Bakony 25
GPS-el mért távolság: 22,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 535 m. A távolságadathoz hozzátartozik, a mérés pontossága érdekében, sehol egyetlen métert sem rövidítettünk, s két GPS is volt nálam. A két track hossza között TrackMaker programot használva 81 m a különbség.
Idõjárási szempontból, számomra csaknem megismétlõdött egy két héttel ezelõtti hétvége. Szombaton szép napsütéses idõ, vasárnap esõ. Készültem a rossz idõre és a sárra. Szerencsére nem minden jött be.
A buszra várva, egy fiatal párral beszélgettünk, akik szintén a túrára igyekeztek. Tartottak a szintidõtõl, mivel még csak most kezdik a teljesítménytúrázást. A végén kiderült teljesen alaptalanul. 6 helyett, bõven 5 órán belül teljesítették. Viszont ez is megerõsíti a véleményemet, miszerint szükség van az olyan teljesítménytúrákra, ahol nincs szintidõ, s a tényleg kezdõk is látják, mire lesznek képesek, ha lesz teljesítménykényszer. A túrára utazás nem volt egészen sima. Városlõdön 11 percet késett a Bakony VOLÁN csotrogánya. Mindez nem elég, Herend elõtt a sofõr váratlanul, megállón kívül megállt. Úgy 3 perc múlva kiderült, egy elütött fácánt gyûjtött be. Nagy nehezen beértünk Herendre. Ervin sehol, pedig a busz késése miatt, az övének már ott kellett volna lennie. Mire elõbányásztam a telefonomat, õ is befutott. Bemelegítésként elgyalogoltunk a vasútállomásra a rajt helyére. A gyaloglás során szembetalálkoztunk az egyesületi csoporttal, majd kisvártatva a hajmáskéri különítménnyel.
A nevezés egész rövid idõ alatt sikerült, s gyors készülõdés után elindultunk. Csak a 25-ös távra nevetünk, mivel másnap iskola, pedig Ervin számár ez egy kiváló lehetõség lett volna az elsõ 50-es túrára, hiszen egyébként könnyû teljesíteni. A falun belüli szakaszt hamar letudtuk, s végre földúton talpaltunk. Igen jó tempót mentünk, egyre-másra elõztük meg az embereket. Idõnként persze vissza is elõztek bennünket, amikor levágtak a mezõn át egy-egy sarkot. Hamarosan elértük az elsõ ellenõrzõ pont hûlt helyét, legalábbis ahol elõzõ években ráleltünk. Gyerünk tovább, s találgattuk hol lehet. Egy patakkal késõbb találtuk meg. Itt értük utol a hajmáskéri csapatot, akikkel aztán az öreghálási pontig elõzgettük egymást. Kilyukasztottuk az igazolólapot, s szaporáztuk is lépteinket a hegynek fölfelé. Jó kis kaptató következett, ahol az idén elõször éreztem a medvehagyma illatát. Nem tudom megmagyarázni miért, de itt mindig erõsebb illata van, mint a Bakony más részein. Közeledtünk a második ellenõrzõ ponthoz, de még mindig nem értük utol az egyesületi brigádot, pedig úgy gondoltam hogy azt a húsz-harminc perc hátrányt eddigre ledolgozzuk. Ervin olyan tempót diktált, a maga tizenkét és fél évének megfelelõen, hogy többször kellett kérnem, ugyan vegyen már vissza a tempóból, mert nem tudom tartani a lépést. Elértük az ellenõrzõ pontot, s még mindig sehol a fürediek. Mi történt velük? Megtáltosodtak? No mindegy. Igazolás teaivás. Ervin elõkap egy-két szendvicset, mondván épp ideje reggeliznie. A második pohár teánál tartottunk, amikor megjelentek a fürediek. Mint kiderült, „kicsit” letértek az ösvényrõl medvehagymát gyûjteni, ahogy azt rajtuk kívül meglehetõsen sokan tették. Lehet, hogy a természetvédõk a pokolba kívánják ezt az invazív növényt, gasztronómiai szempontból viszont nagyon sokan, magasan díjazzák, köztük én is.
