http://web.axelero.hu/gaborkoos/terep_jaro/mashol/zold_tura_50/zold_tura_50.htm (képek is)
Zöld Túra 50
Ajka-Somlóvásárhely-Somló-Borszörcsök-Ajka
2005. szeptember 3, indulás 7.00, érkezés 16.55. Gyalogos táv: 49 km
Nem bírom magamba fojtani: eddigi túraéletem legjobban teljesített útján vagyok túl: (futás és) megállás nélkül ( persze, az ellenõrzõpontok kivételével) tíz óra alatt letapostam az ötvenest, beleértve a négyszeri elbóklászást is, ami biztosan volt plusz egy-kettõ. Ráadásul, az egyes számú túralap tulajdonosaként harmadiknak indultam, elsõként érkeztem, legyõzve eddigi saját magamat – Moldovával élve, egyébként nem nagy ellenfél.
A Teljesítménytúrázók Társasága (TTT) honlapja a Bakony déli rész, Somló, Kemeneshát térképeit ajánlja, ilyenkor mindig helyi benzinkutaknál próbálkozom, de sem a bakonygyepesi MOL-nál, sem az ajkai Tescoban nem kapni a második kettõt, az elsõ megvan, azonban nem is lesz szükség rá (mint ahogy a másik kettõre sem).
Az Országos Meteorológiai Szolgálat mára sötét felhõket rajzolt Ajka fölé, ennek megfelelõen öltözöm. Fél hatkor indulok Zircrõl, ragyogó napfelkelte, csodálatos a kora-õszi Bakony, párafelhõkkel Szarvaskútnál, Hárskúton csinálják a tengelytörõ egy kilométert a faluhatártól a pénzesgyõri elágazóig – mi kell ennél több? Az ajkai vasútállomáson a meghirdetett 7 óra elõtt néhány perccel gyülekezik a szervezõgárda. Cseppnyi bizonytalanság az igazolólapok kitöltése körül, azután helyére kerülnek a dolgok, nem lehet nagyon látogatott túra, vagyunk vagy hárman a rajtnál. Elsõként kapom a lapot, de csak harmadikként indulok a kora õszinek ígérkezõ reggelen, mert elõtte ki akarom olvasni még az elõzõ napi sajtót.
Az útvonalleírás elsõ pillantásra is eléggé segítõkész – olyan is marad végig, a TTT-honlap túráinak átlagánál jobb -, kiszállási lehetõségeket kínál menetrendekkel, a térkép viszont csapnivaló, bár egy-két ponton értékes támogatást nyújt.
Viszonylag hamar kiérünk a városból, kaptatunk fel a Jókai-bánya, majd a meddõhányó felé – Piller Robi, régi, kedves jó barátom töltötte itt legszebb bányászéveit – az útleírás szerinti szép kilátás az ajkai medencére sajnos elmarad, mert kerítés állja utunkat. Otthon érzem magam a leállított drótkötélpálya tövében, a bányászkolónia piciny házai között, ahol a ma már nyugdíjas bányászok mûvelgetik kicsi földjüket, kerekevesztett csillékben tárolják az esõvizet a locsoláshoz, és egykori bányabeli szállítószalag-darab borítja az útvonalunkba esõ Padragi-víz rönkfa átjáróját.
Az 1.ellenõrzõ ponton kedves, idõs hölgy üldögél egyedül, megmutatom, hová írjon, kapok egy csokit, és mobilozva nézi, hogyan indulok el a reggeli lendülettel rossz irányba. Mire észhez és visszatérek, messzirõl mutogatja – nem arra! Köszönöm – veszem tudomásul a fél kilométeres kis eltévelygést.
A Csapberek-pusztai réten átvezetõ út kellemes, bokáig harmatos, áldom az eszem, hogy zokni nélkül vettem a szandált. Gyönyörû õzlábokat és pöffetegeket fényképezek, finomra érett szedret majszolok marokszámra, õzet riasztok fel a rétet borító magas fûbõl. A helyismerettel rendelkezõk néhány száz méteres rövidítést illesztenek be a vadkerítésnél, én végigmegyek a leírt útvonalon. A 2.ellenõrzõ pontnál kétkedõ kérdés: „Az ötvenesen indul? Szandálban?” Ugyanõ a harmadik ellenõrzõ ponton már kevésbé kételkedik, a célban pedig még kellemesen el is beszélgetünk.
