Túrabeszámolók


A Város Peremén

RrBmIrGaMiDTúra éve: 20092009.04.05 22:22:44
A Város Peremén


Kiírás szerint:
Táv (terepen): 26 km Szint (térképen): 1200 m


Kép:
Kötõk padja
Újlaki-hegy (É)
Újlaki-hegy (D)
Sorrentó-sziklák

3D kép (red-cyan szemüveg kell hozzá)


Összességében egy kellemes túra volt.

A 300 Ft-os nevezési díj nem egy magas összeg: ebbõl következõen óriási ellátmányra nem is számítottunk. Ezt persze nem negatív felhanggal mondom.

Az alacsony költségvetés az emberek számában is megmutatkozott. Kis számú "emberanyaggal" megoldották a pontõrködést: ügyesen megoldott logisztikának köszönhetõen néhányukkal több helyen találkozhattunk.

Az itiener, egy ezer éves õskövület. Nem tudom, hogy hányadik másolatnak a másolatát kaptuk meg, de borzalmas volt. A térkép nagyjából használhatatlan, az adatokra pedig ráférne némi frissítés. De az itiner hajtogatására gondosan ügyelt az úr, aki a rajtnál indította az embereket: meg is dorgálta azokat, akik más módon próbálták összehajtani, mint ahogyan az meg vagyon írva. Mókás jelenet volt ám. :-)

A rajtidõ legvégén érkeztünk, de nem mi voltunk az egyetlenek. Még épp, hogy tudtunk nevezni.

Meg kell, hogy említsem, hogy ezen a túra (hacsak nem az ember már jól ismeri az útvonalat), akkor térkép nélkül nem érdemes elindulni. A kritikus helyeken semmilyen jelzés nem segítette az útkeresést. Nálunk mindig van térkép: itt többször elõ is került. Több embernek is segítettünk, mert sokszor nagy volt a tanácstalanság: pl. néhány esetben érdekes irányokból érkeztek a túrázók. A "tévúton járok" persze a szervezõk rokonairól beszéltek, nem épp kedélyes formában.
Ezt mindig mondom: térkép nélkül sehová!!!

A Felsõszállás utcai elágazásról már többen is írtak: igen, én is írok. Könyörgöm, csak egy szalag, vagy egy irányjelzõ kellett volna.
Elsõ körben balra indultunk el, de a házak elõtt kint álló - meglehetõsen agresszív - kutyák arra késztettek, hogy gondoljuk át még egyszer a dolgot. Így hát ismét elõkerült a térkép, amibõl szerencsére az derült ki, hogy nem kell kutyákkal harcolnunk a továbbhaladásért.

Az idõ viszonylag meleg volt (sõt), rendesen elfáradtunk a túra végére.
Az útvonal igen változatos volt: nekem nagyon tetszett. Sok szép dologgal találkozhattunk, ami miatt érdemes volt eljönni a túrára.

A szervezés ugyan nem volt csúcs, de legalább volt. A remélt József Attilás kitûzõ helyett kaptunk 3 remek mûanyag valamit. Azért kidobni természetesen nem fogjuk, de a kitûzõnek jobban örültünk volna. Levélben érdeklõdtem is, hogy nem lehet-é hozzájutni valahogy legalább egy ilyen kitûzõhöz, de sajnos nem lehet. Azt ígérték, hogy majd jövõre lesz, ha ismét megyünk. (Remek stratégia a túrázók megtartásához. :-D)


Szintmetszet*:

GPSies - A Város Peremén
tovább


* A képre kattintva részletes térkép és adatok