közötti aszfaltutat, ahol a nyolcadik ellenõrzõ pont volt telepítve. Innen egy darabig az aszfalton talpaltunk, majd balra tértünk le a K jelzésre. Mondanom sem kell, hogy a letérõ után, kb. 100 méterre volt az elsõ jel, amit az országútról egyáltalán nem lehetett látni. Megkerültünk egy kerítéssel körbezárt területet, majd újra kiértünk az aszfaltra és innen már látszott a Balatonfüred határát jelzõ tábla. Füred észak-nyugati részén értünk be a városba és innen még egy bõ negyed órát kellett emelgetnünk lábainkat, hogy beérjünk a célba, a Lugas Italbolthoz. Beérkezési idõnek 17 óra 10 percet írtak az ellenõrzõ lapunkra, így pont 10 óra alatt tudtuk teljesíteni az 50,8 kilométeres távot.
Összegzésül: Ha nem ismerkedünk meg András bácsival, a túrát nagy valószínûséggel csak nagyon sok eltévedés árán tudtuk volna teljesíteni. A jelzések csapnivalóak, szalagozás nem volt. A kapott, fénymásolt, fekete-fehér térképkivonat használhatatlan, az útleírás gyakorlatilag csak arra jó, hogy a túra elején Balatonfüredrõl kitaláljon az ember. Az ellátás korrekt volt, a pontõrõk mindenhol szívélyesek voltak. Csak helyismerettel rendelkezõknek tudom ajánlani az útvonalat, a célban hallottuk, hogy volt olyan túrázó, aki GPS-el is eltévedt. Nem tudom, hogy az a túratársunk, akit Veszprémfajsznál láttunk, beért-e a célba, végig nagyon szurkoltunk neki, hogy sikerüljön számára is a teljesítés. |
