Normafa 20
2009.03.07; Táv: 20,5 km; Szint: 650 m;
Már a busz ablakából kémlelem a síház mellett felállított sátor elõtt pezsgõ ismerõsöket. Szinte hajszálpontosan 7:00-kor áll be a 90-es a Normafa megállóba. Leszállok, és a rajthelyre megyek. Egy info tábla takarásában két túratársam szerel föl dideregve. Tényleg, a városhoz képest itt sokkal hidegebb van metszõ széllel bélelve.
Gyorsan benevezünk és elindulunk a kék kurflin. Meglepetten állapítom meg, hogy a múltheti nagy hóból már csak elvétve van egy-egy foltocska és a dagonya elhanyagolhatóan kicsi, murvás vagy köves részeken nincs is. Most már csak az idõjárás legyen kegyes hozzánk, és ne küldjön ránk esõt. Némi menetgyakorlat után már nem is fázunk. Utunk kimegy a peremre, a szép kilátást most el lehet felejteni, mert gyakorlatilag belefejeltünk egy felhõbe. A ködbõl lassan kibontakozik a Libegõ fenti állomása. A múlt héten alulról szemléltük a székeket, a lenti állomás közelében, a ZÖLD 45 útvonaláról. A piros sáv lépcsõn visz fel az Erzsébet kilátóhoz. Ez jó a csapágyak bejáratásához és a motor felpörgetéséhez.
1. ellenõrzõpont, János-hegy.
A pontõr egy pad mellett fagyoskodik. Ilyen szélben, mozgás nélkül még az ember lelke is fázik. A másik oldalon megint lépcsõzünk, de most lefelé. A Pozsonyi-hegy platóján menet közben eszem meg a reggelimet. A szerpentin lépcsõ alján már látni a pontõröket.
2. ellenõrzõpont, Szépjuhászné.
Kellemes meglepetés, hogy nem kell egészen lemenni a Szépjuhásznéhoz. Néhány frutti vételezése után hegyesszögben, balra ráfordulunk a sárga sávra, és a Gyermekvasút mellett haladunk a Kis Kõfej felé. Itt szélvédett helyen vagyunk, egész más a klíma, mint fent. Lejjebb ereszkedünk a tüdõkórház szürke kerítése mellett, majd a felújított fahídon kelünk át, melynek hajdani darabjai az árokba vetve zöldellnek a rájuk telepedett mohától. Hullámvasutazás következik és egy erõsebb emelkedõ után megpihenhetünk a becsatlakozó piroson, ami kellemesen lejt a Virág-völgy felé. Amikor elérjük, ismét emelkedünk a sárga sáv ösvényén. Rengeteg kidõlt fa szegélyezi utunkat. Évekig komoly küzdelmet jelentett az ágaik között való átmászás. Szerencsére mostanra felszeletelték õket. Sunyi módon, élesen kanyarodik jobbra a sárga. Elsõ bálozók könnyen továbbmennek egyenesen. Egy enyhébb emelkedõ után már látszik a Csacsi-rét esõháza.
3. ellenõrzõpont, Csacsi-rét.
A pontõr Sportszeletet kínál. Jóízûen nekilátunk, amikor csapattársunk telefonál. Kérdezi, hogy merre járunk. Megmondom és visszakérdezek. Azt hiszem, hogy itt van valahol a nyomunkban, de õ a Mûvészetek völgyét csinálja. Hát az egy kicsit odébb van, a Balcsitól északra. Kölcsönösen jó utat kívánunk egymásnak, és el is indulunk. Keskeny, kissé sáros ösvényen megyünk libasorban. Ennyi dagonya kell. Rátérünk a zöld + ra, ami levisz Makkosmáriára. Útközben megkérem túratársnõmet, hogy fényképezzen le egy hatalmas kiszáradt fát. Legnagyobb részben lemállott róla a kéreg, és a nedves idõben törzse mint barna bõr csillog. Megmaradt kérgét moha öltözteti, csonka karjai az égnek merednek. Megkérdi: Minek? Á, csak úgy…
Itt a rét, szélén a templommal. Kicsit jobb idõben itt gyerekek játszanak, kirándulók szusszannak. Most csak az elõttünk haladó Normafásokat látni. Rátérve a piros sávra kellemes úton megyünk a Végvári-szikla felé, amirõl lekaparták a nevet és valami „Szent Izét” írtak rá. Legjobb akkor lett volna, ha természetes állapotában sikerült volna megmaradnia.
4. ellenõrzõpont, Végvári szikla.
Itt egy alattomos, hosszantartó emelkedõ kezdõdik. Fel kell kapaszkodni a Farkas-hegyi mûút szintjére, ahonnan még tovább kell fölfelá menni egy kanyarig, ahol tábla mutat két irányba sárga kurflival. Innen már jobbra, lefele baktatunk. Minden keresztezõdésnél benézek balra, hogy nincs e ott a pontõr, míg végre egy A4-es papír tudatja, hogy 40 m múlva eljõ.
5. ellenõrzõpont, Piktortégla üregek.
Élesen balra kanyarodunk a sárga kurflin. Egyik túratársam már nagyon érdeklõdött egy ilyen üreg mibenléte iránt, szerencsére tudok mutatni egy jókorát. Emelkedõvel érünk a piros kocka csatlakozásához. A Kolacskovszky turistaház (már ennek sem ez a neve) ellenkezõleg van a mi útirányunkhoz képest. Kellemesen sétálunk a kajahelyig, ami kicsit beljebb van a KFKI buszmegállójánál, egy vassorompónál.
6. ellenõrzõpont, Irhás-árok.
Ilyen finom, puha fehérkenyeret már rég nem ettem. Ízletes a sültzsír rajta, piros paprikával, hagymával. Mindez teával öblítve. Sokan jönnek egyszerre, ezért nincs arcom harmadszor repetázni. Kék szalagozáson csontig lemegyünk az Irhás-árok alja alá, majdnem a Törökbálinti útig. Hörcsög a neve az utcának, amin balra bemegyünk, még mielõtt teljesen leérnénk.
7. ellenõrzõpont, Magasúti lejtõ.
Autós pontõrtõl kapjuk a pecséteket. Ezt a Magasúti lejtõt - amin most felfele megyünk - nem tudtam hova tenni, de most már látom, hogy felvisz az Ördögoromról lejövõ zöld háromszögre, amin a múlt héten még viszonylag fitten bokáztunk a ZÖLD 45 legelején. Beérünk a villák közé, néhányra alkudunk, de nem igazán jó a felhozatal, így az egyik ELADÓ táblás ház mellett lemegyünk az ösvényen és rádobbanunk a keskeny vashídra, ami már nem csúszik annyira, mint egy hete. Na még egy nagy levegõvétel: fel, fel az Úti Madonna kápolnához.
8. ellenõrzõpont, Kápolna.
A pontõr az oltár elõtt osztja, no nem az áldást, hanem a billogot. Szerpentin tovább. Egy kanyarban, a háromszögelési vasoszlopnál lihegek kettõt, mintha bevárnám a túratársnõmet. Még egy kicsi és itt az adótorony, majd a Gyermekvasút Széchenyi-hegyi végállomása. A vasút mentén megyünk a Normafa megállóig, majd átvágva a mûúton a síház melletti sátorig. Ezt megúsztuk szárazon. Kedves gesztus, hogy az oklevél és kitûzõ mellé még egy kis csomag ropit is kapunk búcsúzóul…
Ottorino
|