A zöld sávot – sajátos módon – zöld-fehér-zöld összeállítású szigetelõszalag kombináció erõsíti, szakaszonként ez az egyetlen, egyébként jó logikával elhelyezett jelzés. A zöld sáv Pusztamiske után, az erdõben a túraútvonalról lefordulva, a Pápai Mártírok emlékmûvénél végzõdik. A 3.ponton bélyegeztetek, majd útmutatást kérek (mert egyébként semmilyen tábla nem jelzi, merre van) – és tényleg, alig száz méterre az erdei úttól három, kõoszlop, rajtuk emléktábla: „Mártírjaink 1919.szeptember 26” – és 23 név. Itthon bárhol keresem az interneten, semmi; Új Magyar Lexikon (még a hatvanas évek elsõ kiadása!) semmi; Magyarország Megyei Kézikönyvei semmi; Magyar Larousse semmi. A Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal 1987-es Pápa utikönyvében („2., javított kiadás”) végül a Tanácsköztársasági résznél: „Pápa az 1919-es Tanácsköztársaság szilárd bázisa volt. Nem véletlen, hogy amikor a Tanácsköztársaság elbukott, a belsõ ellenforradalmi erõk nyomba hozzáfogtak e forradalmi központ felszámolásához. Az augusztus 8-ig hatalmon lévõ munkásvezetõk letartóztatása után megkezdõdtek a kínvallatások, amelyek azzal zárultak le, hogy 1919.szeptember 26-án a Devecser melletti Meggyes-erdõben a pápai munkásosztály 23 tagját kivégezték.” Kór- (és kor-)kép: nem csoda, hogy nem divat reklámot csinálni neki.
Somlóvásárhely takaros település: kellemes, szépen rendbehozott faluközponttal, köztéri szobrokkal. A kora õszinek jelzett idõbõl késõ nyári lett, meleg van, jó esik egy sör a kocsmában. A vasutat és a 8-as utat keresztezve idõs nyárfasoron haladunk egyenesen a Somlóhegy felé. A Hegykapu vendéglõben van az 5-ös (az útvonalleírásban tévesen 4-es) ellenõrzõ pont, hangulatos, ciprusi emlékeimet idézõ elõkertjében, kellemes hûvösben, kávézgatva várnak minket a pontõrök. Az út a Somló lábánál vezet, hétvégi házak és szõlõbirtokok között, rendkívül szép és hangulatos vidék. A keskeny aszfaltútra hajló fákról szilvát, zöldhéjas diót csemegézek. Szívesen vettem volna, ha az útvonal a Somló tetején keresztül vezet – állítólag tavaly úgy volt, és jövõre úgy lesz – kár, ugyanis soha nem megyek el ugyanarra a túrára.
A hegylábi út végén az útvonallírás balra fordulást ír elõ, viszont Borszörcsök jobbra van. Jobbra fordulok, és jól teszem. Komoly szervezõi baki. Nem túl izgalmas kilométerek következnek, ráadásul az útvonal ki is kerüli a faluközpontot, így a kocsmahûs is kimarad, viszont néhány, igazán értékes felvétel tudok készíteni régi épületekrõl. Fárasztó és unalmas út a Noszlop-devecseri országútig, és a mellette lévõ 6. ellenõrzõ pontig. Ami azután jön, az egész szakasz legnehezebb szakasza: nagyon rossz minõségû ösvények, utak, ráadásul eléggé pontatlan leírások. Vizem majdnem elfogyott, nagyon remélem, hogy a 7-es ponton lesz szervezõi ital. Közben elhaladok a Széki-tó mellett, többször láttam már a 8-as útról a táblát, de nem gondoltam hogy ez ekkora és ilyen szép környezetben van: állítom, hogy a Gaja fehérvárcsurgói tározójával is versenyre kelhet.
Víz nincs a 7-es pontnál, csak csoki, ami energiát ad, de szomjat csak növeli. Kortyonként öblítem ki a számat a langyos, reggeli vízzel, fáradtan húzok a Bakonygyepes-ajkai bekötõ felé (a térkép és a leírás megint ellentmondásban), majd keresztül a városon, kreatív módon a Városligeti tó mellett, tényleg fáradtan esem be indulási helyünkre, az ajkai vasútállomási Smaragd büfé asztalaihoz.
Ötvenes után szokás szerint szundítok egyet, mielõtt hazaindulok; a szomjazást követõen most fél óra kólázás után indulok,elhaladva a vasútállomás elõtti, kicsit szokatlan, mintegy hányó kisfiú vízköpõ szobra mellett. Otthon egy kellemes grilleste vár Katáék szervezésében. Kellemes, szép túra volt.
Epilógus: egy hónapra rá jön ki a Hegyisport és Turista Magazin októberi száma, a szervezõ beszámolójával a túráról. Benne én majdnem név szerint említve: remélem, nem Kós Károlyra asszociált, szegény biztosan forogna a méltatlan összetévesztés miatt. De azért kicsit büszke vagyok rá...
|
