LeFaGySz 57 Mátra
A 2009-es évben idáig nem lehetet panasza az igazi téli túrákra vágyóknak. Havas volt a Wass Albert, a Téli Mátra, a Barcika is, és a Mátrában is erre lehetett számítani.
Nem tudtam autót szervezni szombatra, így a rajt megközelítése kissé körülményes volt tömegközlekedve, szerencsére a szervezõk Pásztóról fölvittek minket Mátrakeresztesre, így nem kellett várni a buszra. Az út havas volt végig, ez elõrevetítette már, hogy ma nem jakuzziban fogunk ázni.
A rajtban egészen nagy tömeg volt, legalábbis ahhoz képest, amire én számítottam. Komótosan átöltöztem, összepakoltam, aztán 7:50 felé nekivágtam. Óvár felé mindjárt jófajta emelkedõ várt ránk, de az út itt még jól ki volt taposva. Jó érzés volt a reggeli melengetõ napsütésben fölfelé kocogni, a hóban. Az Ágasvári turistaház is napfényben fürdött reggel, de most csak egy pecsét erejéig álltam meg, aztán nyomás tovább. Jobb minél több tartalék idõt gyûjteni az elején, ki tudja mi vár még ránk. Szerettem volna lámpahasználat nélkül célba érni.
A Csörgõ-szurdokot elsõre elvétettem, csak a pontot láttam, a szalagot nem. A pontnál szóltak, hogy rossz volt az irány, így visszamásztam, és immár a helyes úton tértem vissza.
A patak mentén volt néhány bedõlt fa, de a Harica völgye után nem ijesztett meg. A zöld sávon kellemes úton emelkedtünk Fallóskút felé.
Mária kegyhelyen kicsit szétnéztem, majd folytattam utamat Mátraszentimre, és Mátraszentistván felé.
Egyre keskenyebb volt a nyom a hóban, ebbõl arra következtettem, hogy lassan beérem a mezõny elejét.
Szentistvánon érdekesen nézett néhány síelõ, amikor átdzsesszeltem közöttük futóruhában. Az ivózsákom csöve megint kezdett befagyni, ezért kényszerûségbõl a dzsekim alá dugtam be a csövet, ez jó ötlet volt, hidegben máskor is fogom alkalmazni.
A szép idõre való tekintettel fölmentem a Vöröskõi kilátóba. Remek kilátásunk volt, igaz a Tátrát nem láttam, de az alattunk húzódó felhõtakaró és a belõle kiemelkedõ magasabb csúcsok igen szép látványt nyújtottak.
A sárga sávon értem be az elöl haladókat, egy ponton benéztük a szalagozást, és csak egy kis kavarás, árán lett meg a pont (Ez azt jelentette, hogy sok helyütt combig érõ hóban romboltunk). Galyatetõig a piroson ismét jól ment minden, a népszerûbb ösvények jó le voltak taposva, a java, csak ez után kezdõdött.
A sárga és sárga keresztet valószínûleg csak az útvonal bejárásakor látogatta ember, de annak a nyomát is nagyjából betemette a hó és a szél. Iránykövetésre jó volt, de igazából szûz hóban gázoltam elõre. Egy futókolléga kissé távolabbról követett, majd a Szalajkaháznál leszakadt.
Hosszú emelkedõ kezdõdött Bagolyirtásig. Elég sokszor megcsúszott a lábfejem elrugaszkodáskor, de még ment a futás. A piros kereszten túlzottan a lábnyomokra hagyatkoztam, így sikeresen benéztem a jel lekanyarodását, mire észbekaptam, már kb. 1 km-t mentem túl. Fordulás vissza, korrigálás. Ezzel a mozzanattal 3-an kerültek elém.
Nagy erõbedobással futottam eddig is, de sebességemen ez egyáltalán nem látszott meg, alig volt 7-es. Éreztem, hogy nagyon kezdek fáradni, gyomrom kissé vacakolt, elment az étvágyam is. Az evést minden esetre erõltettem, mert a nélkül tuti kifekszem. Kaszab rétnél beértem az élen haladó két futót (sajnos a névmemóriám továbbra is pocsék, elnézést, hogy nem tudom a nevüket :( ). Innen a célig együtt maradtunk.
