Túrabeszámolók


Mátrabérc / Hanák Kolos / Múzsla

csibaTúra éve: 20092009.04.26 22:54:53
Mátrabérc

Új egyéni csúccsal „szakítom át a célszalagot”, ami nem volt olyan nehéz, hiszen elsõ Mátrabércemen vagyok túl. No de ne szaladjunk ennyire a végére.

Már 2007 óta szemezek ezzel a túrával, de az egyetem eddig mindig közbeszólt. Most szerencsére úgy jött ki minden, hogy ott tudtam lenni. Már jó pár hónapja lezsíroztam Kareszékkal, hogy kell egy hely a kocsijukban, úgyhogy fuvar megoldva. Pénteken nem tudok egyszerûen korán lefeküdni, fél 11 elõtt nem is sikerül, de ennek ellenére másnap hajnalban negyed 3-kor olyan frissen ugrom ki az ágyból, mintha 10 órát aludtam volna. Összepakolok mindent, aztán egy bemelegítõ fél órás kocogással kifutok a találkahelyre. Hamar el is röpül az út Sirokig, ahol jó nagy tömeg fogad. Kocsiból kiszállva majdnem lefagyok, de tudom, hogy ha elindulunk ez a gond elrepül. Készülõdés, kenegetés, beszélgetés ismerõsökkel, és hamarosan közeledik 6:00. Saját tempómban tervezek menni, merészebb álmaimban 8 órás teljesítésrõl álmodozom, a kicsit reálisabbakban inkább 9 óra.

És elindulunk. Megfogadva jó pár ember tanácsát, hogy a túrán sok helyen nehéz elõzni, megpróbálok a futók és a gyors gyalogosok közé beékelõdni. Azon veszem észre magam, hogy jó sokáig futok, bár megállni nem lehet, hiszen akkor több percem rámenne arra, míg elengedem a gyorsabbakat. Így megpróbálok én is gyors lenni. Egy idõ után széthúzódik a mezõny, a futók már messze járnak, így lassítok. Fölfelé marad a gyors gyaloglás, lefelé meg kocogás. Szeretnék 3 óra alatt felérni Kékesre. Néha lehagy még egy – két késõbb indult futó, de pár kilométer után lényegében beállunk, és csak ritkán hagynak le, vagy hagyok le valakit. Egy kerítés átmászásnál valami kiálló felszakít a kezemen egy részt, vérzek is eléggé, és reménykedem, hogy nem lesz tetanusz a vége. A kemény emelkedõk közben sokszor tárul elénk a csodálatos panoráma, és az idõ is egyre melegebb. Kezdek egy picit izzadni, ami nálam meglepõ jelenség. Ritkán izzadok, ahhoz már valami nagyon extrának kell történnie. Jagusról lefelé kocogva kezd utolérni Tinca, közben néha elborzadok Oroszlánvár látványán. Lent gyorsan betolunk egy pohár vizet, majd szinte négykézláb felkapaszkodunk. Megkapom az elsõ pecsétemet, 7:33 van. Egész jó az idõ, bár Tinca szerint nem fog sikerülni a 3 órás Kékes. Én még azért bízom benne.

Egy ideig együtt megyünk, majd fokozatosan ellép tõlem a Markazi - kapu elõtt. Persze elõtte még van egy jó kis Szár - hegy, amin át kell mászni, de utána sokat rongyolunk lefelé. Néha kicsit érzem már megint a térdem, aminek nagyon nem örülök, hiszen sok van még hátra. Markazi - kaputól egy újabb kellemes emelkedõ veszi kezdetét, bár számomra ez nem olyan durva. Meglepõen könnyedén érek fel a Sas - kõhöz, és a K+ becsatlakozásáig egész tûrhetõen vagyok. Onnan megint van egy kis holtpont, már a síkabb részeken sem nagyon megy a futás. De meglátva az épületeket, elõkotrok valami tartalékot, és Kékesre bekocogok. Viszont ami egy felejthetetlen élmény marad számomra, az a pár ember, akik kint álltak a síház elõtti szakaszon, és ahogy elhaladtunk elõttük tapsoltak és bíztattak. Nagyon jól esett. A síházban 9:00 kerül a papíromra, aminek nagyon örülök, mert pont kerek 3 óra lett. Itt tartok egy jó 10 perces pihenõt, közben eszek rendesen, lecsúszik két meleg leves is, ami igazán jól esik. Megpróbálom rendbe tenni a térdemet, mert igen csak érzem. Sajnos ez van, ha az ember nem edz eleget, és ilyenkor meg hajtja magát.

