Március 15-e elõnapján Nemzeti Ünnepünkhöz méltó, huszáros hajrával értem el a Zebegénybe tartó vonatot. 5 percem volt a metróból kiszállva, hogy elszaladjak jegyért, majd vissza a pénztártól távoli vágányhoz.Felszállva lehuppantam, majd rögtön fel is pattantam, mivel egy részegen randalírozó térsaság ordítozott a vagonban--a miénktõl eltérõ kultúrájának megfelelõen. Akik megfékezhették volna õket, azok most a holnapi nagy feladatra készültek, Az esernyõket kell majd helyettesíteniük,hogy megvédjék a nagy szónokot, mert eddig a tojásos Demszky úgy hozzátartozott a március 15-i ünnepségekhez, mint a tojásos nokedli a salátaszezonhoz.
A következõ kocsiban békésebb emberek közé kerültem. Ebola, Szöcske és még néhány, névrõl nem ismert hegyjáró ült ott, így aztán az utazás nem lett monoton a vonaton--a régi túrákról beszélgetve hamar eltelt az idõ.
A rajtnál gyorsan elintéztem a nevezést, és már eredhettem is Tiboldék nyomába a kanyargós úton.A Trianon-emlékmûvet eddig csak sötétbem láttam, talán ezért nem vettem észre a közelében levõ, érdekes , fából faragott , 56-os emlékszobrot.Az elsõ ellenõrzõponton régi, kedves ismerõs, Bártfai Laci fogadott, így vele is válthattam pár szót.
Különféle sárgákon haladtam.Sárga háromszög, sárga sáv, sárga kör, sárga kereszt, sár gatyámon--köszönhetõen annak, hogy otthon maradt a lábszárvédõm.A 2. ep.-nál Tamics Gabival futottam össze,át is adtam neki a 4. évezrednyitó füzetet a 2000 megtett km-t igazoló pecsétekkel.
A nagy sártaposás közben azért kellemes élményekben is volt részem.A Szent Mihály-hegy közelében pár szál hóvirágot láttam,majd hamarosan felbukkant a névadó is, néhány kiterjedt folt formájában. A Julianus-kilátó tetején kaptuk meg 3. pecsétünket és mellé a pompás panorámát a Nagy-Villámmal, a visegrádi várral és Salamon tornyával, amirõl már tudjuk, hogy téves elnevezés. Valahol a Sibrik-dombon próbálta meg Szent László elvenni I.András fiának a kedvét a királyi mesterség ûzésétõl. Történelmi merengésemet Nagy Lajos szakította félbe, nem az Anjou, hanem a székesfehérvári, aki sok "királyi" túrát rendezett,de valami miatt tele lett a hó/Fejérke/cipõje az egésszel, és mostanában inkább egyszerû résztvevõként találkozhatunk vele. Kár, bár vannak remek követõi, például ennek a túrának a rendezõi.Közben a Dunán felbukkant egy uszály, de muszáj elindulni, nem állok túl jól az idõvel, igaz ez a 8 km. volt a túra legnehezebb szakasza,735 m. az eddigi szintemelkedés.Jó lenne egy kis szénhidrát, ám a mazsolát is otthon felejtettem. Szerencsére, Kövesmezõn egy szelet Cerbonát kaptam a pontõröktõl, így ez a gond kipipálva.
A zöld háromszöggel jelzett enyhe emelkedõn kapaszkodtam felfelé, amikor egy régi parkõrre emlékeztetõ turistát pillantottam meg, aki a két botjával jelentõs mennyiségû levelet gyûjtött össze. Amikor utolértem, örömmel láttam, hogy a "parkõr"nem más, mint Gyõri Péter, így aztán együtt meneteltünk tovább, és gyönyörködtünk az út két oldalán megjelenõ szép, lila hunyorokban.
A Gerendás-büfében hamar eltûntettük a hivatalos járandóságot /hagymás zsíroskenyér teával/, majd jöhetett a túrázók kerozinja, a sör.Az üzemanyaggal feltöltve, nagyobb sebességre kapcsoltunk,és a tökéletes szalagozás miatt nem is tört meg a lendületünk semmilyen tájékozódási kényszer miatt.Útba ejtettük gyerekkorom egyik kedvencének, Kittenberger Kálmánnak "Rózsakunyhó" nevû pihenõjét, majd felmásztunk a Gál-hegyre, hogy aztán egy igen meredek, de jól futható terepen eljussunk a Morgó állomásig.Valaha azt hittem, hogy az egyik törpérõl kapta a nevét, de ma már tudom, hogy a mellette zúgó patakról, ami most véletlenül se nevezhetõ törpének,igen szélesen vágtat a Duna felé.A büfében pedig egy újabb sör vágtatott a gyomrom felé,Peti viszont Jedlik Ányos találmányát, a fröccsöt választotta szomjoltóként.
A Testvér-forrást és a Riesner-forrást érintve mentünk a Pusztatorony irányába, és ekkor megjelent Molnár Gábor, emlékeztetve gyerekkorom másik kedvenc vadászírójára. Egy szép horgásztónál a kétpúpú tevére enlékeztetõ rész második púpján begyûjtöttük a 8. stemplinket is.
Következett egy újabb halastó Törökmezõnél,majd az utolsó emelkedõ és irány Zebegény! Bezzeg én ismét tévedtem,amikor a száraz úton menve, azt hittem, a talajnál megtörtént a rendszerváltás. Most is csalódnom kellett, hamar visszaállt a régi rend, sár borított mindent.Ekkor már a szobi Zolival robogtunk a cél felé, ahol a kedves rendezõkön kívül virsli és tea várt minket.
Nagyszerû túra volt, kellemes, napsütéses idõben, kitûnõ rendezéssel, a nehézségekre meg ki a fene emlékszik már a célba érkezés után? |
