Túrabeszámolók


Normafa

hkataTúra éve: 20092009.03.08 10:07:05
Ötödször teljesítettük a túrát, de most volt a legjobb a terep. Múlt héten a zöld túrán még nehezen járható hó fogadott a misztikus-ködös Normafánál, most azonban - bár meglepett a cudar északi-sarki szél, s a derengõ köd most sem maradt el - az út nagyon jól járható volt, sár szinte alig volt, csak néhány megmaradt hótömb emlékeztetett a múlt heti téli világra. A legtöbben persze ismét a betont választották a kék kör helyett, pedig erre nemcsak hosszabb, de szebb is az út!
Az Erzsébet-kilátó tejködben volt, nem lett volna érdemes felmenni, de makacsságból megtettük volna, azonban esélyünk sem volt, csak 8-kor nyitott.
A Szépjuhászné-ponthoz érve tanúi voltunk, ahogy a pontõr-fiúk pillanatok alatt egy sorompószerû (ekkor még kissé ingatag) asztalkát rittyentettek maguknak egy hótömböt és némi faanyagot felhasználva, a hótömb pedig pillanatok alatt napszemüveges trendi hóemberré változott! Néhány szem cukorral még kirakták az "asztalt", hogy jobban mutasson. Kellemes perceket szereztek.
A Csacsi-réthez tartva megihletett minket "a három grácia", azaz a természet által meggyötört, tépázott, agyonkorhadozott, de tekintélyt parancsoló testes fa(csonk)csoport, az "elfeküdt nagyöreg" és a többi elmúlást idézõ társa. Épp fényképeztem, mikor egy kedves futó biztatott: közel van már a rét, aztán észrevette, hogy nem az összeomlás fenyeget, csak fotózok,s nem akart benne megzavarni (megvárta)! Tavaly a rét elõtt kezdett neki az esõ, most azonban - bár voltak kétségeink még pénteken, hogy el tudunk-e indulni - kegyes volt az idõ. És a pontõr olyan nagyon örül, hogy ismerõs arcokat lát bennünk! Jó néhány emberi szót váltani vele. És finom a sportszelet!
Makkosmáriához érve kicsit elszomorodva láttuk, hogy a jópofa esõbeállók alaposan kezdik megadni magukat az idõnek. Megdõltek.
A Végvári-sziklánál tavaly egy sátorban - hálózsákban - heverésztek a pontõrök, kicsit irigyeltem is õket. A mostaniak nem voltak ilyen találékonyak, sõt, egy év alatt annyit öregedtünk, hogy õk már nem is mertek lesziázni minket... A piktortégla üregek szerintünk mélyültek. Több helyen az az érzésünk, hogy õsz van. Hihetetlen, hogy ilyen tél után bizonyos területeken tömegesen megmaradtak a fákon a levelek! De a madarak tavaszról zengedeznek nótákat.
Az Irhás-árok most feltûnõen jól - a leggyengébbek kedvéért is - ki volt szalagozva a zöld háromszög jelzésig végig. Legelõször még iszonyú nagy felesleges hurkot tettünk ennek hiányában, aztán legközelebb meg nagyon kellett figyelni-találgatni az utat, de így azért sokkal élvezetesebb a kék szalagok erdejében - tévedezés és bosszankodás nélkül - ropni a kilométereket. A kis palló - és az utolsó emelkedõ - elõtt rengeteg gyönyörû hóvirág köszönt minket!
A kápolnához vezetõ úton kedvesem csilingelt nekem (a hegycsúcsokra való feléréskor szokta hallatni) , hogy merre vagyok, pedig nem voltam messze tõle, mégis türelmetlen volt, egy túratársnak nagyon tetszett a csilingszó, s kitartásra ösztönözve megjegyezte, hogy már az utolsó körre csengetett párom... Szembefutott a "három gráciánál" szívembe zárt futó, õ már teljesítette a túrát, testvéréért sietett vissza. Nekünk se sok volt már hátra, még találkoztunk egy ismerõs párral kisgyerekükkel, akik picit irigykedve néztek utánunk. Nemsokára egy kis közértezést beiktatva beértünk a célba, kerek négy óra alatt.
Csalódottan vesszük át az ötödik ugyanolyan kitûzõnket, ami szép, de hát már van belõle négy! Tavaly még válogathattunk, hogy a felirat (az egyetlen különbség) milyen színû legyen. Most már ez sem adatott meg. Örülünk a jóízû, bár igen kemény ropinak, jólesett útközben a forró tea, a csoki, minden nagyon rendben volt, de nekem igazán volna nem is egy ötletem a kitûzõ megújításához!
De felvidítjuk magunkat a síházban egy kis forralt borral, hangulatos hely! Bár megcsapja fülünket egy-egy legendázás, nagyotmondás, nem rontja el a hely varázsát.
Üdvözlünk mindenkit, aki végigjárta a túrát! Kata, Dezsõ