Túrabeszámolók


Teleki

csibaTúra éve: 20092009.04.05 15:24:24
Teleki 50

Idén már zsinórban 3* vágtam neki ennek a túrának, bár eddig mindig belecsúszott valami hiba, és sajnos idén is. 2007-ben a sötét miatt tévesztettük el a S jelzést a végén, tavaly útvonalleírás hiányában elkavartunk a P jelzésen Pusztatorony után, és idén is kifogott rajtam ez a P jelzés… :S

(Egyébként meg hatalmas kalap sz@r a MÁV-nak. 80km-es utat sikerül 2 óra alatt legyûrnie a vonatnak, úgy, hogy ebbõl az elsõ 35km-t kb 35 perc alatt megteszi. Lehet, Vácról gyalog hamarabb le lehetne érni Drégelypalánkra. Szerencsére ez nem befolyásolta a csodás túrát.)

Szóval harmadszori nekivágás, célom, hogy max 8 óra alatt beérjek a célba, ami össze is jött . Gyorsulok évrõl – évre ezen a túrám, talán még pár év, és hamarabb a célban leszek mint, hogy elindultam volna  Az idõjárásra nem lehetett panasz, sõt még talán olykor túl meleg is volt. Bár reggel el kell még a polár, ami a rajtban le is kerül, és rendezõk által utazik a célba.

Vonattal szépen kizötykölõdök a rajtba, közben egy – két ismerõs arccal összefutok. Szép lassan, de végre valahára bedöcög a vonat Drégelypalánkra 9 után nem sokkal. Szép kis csapat száll le, sor is jó nagy lesz. Addig, míg egy picit elfogynak az emberek befáslizom a térdem, majd ezután megyek nevezni, ami már igen gyorsan megy. Rajtidõ 9:20. Beállok egy futó mögé, akivel egészen a Drégely várig bírom az iramot. Kicsit azért tartottam tõle, hogy túl gyors lesz, és majd a végén megbosszulja magát, de szerencsére nem így lett. Shaffer – kútnál megtöltöm a kulacsom, majd tempós gyaloglás fölfelé. 9:50-kor megkapom a pecsétemet, és robogok is lefelé. A futó srác, akit árnyékként követtem itt végleg elnyúlik tõlem. Inkább maradok a saját tempómban, nem akarom széthajtani magam az elején. Pénzásásig kellemes a terep, a nap is egyre jobban süt, és egyre több embert érek utol. Fölfelé az aszfalton lehagy egy futó, és egyben õ a legutolsó ember, aki lehagy. K négyzeten egy balos emelkedõvel újra földúton járunk, majd hamarosan egy szélesebb erdészeti úton megyünk egészen Csánki – kertig. A pontõrök kérdezik tõlem, hogy vannak e még utánam, de el kell, hogy szomorítsam õket, mert legalább még 50 ember tuti mögöttem volt. Fölfelé az S jelzés kellemesen megy, néhol igen tömény állati illat csapja meg az orrom, de állat sehol. Bugyihó mellett elsuhanok, majd Királyházáig lekocogok. Igen fiatal pontõrtõl kapom meg a pecsétemet és mellé csokit is, majd egy egész friss hídon átkelve teával is frissítek. Nagyon tetszettek ezek a hidak, késõbb még a P jelzésen is találkozhattunk eggyel, de ez különös képen jóra sikeredett.

Kajálok itt útközben, rá kell hangolódni a következõ komoly emelkedõre. Királyháza után nem sokkal összefutok az egyik rendezõvel, Zolival, akitõl érdeklõdöm, hogy a Tûzköves – forrás mennyire van megközelíthetõ állapotban, de szerinte képtelenség száraz lábbal átkelni a patakon. Így a patakból merítek vizet, ami ugyan olyan jó volt. Hamarosan elérkezem a durva emelkedõ aljára, bár elõtte még a patak átkeléssel kicsit megszenvedek, de szerencsére száraz lábbal megúszom. Fölfelé most egész jól megy, bár már néha érzem, hogy gyors volt az eleje. Nagy – Mánáról, mint mindig, csodálatos a kilátás, jó páran pihennek is fent. Egy idõ után az elsõ hófoltok is megjelennek, majd feltûnik a távolban egy kis zászló, ami jelzi Magosfát. Fent a szokásos magosfai pontõrtõl megkapom a pecsétemet, közben egy újabb ismerõs arccal összefutok, akivel még a Rockin mentünk együtt egy rövid ideig. Csóványos felé véve az irányt egyre vastagodnak és egyre sûrûbbek lesznek a hófoltok. Pár perc és már a kilátó mellett vagyok, itt most nekünk nem jár pecsét, így robogok tovább. Nagy – Hideg – hegyre kicsit elcsoffadva érkezek már, így itt beiktatok egy 10 perces pihenõt. Sikeresen helyrerázódom, és így a lefelé vezetõ utat futva teszem meg a Kisinóci th-ig. Lent igen komoly frissítõ pont vár, ahol szintén elidõzök egy keveset, majd fojtatom tovább utamat az igen csak kopott S négyzet majd S + jelzésen. Szerencsére a szalagozás tökéletes volt, így eltévedni képtelenség. Kálváriáról a kilátás nagyszerû, lefelé kocogok a faluba, bár már igen csak érzem a jobb lábamon a sípcsontom elõtti izmot. Nem tudom, mitõl lehet, de az utóbbi túrákon szinte mindig ott fáj, amitõl szinte képtelen vagyok futni.

