Mûvészetek Völgye 36
(A kiírásban szereplõ pontos táv: 36,0 km / 650 m)
A meteorológusok nem a legszebb túraidõt ígérték erre a napra és a túra napját megelõzõ napok kiadós esõzései is sok túratársnak elvehették a kedvét, mert a rajtnál meglepõen kicsi volt a tumultus, olyannyira, hogy egész egyszerûen szinte sehol senki... Elõször azt hittem mi vagyunk túl koraiak, de igazából nem, 7 óra is elmúlt már pár perccel, mikor elindultunk. Ahogy kiléptünk az iskolából, senki nem ment se elõttünk, se mögöttünk, na gondoltam, ez végre nem egy nagyon zsúfolt túra... Miután nem volt kit követni, bizony jól jött a GPS és az itinerre nyomtatott térképvázlat segítsége - ez utóbbi szerintem az egyik legszínvonalasabb, amit valaha is láttam, nagy elismerés érte a szervezõknek! Nagyon profi volt a térkép, nagyon szép az egész itiner, teljesen színes és nyomdai elõállítású, tényleg igényes munka!
Kicsit szokatlan volt, hogy az út szinte végig jelöletlen utakon haladt, de azon aggodalmam, hogy esetleg nem fogjuk tudni merre kell menni, alaptalannak bizonyult. A rendezõk nagyon korrekt jelzésekrõl gondoskodtak, a hagyományos szalagozáson túl egyfajta háromszínû, zöld-sárga-fehér szigetelõszalagos módszerrel is mutatták az utat, igaz, késõbb aztán volt pár olyan hely, amikor a szalag jobbra, a szigetelõszalag meg balra vezetett...hát ez bizony kicsit gondolkodóba ejtett néha, de azért megoldottuk! :-) Késõbb amúgy is rájöttem, hogy a két jelzésrendszer közül a klasszikus szalag a magasabb rendû, azaz ahol a kettõ eltér, ott a klasszikus szalagot kell követni, aztán miután erre ráéreztünk, már nem volt többet probléma!
Az út eleinte gyorsan fogyott, de aztán elõbukkantak az elõzõ napok folyamatos esõzéseinek jól láthatói nyomai: a sár egyre nagyobb lett és egyre nehezebben tudtunk haladni! A Bondoró házig korrektek voltak az útviszonyok, utána viszont… Sár, sár és sár – de a ragacsosabb fajtából! A néhány kilométernyi sártenger végét egy patakátkelés nehezítette, a dolog szépsége abban rejlett, hogy a patak éppen elég bõvizû, elég mély és elég széles volt ahhoz, hogy ne lehessen csak úgy simán átugrani rajta, alkalmi híd építésére pedig éppen a mélysége miatt nem igen volt esély… Maradt a klasszikus megoldás: egy lépés bele, egy a túlpartra! Igen, az a bakancs próbája, de szerencsére komoly amortizáció nélkül túléltük!
A taliándörögdi ellenõrzõpont a Katica büfé volt, ahol kereken 7 (!!!) féle csokiból lehetett választani, igazán korrekt kínálat volt! A település házait elhagyva hamar a templomromhoz értünk, ami a borongós idõben igazán érdekes arcát mutatta. A templomromtól a Szputnyikig haladva rákezdett a szél és az esõ, innentõl kezdve gyakorlatilag az erõs és hideg szél illetve a szemerkélõ esõ különbözõ fokozatú kombinációi változtak, hol egyik, hol másik kezdett rá erõsebben. Öcs után mindkettõ tetõzött, aztán az esõ visszavonulót fújt egy kis idõre. Pula után a Kinizsi forráshoz vezetõ út már csak azért is érdemel említést, mert az út egyes szakaszai valóságos hóvirág erdõn vezettek keresztül, szinte lépni sem tudtunk úgy, hogy ne tapostunk volna éppen rá egy tõ virágra, annyira sûrûn nõtt a tavasz hírnöke.
Vigántpetenden a régi iskolában volt az ellenõrzõpont, a szervezõk itt kínáltak némi elemózsiát, de jobbnak láttuk nem sokat idõzni itt, úgyhogy egy zsíros kenyér után máris folytattuk utunk az ismét erõre kapott szélben. Az falut elhagyva, ahogy kapaszkodtunk fel a dombon, a szél igazán elemében volt, s nem igazán értettük miért is van az, hogy akármerre megyünk, a szél mindig szembe fúj… :-)
Az erdõbe beérve szerencsére kicsit védett helyre kerültünk, s hamarosan elértünk a túra legkeményebb emelkedõjéhez, a Királykõhöz. Aki járt már erre, azt tudja, hogy ez az emelkedõ nem túl hosszú, lehet vagy 50 méteres, de szinte majdhogynem függõleges, úgyhogy rövidsége ellenére is meg tudja viselni az embert… A Királykõre felkapaszkodva tanácstalan embereket láttunk, mint kiderült, nem igazán tudták, hogy most akkor onnan merre… Tanácstalanságukhoz mi is csatlakoztunk, az addig kitûnõ szalagozás itt kicsit gyengébbre sikerült vagy csak mi nem voltunk elég éberek a mászás okozta fáradtság miatt, nem tudom, mindenesetre kicsit nehezen találtuk meg az ellenõrzõponthoz vezetõ utat. Azért végül meglett!
Kapolcson gyorsan átgyalogolva az utolsó ellenõrzõpont, a Bondoró-alja felé vettük az irányt, s bár a túra java részén ekkor már túl voltunk, azért a hátralévõ pár kilométer is tartogatott „élményeket”. A faluból a Bondoró-alja felé haladva olyan csúszósan sáros volt az út, hogy bizony nem volt könnyû felkapaszkodni rajta, néha már önmagában csak az komoly erõfeszítésbe tellett, hogy legalább ne lefele csússzunk az lejtõn... Szerencsére nem volt túl hosszú ez a szakasz, utána már „csak” sár volt, de végülis egy esõs napok után megrendezésre kerülõ téli/kora tavaszi túrán azért ez nem olyan meglepõ. Az utolsó ellenõrzõpontot elhagyva már csak pár kilométernyi kisebb-nagyobb sárdagasztás volt hátra, s elértük Monostorapátit, ahol aztán hamar begyalogoltunk a túra bázisának helyt adó iskolába.
Nem szeretnék kákán is csomót keresni, de a minden igényt kielégítõ és nagyon profi itinerrel egy kicsit magasra tették a lécet maguknak a szervezõk, az alapján egy szép és igényes emléklapra és jelvényre számítottam, ehhez képest az emléklap kifejezetten egyszerûre sikerült, ennél még a nem túl igényes túrákon is szebbet és komolyabbat adnak… De ez tényleg csak egy kis észrevétel, nem kritika, mert alapjában véve a túra jól szervezett volt – az idõjárás ugyan néha nem fogadott bennünket kegyeibe, de hát errõl már igazán nem a szervezõk tehetnek! :-)
Táj/útvonal/feeling (szerintem): 4
Szervezés (szerintem): 4
Itiner/útleírás (szerintem): 5
(nagyon szép az itiner)
Ellátás/szolgáltatás(szerintem): 4
|