Kékesrõl elindulva egész jól érzem magam az elõzõekhez képet, ami sajnos csak a S jelzésig tart, után pedig exponenciálisan csökken. Az elõzõ szakaszhoz képest emberáradat van, de a többség rendesen elenged. Az S lejtõjén újra érzem a térdem, utána lényegében megint képtelen vagyok a futásra. Csór - hegy emelkedõje igen szenvedõsen megy, de azért nagy nehezen 9:52-re felküszködöm magam. A mozgó ep után félelmetes és egyben csodálatos látvány tárul elém, hogy még hova kell felmenni. Jó meredeknek tûnik, és tényleg az. Viszont a panoráma visszafelé és É, ÉK felé leírhatatlan. Galyatetõig még áthaladunk egy itató pontok, ami segít valamennyit, de már csak a csúcsra várok. 10:44-re meg is érkezem a büfékhez, ahol egy sörre megvendégelem magam. Jól esik a pihenõ, de sokat nem akarok idõzni, mert szorít az idõtervem. Bízom benne, hogy kicsit helyrerázódok, és nekiállok fellépcsõzni a kilátóig. Útközben összefutok Bálintékkal, akikkel egész sokáig együtt haladok. Sokat segítettek nekem, mert egyedül biztos nem futottam volna meg a futható részeket. Tényleg igaz az, hogy társaságban még az idõ is gyorsabban elszáll, és meg is lepõdök, hogy milyen gyorsan Mátraszentlászlóra érünk. Itt lecsúszik 2 pohár nagyon finom tea, majd robogunk is tovább. Fent a kilátónál valami ûbertahó, felfújt 2 ajtós szekrény épp a kocsijából száll ki… õ egy „igazi hamis” állat a természetben. Kilátónál megvan a következõ pont, 11:32. Néha olyan gondolatok jönnek elõ, hogy az elsõk már valószínû bent vannak a célban. Nekem még a gondolattól is libabõrös lesz a hátam. A kilátótól lefelé Bálinték fokozatosan elnyúlnak.

Majd jön Ágasvár. Kemény kaptató, de szerencsére nem olyan hosszú. 12:12-kor kopogtatok a pecsétért. Lefelé egy kicsit izgalmasabb, mint fölfelé volt, de azért egyben leérek. A turistaháznál igen nagy a tömeg, valami csapot szeretnék találni, amibõl víz folyik, és szerencsére akad is egy. Kicsit sorban kell állni, de kivárom. Lefelé már megint fáj szinte mindenem a lábamban, ráadásul benézzük az elágazást, és tovább megyünk jó páran a P jelzésen. Szerencsére nem túl sokat, és öröm az ürömben, hogy egy futó sráccal itt beszélgetésbe elegyedünk, és együtt lekocogunk Mátrakeresztesre. Ez egyedül tuti nem ment volna, megint nagyon jól jött a társaság. 12:50 kerül a papírra a pecsét mellé. Itt én egy kicsit tovább idõzöm, kajálok is, bár már igen nehezen csúszik. Kemény emelkedõ vár még rám, és tudom, hogy nem is rövid. Elég volt a Lefagysz-on lefelé jönni rajta. Egy jó 10-15 perc után nekilódulok.

Az elején nagyon rosszul érzem magam, melegem is van, és az út is igen meredek. Szerencsére az idõ múlásával közérzetem is egyre javul, és a Nyikom - nyeregtõl egész jól vagyok. Muzslát már nagyon várom, 14:05-kor el is érem, és tudom, hogy innen már ráfordultam a célegyenesre. Bár még hosszú az út, és vannak a Koncsúrok is. Leülök addig egy kõre, míg betolom az utolsó müzli szeletemet, majd megyek tovább. Futni már képtelen vagyok, térdem nem engedi. Igaz az ösvény is nagyon szûk, az elõzgetés sokszor kicsit nehezen is megy. Végre túlvagyok a Nagy – Koncsúron és már csak lefelé van. Tisztább részekrõl már feltûnik Szurdokpüspöki is. Még egy gyors patakátkelés, amiben kicsit lemosom magam, majd egy utolsó meredek kaptató, és széles földúton tova. Hamarosan elérem a legszélsõ nyaralókat. Már nagyon bent akarok lenni a célban, talán ezért is kezdek el kisebb szenvedések közepette kocogni lefelé. A boros pincéknél két kislány közli minden arra járóval, hogy már csak 500m van hátra, zene füleimnek. Ahogy beérek a településre, egyre sûrûsödik az autók és emberek létszáma. Majd megpillantom az iskolát, és nagy öröm fog el, hogy megcsináltam. Bent rákerül az utolsó idõ a lapomra, és már tolja is ki a nyomtató az oklevelemet, amire 9:16 kerül. Egy kézfogás és gratuláció a rendezõi személyzettõl, majd gyorsan ki is megyek a szabadba. Összefutok az Ágasvár – Mátrakeresztes szakaszon lévõ társammal és még egy pár ismerõssel, majd egy sör társaságában jót beszélgetünk, és közben nézzünk a csodás „panorámát”.

Végül is boldog vagyok, mert elég jó idõt sikerült mennem, bár nem lett meg a 9 óra. Nem szabad lebecsülni az ilyen távokat. Vagyis rendszeresen kell edzeni, ha az ember úgy akar végigmenni, hogy ne fájjon közben mindene és még gyors is szeretne lenni. Jövõre remélem, újra itt tudok lenni, és talán már nem lesz olyan merész álom a 8 óra körüli idõ.

Köszönet a rendezõknek a színvonalas túráért, és gratulálok a nagyot küzdõknek!





Mért adatok (GPSmap 60CSx & SRTM_HUN):

-táv: 55,9km
-szint:2770m