Kóspallagon már keresem a mûködõ kutakat, mert ott fent nagyon befûtöttek, és a citromos frissítõre is megszomjaztam. Közben két kisgyerek szólít le az út szélérõl, hogy nem kérek e limonádét és süteményt. Visszautasítom õket, biztos meg is haragudtak rám emiatt :), de nekem most tiszta víz kell. Szerencsére van is egy mûködû kút már látótávolságban, amiben kb megfürdök. Innentõl már megint csak gyalogolni tudok, annyira fáj a jobb lábszáram elõl, hogy nem megy a futás. Kis – Hanta – patak egyszer az átkelésnél majdnem megviccel, de szerencsére nem én megyek elõl, és így már tudom, hogy mire nem szabad lépnem. Késõbbi átkelések már sokkal könnyebben mennek. Majd jön a horgásztó, és a kavarás… rosszhiszemûen azt is mondhatnánk, hogy kispistázás. Elõveszem az itinert, mert ezen a P jelzésen kicsit bizonytalan vagyok. Azt olvasom a leírásban, hogy Pusztatorony vulkáni kúpját balról megkerüljük, hát én meg is kerültem. Itthon veszem észre csak a kis kapott kiegészítõn, hogy nem kellett volna megkerülni…Sajnos ez van, így már nem is annyira fényes az érem, de legalább nem szándékosan hagytam ki a vulkáni kúpot, és talán távolságban sem rövidítettem, csak szintben pár 10 métert. Tanulság: legközelebb még ismert terepen is el kell olvasni minden kapott információt.

Aszfalt úton átérve most megvan az éles bal kanyar még az emelkedõ elõtt, tavaly leírás hiányában felmentünk rajta. Nemsokára újabb patakátkelések jönnek, ami igen csak könnyen megy az elõzõ nap megépített híd segítségével. Kiérve Szent Gál – földre locsolom rendesen a fejemre a vizet, mert kezdek felforrni. A ponton kapunk egy újabb pecsétet, vagyis aláírást, és mellé ennivalót is. Innen már Törökmezõ illatát hozza a szél, de elõtte teszek egy kitérõt a források felé. Majd visszatérve a helyes útra folytatom tovább. Törökmezõ után 1-2 km-rel a lejtõs részen lefelé kocogva két út szélén álló ember sörrel kínál. Meglepõdök rendesen, bár õk nem is ezen a túrán voltak. Érdeklõdnek, hogy mi van erre, mert már jó pár futó ember elhaladt mellettük. Kicsit beszélünk, majd megyek tovább. 16 óra körül van, mire elérek a létramászós részhez, ahol már nem kell mászni. A fölfelék már igen szenvedõsen mennek, de végre a csúcsán vagyok. A túra elõtti napon kapott infó alapján Köves - mezõig az aszfalton haladok, ami meglepõen jól esik. Világos – térig még viszonylag enyhe az emelkedõ, az S jel hívogat, de még elõtte mászni kell. Ha mászni kell, akkor meg mászni kell. Szenvedek megint rendesen, jönnek is már egy páran szembõl, de végre a kilátónál vagyok. Ismerõs pontõrtõl jár a pecsét, és a lapjuk szerint 41. vagyok. Kicsit beszélünk, majd megpróbálok kocogást imitálva lejutni az S elágazásáig. Innen még egy kis emelkedõ után már tényleg csak gurulni kell lefelé. Érdekes mozgáskoordinációval megyek, mikor elkezdek futni, de magasról teszek rá. Jó pár embert még lehagyok, majd kis idõ múlva feltûnik a távolban a Kálvária és a Trianon Emlékhely. Ott a cél is, néhányan körülötte fekszenek a fûben. 17:20 kerül érkezéshez, ami kerek 8 óra menetidõ. Megkapom a gyönyörû oklevelet és a kitûzõt is. Ami különösen tetszik, hogy mindig más kitûzõt kaptunk az elmúl 3 évben, amióta én erre a túrára járok, és most az oklevél is új lett. Részben boldog vagyok, mert "sikerült", amit elterveztem. No meg szomorú is, mert porszem csúszott a gépezetbe Pusztatoronynál.

Összességében egy nagyon szuper túra volt. Jelzõket nem is mondanék rá, csak annyit, hogy igazi Börzsönyi Akciócsoportos rendezést kaptunk.

Gratulálok mindenkinek!