A Tót-hegyesig tartó szakasz némileg ismerõs volt a tavalyi Via Dolorosa115-rõl, igaz akkor sötétben és ellenkezõ irányba jöttünk, de a táj jellegére legalább emlékeztem. A hó itt nagyobb volt minden addiginál a futás is jelentõsen lelassult, emelkedõkön átcsapott gyalogolásba. Itt ért el engem a mélypont. Azon morfondíroztam, hogy mi lenne, ha az eredeti útvonalon menne a túra Káva, Havas, János vára…
Úgy vágytam gépek által letaposott útra, mint egy falat kenyérre. Cipõm már régóta át volt ázva, az összetömörödött havat idõnként kipiszkáltam a cipõ nyelve mögül, legalább az ne hûtse a virgácsokat. Igyekeztem tartani magam, de biztos elég nehezen viselhetõ voltam.
A Závoz elõtt, még tanakodtunk egy kicsit a térkép fölött, nem volt egészen összhangban a térkép és a leírás, ami nem csoda, a csoda az volt, hogy mégis lett hosszútáv. Végül meglett a pont és kicsit megpihenhettek a bokák a dózerúton.
Hidegkútnál a ponton gyorsan pecsételtünk, majd irány a turistaház. Nagyon sokat dobott a hangulatunkon a tea és a zsíros kenyér. Nagyparlagig ismét ismerõs terep, ismét visszafelé, majd ereszkedés a Zám-patak völgyébe. A völgy maga hosszabb volt, mint amire számítottam. Elég sokszor kellett átcaplatni a patakon, ami a viszonylag nagy víz miatt nem volt mindig egyszerû. Egy alkalommal a zöld háromszögnél elbizonytalanodtunk, mivel volt néhány partizán szalag a fákon, végül az útvonal leírás alapján továbbmentünk a zöldön, igen helyesen.
A völgybõl kikapaszkodva egész kevés volt a hó, néhol még a puszta föld is elõtûnt. De a Galagonyás bérc felé aztán helyreállt a rend. Kis-Cser-kútig belefutogattunk, de már mindegyikünk fáradt volt. A kút után jött az emelkedõ keményebb része a Múzsláig, de összességében szerintem jobban jártunk, mintha a Koncsúrokon át kellett volna fölkapaszkodni. A gerincen aztán helyenként combig vagy még magasabb hófúvások fogadtak minket. A nap már lenyugvóban volt, mikor a pontra értünk.
Megkínálta minket cukorkával is, de elõttem már csak a forró babgulyás képe lebegett, így gyorsan búcsút véve elindultunk a falu irányába. Átverekedtük magunkat az utolsó emelkedõkön, majd teljes gázzal robogtunk lefelé. Nyikom nyeregnél még becsatlakoztak a rövidebb távosok, így kissé változatosabbá vált az út. A faluban már szürkület volt, égett a közvilágítás, de lámpára már nem volt szükség. A pataknál még tanakodtunk kicsit, hogy hogyan lehetne átkelni, de aztán gyõzött a kevésbé józan ész, és nemes egyszerûséggel átgázoltunk rajta. Na ezt annyira nem kellett volna, mert térd alatt kb. 10 centivel volt a vízszint. Gyorsan elcuppogtunk a célig, már alig vártam, hogy lefeszegessem lábamról a vizes cipõt és zoknit. Még mezítláb is messze jobb volt a hideg kövön, mint úgy. Elsõként értünk célba a hosszútávosok közül, ami nagyon jó érzés volt. Az idõm kb. 9:50 volt, amivel így JAAT elvesztette a 10 órán belül érkezõkre kötött fogadását. Hát, nem sokon múlott :)
Nem emlékszem, hogy egy 50-60 km körüli túrán valaha is ennyire elfáradtam volna. Nagyon kemény volt, de az idõjárás velünk volt, egy kiadós ködös hóviharban nem tudom mi lett volna…
Nagy becsben fogom tartani ezt a jelvényt, igen szép és nehéz túra emléke fûz most már hozzá.
A Mátrával kiegyezek egy döntetlenben. Õ nem taposott el engem, én pedig nem hordtam el a hegyeket :)
Köszönetnyilvánítás:
-Szervezõknek: a túráért, Pásztóról a rajtba szállításért, és az útvonal gyors átszervezéséért.
-Óvár sörözõnek: a rajt-cél helyszínt biztosításáért. És a finom babgulyásért. Aranyat ért annyi fagyoskodás után
-túratársaimnak: a jó társaságért, és célból Hatvanig szállításért. Így még szombaton haza tudtam utazni.
-Fõnöknek: a szép napsütésért, és a nagy hóért, ami igazi kihívássá tette a túrát
Végül, de nem utolsó sorban tisztelet mindenkinek, akik bármelyik távon elindult és gratuláció mindenkinek, aki bármelyik távon célba ért.
|