Továbbindultunk. Meglepetésemre csak a Törkõlik-barlanghoz vezetõ völgyben láttam havat, holott egy bõ hónapja, itt még 70-80 centis hóban törtünk utat magunknak. A Hajagról levezetõ út, a túra legszebb szakasza. Igazi jó kis, helyenként sziklás le-föl. A tavalyi évvel ellentétben, most nem volt komoly dagonya. Néhol volt ugyan egy kis sár, de rendszerint simán kikerülhetõ. Sajna itt már kaptunk egy kis ízelítõt, az országos békák ígérte esõbõl. Mire fölvettük az esõkabátot, már el is állt. Már nem vetettem le a hátralévõ szakaszra. Ennek megfelelõen csuromvizesre izzadtam alatta. Ervin viszont öltözött-vetkõzött. Valahonnan nekem is elõ kellene bányásznom a régi honvédségi malaclopót. Az Öreghálás felé vivõ úton is elég szép a kilátás.
A 25-ös és 50-es távok szétválásánál megkaptuk a következõ pecsétet, s gyerünk tovább. Friss fakitermelés mellet vezetett utunk. Egy nyílt szakaszon újra rákezdett az esõ, és már nem is hagyta abba. Egy kényelmesebben gyalogolható szakaszon ettünk egy kis csokit, mivel most már én is kezdtem megéhezni. Csehbánya elõtt kezdtem érezni, megint szorosabbra kötöttem a kelleténél a bakancsot. Elkezdett fájni a lábam, ami sajnos, ha kismértékben is, de kihatott a tempómra. A falut gyorsan elértük. Megnéztem, 12.18-kor húztunk el a kocsma elõtt. A hajmáskériek említették, szeretnék az egy óra akárhányas vonatot elérni. Nem tudtam a pontos idõt, így a hátralévõ 6 km alapján úgy gondoltam nem tudunk idõben beérni. A végén kiderült sikerülhetett volna. No azért tempóztunk tovább.
Nagyon kellemes a torna patak menti ösvény. Ezen a szakaszon ajkai csapatot elõztünk meg, pár perc beszélgetéssel. Visszatérve a patakhoz, megkaptuk az utolsó ellenõrzõ pecsétet. A két patakátkelés egész könnyûnek bizonyult. Az ezt követõ emelkedõn megest arra kellett kérnem Ervint, vegyen vissza a sebességbõl, mire jelezte, a normál tempójánál lassabban kaptatni fárasztóbb, ami így igaz. Ennek megfelelõen szabad kezet adtam neki. Még kétharmad rész volt hátra, amin legalább 50 – 60 m-t vert rám, pedig nem egy hosszú emelkedõ. Bizony már csak hosszú távon van rá esélyem, hogy megelõzzem.
Az erdõbõl kiérve már látszik Városlõd. A látvány kellemes. Ezt a kanyart sem vágtuk le. Igen jó sebességgel haladtunk. A nemszeretem aszfalton kicsit jobban rázendített az esõ, de már itt is a cél.
Egy-két perc várakozás után megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt. 13.25 került érkezési idõként az igazolólapunkra.
Otthon csak a 15.21-es vonatot és a 16.04-es buszt írtam fel, így nem volt elõzetesen viszonyítási alap. Miután nem kellett a GPS, Interneten meg tudtam nézni, hogy bizony csak alig késte le Ervin a 13.21-es vonatot, illetve a 13.24-es buszt. Mire befejeztem a menetrend nézést is csak 13.33 volt. Sokakkal egyetemben, egy csaknem 2 órás várakozás következett. Ervin táborozós emlékei alapján elballagtunk megnézni a Cuki büfét, amelynek ajtaján öklömnyi lakat lógott. Vissza a központba. Kocsmába be, ittunk egy kis üdítõt. Beültünk a kocsiba, s vártunk a vonatindulás idejét, a többieknél kényelmesebben.
A túra vonalvezetése kellemes, de nem túl látványos. Fotózni alig fotóztam, így nem is teszek fel képeket az egyesületi honlapra.
A túra ár/szolgáltatás aránya változatlanul a rosszak közé tartozik. |
